|

Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenkét honvéd tábornokra és egy honvéd ezredesre, valamint az ugyanezen a napon Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajosra, az első felelős magyar kormány miniszterelnökére emlékeztek országszerte. A nemzeti gyásznapon a fővárosi Kossuth téren – Sólyom László köztársasági elnök és Havril András vezérezredes, a HM HVK főnökének jelenlétében – felvonták a Magyar Köztársaság zászlaját.

Ezt követően a Batthyány-mauzóleumnál Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mondott beszédet, majd a résztvevők – köztük a HM és a honvédség nevében dr. Fapál László, a tárca közigazgatási államtitkára és Havril András – helyezték el a kegyelet koszorúit. Délután a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszudvarában a HM és a HIM közös rendezvényén avatják fel Varga Gábor szobrászművésznek az aradi tizenhárom vértanúnak és Batthyány Lajosnak emléket állító szoborcsoportját.

(M. T. Gy. , HM honlapja)

|

Washington közvetlenül tárgyal Phejnjannal az atomprogramról

Először kezdett követlen tárgyalásokat az Egyesült Államok és Észak-Korea azt követően, hogy Phenjan két hete megígérte: felhagy az atomfegyver-gyártásra irányuló erőfeszítéseivel.
Az amerikai külügyminisztériumi államtitkár-helyettes közölte: New Yorkban, az ENSZ-hez delegált észak-koreai képviselőkkel vették fel a kapcsolatot a nukleáris program kapcsán, de arról nem szólt, mikor utazik Phenjanba.

(klubradio.hu)

|

London az iraki terrorizmus támogatásával vádolja Iránt

A brit kormány szerint Irán a felelős az Irakban robbantásos merényletekben idén meghalt brit katonák mindegyikének haláláért, mert az ellenük végrehajtott támadásokat iráni robbanószerrel követték el.

A londoni kormány névtelenül nyilatkozó illetékese szerda este újságíróknak azt mondta: az Iráni Forradalmi Gárda látja el a Dél-Irakban tevékenykedő síita milíciákat olyan robbanószerekkel, amelyek képesek a brit harcjárművek páncélzatát átütni.

Az idén eddig nyolc brit katona halt meg Bászra környékén harckocsik, illetve páncélozott terepjárók ellen elkövetett pokolgépes merényletekben. A brit kormányilletékes szerint London már hivatalosan tiltakozott is Iránnál a síita lázadók felfegyverzése miatt, amit egyébként Teherán azonnal cáfolt.

A dél-iraki síita milíciák iráni fegyverellátásával kapcsolatos gyanú most először hangzott el hivatalos brit forrásból, de a londoni sajtó egy ideje már cikkezik erről, főleg azóta, hogy a brit hadsereg elit SAS kommandójának két, titkos bevetésen lévő, álruhás tagját a múlt hónapban a bászrai rendőrség fegyveres összecsapás után őrizetbe vette, és átadta helyi síita milicistáknak. A síita fegyveresek fogságából az SAS egy alakulata katonai akcióval szabadította ki a két katonát.

Akkori brit sajtóértesülések szerint a két SAS-kommandós a hírhedt brit katonai alakulat titkos hadműveletében vett részt, amelynek célja az Irán által iraki lázadóknak átadott, nagy hatóerejű robbanószerkezetek becsempészésének megakadályozása volt.

Irán hasonló szerkezetekkel látta el a Hezbollah libanoni iszlám milíciát – írta a szeptemberi incidens után a The Sunday Times.

(origo)

|

Beismerte tettét az Izraelnek dolgozó Pentagon-szakértő

Beismerte bűnösségét szerdán a bíróság előtt egy volt Pentagon-elemző azokban a vádpontokban, hogy bizalmas információkat adott át egy izraeli diplomatának, valamint egy Izrael javára tevékenykedő lobbicsoportnak.

