|

Hajtóműhiba okozta a magyar MiG-29-es lezuhanását májusban

A napokban lezárult szakértői vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy a balesetet a repülőgép jobb oldali hajtóművének üzem közbeni műszaki meghibásodása okozta, közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Mint ismeretes, a Magyar Honvédség MiG-29B típusú repülőgépe 2005. május 11-én Kecskemét légterében lezuhant és megsemmisült. A pilóta, Szabó "Topi" Zoltán katapultált. A szakmai vizsgálat során kiderült az is, hogy kizárható a repülőgépet üzemeltető műszaki szakszemélyzet és a repülőgép-vezető felelőssége. A repülőgépet a gyártó által kiadott üzembentartási utasítások betartásával üzemeltették. A pilóta a vészhelyzetre vonatkozó előírások szerint, a rendelkezésére álló információkból kikövetkeztethető helyzetértékelés alapján helyesen járt el. A repülés biztonságának megóvása érdekében a szakmai bizottság javasolta a hajtóművek ellenőrzési periódusának 10 repült órára csökkentését, áll a közleményben.

(Honvédelmi Minisztérium, jetfly.hu)

|

Az atomkísérleteket betiltó Atomcsend Szerződés ratifikálását sürgeti az ENSZ főtitkára

Kofi Annan a világszervezet New York-i közgyűlésén hangsúlyozta: bár a megállapodást kilenc éve írták alá, az egyezmény a mai napig nem lépett hatályba. Kofi Annan az egyezmény haladéktalan rafitikálására biztatta azokat a tagállamokat, amelyek még nem iktatták törvénybe a szerződést, s különösen azokat az országokat, amelyek törvényi megerősítésére szükség van az egyezmény hatálybalépéséhez. A hatálybalépéshez nélkülözhetetlen 44 államból eddig 41 írta alá a szerződést és 33 ratifikálta, köztük három atomhatalom, Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország. A csoportból India, Pakisztán és Észak-Korea alá sem írta a szerződést.

(klubradio.hu)

|

A NATO október végéig meghosszabbítja katonai akcióját Szudánban

Az Afrikai Unió még tavasszal kérte fel a katonai szervezetet, hogy segítse a polgárháború sújtotta Dárfúrban kezdett békefenntartó akcióját. Mivel az akció az eredeti tervek szerint szeptember végén befejeződött volna, az Afrikai Unió kérte a légiszállítás folytatását. A NATO jelenleg 7 ezer katonát állomásoztat a térségben – ami még mindig elenyésző ahhoz képest, mint amire szükség lenne a szudáni tartományban. Dárfúrban 2 éve tart fegyveres küzdelem a lázadók és a kormányerők között. A konfliktusnak eddig 180-300 ezer halottja van, és több mint 2 millió ember kényszerült otthona elhagyására.

(klubradio.hu)

|

Észak-Korea szerint az Egyesült Államok nukleáris támadást készít elő ellene

Észak-Korea szerdán azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a Phenjan nukleáris programjáról szóló hatoldalú tárgyalásokat Észak-Korea lefegyverzésére és az ellene való nukleáris csapás előkészítésére használja fel.

Az erről szóló kommentár a Koreai Munkapárt napilapjában, a Rodong Szinmunban jelent meg és a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte két nappal a pekingi tárgyalásokon két év után elért első közös nyilatkozat közzététele után. A nyilatkozatban Phenjan ígéretet tett arra, hogy feladja nukleáris programját gazdasági segélyek és biztonsági biztosítékok fejében. Kedden azonban Észak-Korea már azt követelte, hogy előbb az Egyesült Államok szállítson neki a bizalom jeléül könnyű vizes atomreaktorokat.

(uno.hu)

|

Az Irakban szolgáló amerikai kontingens növelésére készül a Pentagon

Az Irakban szolgáló amerikai erők létszámának növelésére készül a Pentagon, meghosszabbítva egyes egységeknél a váltási időt, tekintettel a közelgő iraki választásokra – jelentette ki hétfőn a washingtoni védelmi minisztérium szóvivője.

Lawrence DiRita szóvivő szerint "teljességgel elképzelhető", hogy a parancsnokság a jelenleg körülbelül 140 ezer főt számláló amerikai kontingens megerősítését akarja. Cáfolta viszont, hogy az Irakba vezényelt amerikai katonák számának felülvizsgálata összefüggésben volna az öngyilkos merényletek múlt heti hullámával, amelyben több mint 200 polgári személy vesztette életét. Pentagon-illetékesek már augusztusban közölték, hogy az amerikai katonák létszáma meghaladhatja a 160 ezer főt a választások időszakában.

