|

Mercosur-államok hadgyakorlata

A Mercosur-államok légierejének részvételével tartottak közös hadgyakorlatot Argentínában. Több, mint 50 repülőeszköz és közel 800 főnyi személyzet érkezett Mendoza tartományba Uruguay, Chile, Brazília és a helyi Argentin Légierő állományából. Az Operation Ceibo 2005 fedőnbevú gyakorlat november 14. és 27. között zajlik. A forgatókönyv a szokásos: a gonosz támadó haderőt egy koalíció veti vissza, ENSZ-mandátum alapján. Az argentin Mirage-ok, A-4AR Skyhawkok, a Falkland-szigetekről ismerő IA-58 Pucara-k és Fokker F27 Friendship szállítógépek mellett brazil AMX A1, chilei Mirage 5MA Elkan és uruguay-i A37 Dragonfly gépek karcolják az eget.

|

Román védelmi minisztériumi delegáció

Ötnapos hivatalos látogatásra érkezett hazánkba november 21-én, a román védelmi minisztérium pr-igazgatóságának háromtagú delegációja. Mint ismert, Romániában is készülnek a hadsereg önkéntes haderővé történő átalakítására, melynek dátuma, a tervek szerint 2007. A vendégek mostani látogatásuk során elsősorban azokra a magyar tapasztalatokra kíváncsiak, amelyekre az itteni pr-szakemberek Magyarországon a Magyar Honvédség önkéntes haderővé átalakítása során szert tettek. A román delegáció november 23-án, szerdán délelőtt a HM Zrínyi Kht.-hoz látogatott.

Honvédelem Online

|

Összevont NRF–7 kiképzés Szentesen

Az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár ad otthont a november 21–25. között zajló összevont NRF–7 (NATO Responce Force) kiképzésnek. Blanyár Zoltán alezredes, a hazai beosztott erők kijelölt parancsnoka elmondta, a kontingensparancsnokság és a végrehajtó alegységek – víztisztító-, ABV-felderítő-, és HUMINT-csoport, a nemzeti támogató elem és a mozgáskoordináló részleg – elméleti és gyakorlati foglalkozások keretében sajátítják el, többek között, a nemzetközi hadijog, a tereptan és tájékozódás, az egészségügyi és járványügyi, valamint a műszaki ismereteket.

A felkészítő foglalkozások tervezésénél figyelembe vették az előző NRF-váltások, valamint a missziós felkészítések tapasztalatai, így a kiképzésen részvevő állományt gyakorlati példák is segítik abban, hogy a különböző váratlan helyzetekben is a lehető legjobb szakmai döntéseket hozzák. Ahogyan azt a kijelölt kontingensparancsnok elmondta az összevont kiképzés – a szakmai ismeretek elsajátítása mellett – jól szolgálja a kontingensparancsnokság összekovácsolását, valamint az egyes szervezeti elemek közötti kapcsolati rend és együttműködés kialakítását.

Kép és szöveg: Palatinus András százados , Honvédelem Online

|

Az indiai piacra kacsint az orosz MiG tervezőiroda

Ennek szellemében mutatták be az indiai védelmi miniszternek az iroda új projektjeit és ismertették a tesztrepülőgépek gyártásával kapcsolatos információkat.
Az iroda „az üzletkötés előtti fázisban van” a hivatalos nyilatkozatok szerint, az orosz remények szerint 2006-ban aláírásra kerülhet az indiai MiG-29-esek felújításának szerződése.
A felújítások és modernizálások egy új típust eredményeznek, melyek eltérnek a MiG-29SMT változattól. Dacára annak, hogy az indiai ajánlat elemeinek jelentős része a MiG-29SMT-ből ered.
Az Indiai Légierő (IAF) körülbelül 70 MiG-29-essel rendelkezik és az orosz iroda szerint mindegyiket felújítják. A modernizálás új levegő-levegő és levegő-föld fegyvereket is jelent, így az orosz fél szerint egy egészen más minőségű könnyű frontvadász-repülőgépet kap vissza az IAF. A többfeladatúvá válás mellett legalább ennyire fontos lehet, hogy az üzemeltetés is olcsóbbá válik.
A Fulcrum mellett a licenc alapján gyártott indiai MiG-27-eseket is felújítaná a MiG-iroda. Egy modernizált példány 2006-ban kezdi meg a tesztrepüléseket, melyekre az IAF képviselői is hivatalosak lesznek.