Az 58 éves Lawrence Franklin, aki az amerikai védelmi minisztériumban Irak- és Irán-szakértő volt, az Irakban állomásozó amerikai erők ellen készülődő esetleges támadásokról szolgáltatott ki titkos iratokat 2003 nyarán a befolyásos Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC) két alkalmazottjának, valamint egy izraeli diolomatának. Franklin később önként adta fel magát az amerikai Szövtségi Nyomozó Irodának (FBI).

Vádat emeltek ellen amiatt is, hogy bizalmas dokumentumok voltak a birtokában. Az ügyében eljáró Virginia állambeli alexandriai bíróság a vádpontok alapján akár 10 éves szabadságvesztésre is ítélheti a vádlottat.

Franklin 1979 óta dolgozott a védelmi minisztériumban. Otthonában a tavaly júniusi házkutatás során összesen 83, három évtizedet felölelő bizalmas dokumentumot találtak.

(origo)

|

Olasz hadisírgondozók hazánkban

Szeptember 18. és október 1. között Magyarországon tartózkodott a Hadtörténeti Intézet és Múzeum vendégeként az Olasz Védelmi Minisztérium Háborús Elesettek Kegyeleti Főbiztosságának két munkatársa, Antonio Mariani alezredes és Paolo Cavallaro. A főbiztosság a magyar–olasz hadisíregyezmény alapján a Hadtörténeti Intézet és Múzeum partnere a hadisírgondozás területén. A delegáció felmérte a Székesfehérváron, Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Budapesten található olasz katonasírok állapotát. A temetők fenntartásáért felelős helyi illetékesekkel is megbeszéléseket folytattak.

A delegációt munkaértekezleten fogadta dr. Holló József vezérőrnagy, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, ahol az olasz fél beszámolt magyarországi tapasztalatairól. A baráti légkörű megbeszélés során – amelyen jelen volt Francesco Zumbo ezredes, Budapesten akkreditált olasz véderőattasé is – a felek egyeztették álláspontjaikat, és meghatározták a soron következő feladatokat.

(Várnai Patrícia , HM honlapja)

|

Már félszáz Raptor áll hadrendben

Átadták az 50. F/A-22 Raptort is az Amerikai Légierőnek. A repülőgép a Langley légitámaszponton szolgáló 27. vadászrepülő század állományába került.

Az 50. Raptort Geoff Lohmiller kapitány a Marietta Dobbins légibázisáról szeptember 28-án repülte át a Langley-re. Mint a Lockheed Martin illetékese az ünnepségen bejelentette, a megrendelt 83 repülőgépből 63 összeszerelése befejeződött. A 2005-ben átadandó utolsó Raptorok is már az átadás előtti tesztfeladatokat repülik. Az F/A-22 Raptorok teljes sebességű sorozatgyártása 2005 áprilisában indult meg. A már átadott gépek a Langley AFB-n kívül tesztrepüléseket hajtanak végre az Edwards légibázison, illetve taktikai repüléseken vesznek részt a Nellis légitámaszpontról felszállva.
Egy teljes századnyi Raptor a floridai Tyndall légitámaszponton oktatja a jövendő légjárokat és a földi személyzetet.

(traucsacska.blogspot.com , JETfly)

[center] Ugrás a militarypapers F-22-es képtárába [/center]

|

Javult a fegyelem

A sorkatonai szolgálat megszüntetése – 2004. november harmadika – óta a Magyar Honvédségnél hozzávetőleg harminc százalékkal kevesebb köztörvényes bűncselekmény történt, a katonai fegyelemsértések száma pedig a negyedével csökkent – mondta Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke a Magyar Honvédség fegyelmi helyzetét ismertető zártkörű parancsnoki állománygyűlés után tartott sajtótájékoztatóján október 4-én, kedd délután.

Az idén eddig elkövetett 351 köztörvényes bűncselekmény fele a szolgálati időn kívül történt. A legjellemzőbb esetek közé a honvédségi tulajdon ellopása, az ittas járművezetés és kábítószerrel történő visszaélés tartozott; az elkövetők kétharmada pedig a tiszthelyettesek, illetve szerződéses tisztesek közül került ki. A jövőben kiemelt feladat lesz annak vizsgálata, hogy miért ez a két állománycsoport a legérintettebb a honvédségi bűntények kapcsán – közölte a tábornok.