(uno.hu)

|

Ciprusra induló magyar békefenntartókat búcsúztattak Szolnokon

Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába induló magyar katonákat búcsúztatták hétfőn a Magyar Honvédség (MH) szolnoki béketámogató kiképző központjában.

A 47 fős állomány egy évig szolgál a szigetországban. Az ENSZ egyik legrégebbi békefenntartó tevékenysége a ciprusi, amelyben a Magyar Köztársaság szerepet vállal – emlékeztetett búcsúztató beszédében a MH Szárazföldi Parancsnokság törzsfőnök-helyettese. Nyitrai Károly ezredes elmondta: "1995-től előbb szakasz-, majd század-erővel vettünk részt a béke megőrzésében és fenntartásában".

(uno.hu)

|

Észak-Korea meghátrált

A világ egyik legszegényebb állama beleegyezett, hogy felhagy a nukleáris kutatásokkal, ismét csatlakozik az atomsorompó-egyezményhez, cserébe pedig élelmiszert és energiát kap. A tárgyalások már majdnem összeomlottak, amikor Phenjan az utolsó pillanatban meggondolta magát és engedett.

(hírszrző.hu , Elek János)

|

Új felségjelzés a magyar Gripen-eken

Új nemzeti felségjelzést festettek a magyar Gripen ( Ugrás a Gripenek megújult képtárába ) vadászrepülőkre. A korábbi jelben a három nemzeti szín a piros, fehér és a zöld volt felfestve, amit most szürkés árnyalatú színekre cseréltek.

"Az új szürke árnyalat használatát a megrendelő kérte így, hogy a gépek sokkal jobban megfeleljenek a NATO követelményeinek, hiszen a szürkés repülők kevésbé feltűnőek", mondta Anne Lewis-Olsson, a Gripen International magyarországi programjának kommunikációs menedzsere.

(jetfly.hu)

|

Eurofighter Typhoon terhelési tesztje

Túllépte az 1000 repült órányit az a terhelés, melyet az Eurofighter Typhoon (Bekukkantok az Eurofighter Typhoon megújult képtárába) terhelési tesztre alkalmazott példánya kapott. A P-MAFT (Production – Major Airframe Fatigue Test) teszt 5 év alatt 25 esztendőnyi terhelést jelent majd a kísérleti gép számára. A munkálatokat a BAE Systems yorkshire-i Structural and Dynamic Test (S&DT) központjában végzik.

A P-MAFT Typhoon mind a hat nagy szerkezeti egységet (első-, középső- hátsó törzsrész, jobb és bal szárny, hátsó vezérsík), a kabintetőt, a törzs alsó részét és a repülési felületeket mind tartalmazza. A tesztek során az aerodinamikai terhelések mellett a kabinok és az üzemanyagtartályok belső nyomásváltozásait is szimulálják. Emellett a hajtóművek, pilonok és más, nagyobb egységek tehetetlenségi terhelését is „megkapja” a Typhoon. Ehhez 116 hidraulikus terhelő szerkezetet és 8 pneumatikus nyomásszabályozót használnak. A szerkezet fáradására utaló jeleket 2300 érzékelővel rögzítik.

(Trautmann Balázs , jetfly.hu)

|

Felújítják a brazil F-5 Tiger harcigépeket

285 millió dolláros program keretében újítják fel a brazil F-5 Tiger II-eseket. A 46 felújított gépből az első szeptember 21-én kerül hivatalosan is átadásra a Canoas Légitámaszponton. Az F-5-ösöket a brazil Embraer és az izraeli Elbit modernizálta, így további 15 évig repülhetnek még.

Az első gép az 1. „Pampas” század állományába kerül. A tervek szerint idén további 18 gépet szállítana le az Embrarer, de a jelek szerint csúszás várható. A felújítás többek között új műszereket, navigációs rendszert, katapultüléseket, fedélzeti oxigén-előállító rendszert, önvédelmi rendszert és többfunkciós radart jelent. Az átalakítás után a felújított AMX-ek, az ALX Super Tucano-k és a Tiger-ek azonos avionikai, navigációs és fegyverrendszerekkel lesznek felszerelve. A Brazil Légierő tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a felújított F-5-ösök vegyék át a kivonásra kerülő Mirage III-asok feladatait.

(traucsacska.blogspot.com , Trautmann Balázs , jetfly.hu)