traucsacska.blogspot.com

|

Vannak és lesznek tartalékosok

Nemrégiben feltettük a kérdést: vannak-e tartalékosok? A Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz) november 12-i küldöttgyűlése kereste és megtalálta a választ: igen, vannak és lesznek tartalékosok, vannak és lesznek az országban olyan személyek, akik szívügyüknek tekintik a honvédelem kérdését, még akkor is, ha a hatályos törvény nem tartalmazza a tartalékos kategória hagyományos értelmezését.

A küldöttgyűlés első napirendi pontjaként elemző értékelés hangzott el a Matasz követendő stratégiájáról. A hosszabb idő óta érlelődő, több vitát és finomítást megért tanulmányt dr. Czuprák Ottó alezredes, a Matasz elnökségi tagja terjesztette be, a jelenlévők pedig értékes hozzászólásokkal, javaslatokkal színesítették, konkretizálták a teendőket. A Magyar Honvédség változásaival, a lehetséges együttműködés területeivel, formáival is összefüggő szempontokat nagy figyelemmel hallgatta Juhász István vezérőrnagy, HM HVK katonai tervezési főcsoportfőnök. Hozzászólásában felhívta a figyelmet, hogy a politikai és a katonai felső vezetés fontos partnernek tekinti a Matasz-t, de alapvető kritérium a törvényességen alapuló, a közös érdekek mentén kialakított felső szintű együttműködés, és a helyi szinten megvalósuló konkrét feladatmegosztás.

A stratégiai feladatok meghatározása során a küldöttgyűlés elfogadta, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani a hadseregből kiváló fiatal hivatásos és szerződéses katonák összefogására, az ún. „veterán-tagozat” létrehozására és működtetésére. Folytatni kell a tanulóifjúság körében végzett tájékoztató, a honvédelmi, hazafias nevelést segítő tevékenységet, amelyet néhány megyében már évek óta magas színvonalon végeznek a szövetség tagjai. Ez a munka hozzájárul a Magyar Honvédség iránti érdeklődés kialakításához, az utánpótlás neveléséhez.
A Matasz sajátságos feladata marad, hogy elősegítse az önkéntes tartalékos szolgálatra jelentkezők megkeresését az ország különböző szegleteiben, irányítását az üres beosztások betöltésére, majd összetartozásuk formai kereteinek biztosítását.

A közeljövő egyik legfontosabb feladatát abban látták a küldöttek, hogy segítsék a működés törvényes alapjait kialakítani, a szabályzók, feltételek megszövegezéséhez és jóváhagyatásához szükséges társadalmi támogatást megadni. Rámutattak arra, hogy a NATO-ban egyetlen ország sincs, ahol ne fordítanának nagy figyelmet a csökkenő létszámú, aktív haderő könnyen, gyorsan mozgósítható hátországára, a rövid felkészítés után – akár külföldi feladatokban, nemzetközi missziókban – alkalmazható tartalékerőkre, nevezve azt bárminek is. Ehhez persze szükség van arra is, hogy a hivatalos szervek kidolgozzák ennek szabályait, feltételeit, a pályázatok ilyen irányú módosítását.

Megerősödött az a nézet, hogy a Matasz hiánypótló társadalmi szervezet: keretén belül lehetőség van a volt és leendő katonák ismereteinek megalapozására és szinten tartására, közösségi életük szervezésére, közös feladatokra való mozgósításra. Tagjai készen állnak a Magyar Honvédség személyzeti igényeinek kielégítésére.

Második napirendként a küldöttgyűlés – a ciklus leteltével – mintegy harmadában megújította az országos elnökséget. A többes jelölés és vita után ismét Borszéki Tivadar nyugállomány vezérőrnagyot választották meg a Matasz elnökének.