Az értekezleten elhangzottak igazolták, hogy a Magyar Honvédségben a fegyelmi helyzet tagadhatatlan javulást mutat, a jelenlegi állapot biztosítja a feladatok zavartalan végrehajtását és a haderő eredményes működését. Ugyanakkor a fegyelmi értékelő-elemző rendszer átalakítása várható, ami az elképzelések szerint parancsnoki szinten a napi munka részévé válik. A cél, hogy struktúrájában és koncepciójában egy sokkal hatékonyabb mechanizmus jöjjön létre – tette hozzá Havril András vezérezredes.

(Feith László , HM honlapja)

|

Újabb Apache harcihelikoptereket rendelt a U.S. Army

2005 szeptember 23.-án kötötték meg azt a szerződést a U.S. Army és a Boeing képviselői, melynek értelmében újabb 13 darab AH-64D Longbow Apache kerül legyártásra a hadsereg részére. Az üzlet értéke 192,5 millió dollár.

Az újonnan legyártásra kerülő helikopterek mellett a régebbi AH-64A alváltozat 96 példányának modernizálása is folyik. Az új helikopterek beszerzését az indokolja, hogy az iraki és az afganisztáni hadműveletekben számos Apache megsemmisült illetve megsérült a harcok és a balesetek során, valamint a meglévő példányok intenzív használata miatt növekedett a hadrendből ideiglenesen kivont, javítás allatt álló gépek száma is.

(Temesvári Péter , JETfly)

[center]Bekukkantok az AH-64 militarypapers-ös képtárába [/center]

|

Megtalálták az orosz vadászbombázó fontos berendezését

A litván hatóságok megtalálták a három héttel ezelőtt litván területen lezuhant orosz Szu-27-es vadászbombázó repülőgép egy fontos berendezését, az úgynevezett barát-ellenség felismerő rendszert.

Az ügyben végzett vizsgálat vezetője, Vitalijus Vaiksnoras tábornok jelentette be ezt kedden este egy litván tv-állomás élő adásában. Mint mondta, mindjárt a lezuhanás napján megtalálták a szétroncsolódott gép legfontosabb összetevőit, köztük a barát-ellenség felismerő rendszert. Ennek segítségével különböztetik meg a pilóták már nagy távolságból is a saját repülőgépeket az ellenséges gépektől.

(uno.hu)

Ezek után, már megnézem, milyen Szu-27-es képei vannak a militarypapersnek…

|

Megkezdődött az új Boeing CH-47F Chinook gyártása

Az Amerikai Szárazföldi Erők (U.S. Army) repülőcsapatainak szállítóhelikopter modernizációs programjának keretében megkezdődött a jól bevált Chinook tandemrotoros forgószárnyasok új változatának, a CH-47F-nek a gyártása a Boeing St. Louis-i üzemében.

Az 1962 óta szolgálatban álló helikopterek új generációja a régebbi altípusok (D és G változatok) átépítésével és teljes körű modernizációjával születik meg. A nagy volumenü program során több mint 300 helikoptert alakítanak át, melyek további 25 évig állhatnak majd szolgálatban. Először a speciális feladatkörű MH-47G változatok átalakítása történik meg, ezekre a helikopterekre ugyanis rendkívül nagy szükség van Irakban és Afganisztánban egyaránt. Ezután következik majd a szállító feladatkörű CH-47D-k felújítása 2006-ban.

Az F változat a Honeywell T55-GA-714A hajtóműveivel lesz felszerelve, a teljesen új konstrukciójú törzs szerkezet nagyobb teherbírást és hosszabb élettartamot tesz majd lehetővé, a megnövelt üzemanyag kapacítás pedig nagyobb hatósugarat eredményez.

(Temesvári Péter , JETfly)

[center] Megnézem a militarypapers CH-47-es képtárát [/center]