Takács Ferenc nyá. ezredes , Honvédelem Online

|

Német P-3C Orion

Visszatért az Egyesült Államokból a 303-as lajstromszámú holland P-3C-II.5 tengeralattjáró-vadász és felderítő repülőgép. A gép Holland Királyi Haditengerészet Légi Csapatainak valkenburgi támaszpontjára repült át a Lockheed Martin greenville-i gyártelepéről, miután befejeződött a CUP-program szerinti felújítása és továbbfejlesztése. EZ az Orion lesz az első, melyet megkap a Német Haditengerészet, várhatóan november 28-án, A gép ekkor valószínűleg az ideiglenes 98+01 lajstromjelet kapja, hiszen a légijártassági tesztek végéig csak ideiglenes „forgalmival” repülhet.

traucsacska.blogspot.com

|

Elkezdődhet az első E-2D Advance Hawkeye prototípus építése

Megkezdheti a két első E-2D Advance Hawkeye prototípus építését a Northrop Grumman, miután a cég és az Amerikai Haditengerészet jóváhagyta a tervezeteket. Az átalakítás igencsak alapos: új radar, új munkaállomások, új számítógépek, új harcászati rendszer. Gyakorlatilag a gép sárkánya marad nagyjából ugyanaz. A fővállalkozó a Northrop Grumman Integrated Systems, mely a programért 2 milliárd dollárt kap a Haditengerészettől. A cég illetékes részlegének AEW-programjának vezetője több mint lelkes: „Bár az új gép immáron a hatodik generációt jelenti, a változás nem evolúciós, hanem forradalmi. Az E-2D Advanced Hawkeye legénysége a harchelyzet vezérlésére, a hadszíntéri légvédelemre, és a több érzékelőből érkező információk feldolgozására és hasznosítására koncentrálhat egyetlen platformon.
A radarrendszert a Lockheed Martin Naval Electronics & Surveillance Systems, szállítja, bevonva a Northrop Grumman Electronic Systems-t és a Raytheon Space & Airborne Systems részlegét is. Az idegen-barát azonosító rendszerért a BAE SYSTEMS felel, míg a radar fázisvezérlésű síkantennáját az L-3 Communications Randtron Antenna Systems fejleszti ki és gyártja le. Az új, integrált taktikai kezelőrendszerért, azaz a légtérirányítók munkahelyéért a Northrop Grumman Navigation Systems Division fejlesztőinek fájhat a feje.
Az Advanced Hawkeye program hivatalosan 2001. decemberében indult el. Az első tesztrepülőgép várhatóan 2007. negydeik nefgyedévében szállhat fel.
A Haditengerészet a jelenlegi tervek alapján 75 darab E-2D gépet vásárolna, mely gen fontos alkotóeleme lesz a hálózatcentrikus hadviselésnek. A hadrendbe állítás tervezett időpontja 2011.

traucsacska.blogspot.com

|

Megkezdődött az első, Tranche 2 sorozatba tartozó Eurofighter Typhoon gyártása

November 18-án megkezdődött az első, Tranche 2 sorozatba tartozó Eurofighter Typhoon gyártása a BAE Systems samlesbury-i gyáregységében. A Tranche 2-es Typhoonok már alkalmasak lesznek a levegő-föld támadások teljes skálájának kivitelezésére is. //Szavamra, micsoda fejlődés./. A Tranche 2-esek megrendelését 2004. decemberben írták alá.
A gyártók szerint nem kevesebb, mint nyolc darab gép készül el még az idén.

traucsacska.blogspot.com

|

Új AWACS-ok 2007-ben

2007-ben kapja meg az Indiai Légierő az első, AWACS-feladatokra átalakított Il-76-os gépét. A három légtérfelderítő repülőgép fedélzetére izraeli radarok kerülnek, melyek alkalmassá teszik, hogy az amerikai E-3-asokhoz hasonló feladatokat lássanak el. Az IL-76-osok átalakítása ugyanakkor olcsóbb, mint új AWACS-gépeket vásárolni. //Arról az IAF szemérmesen hallgat, hogy nem lenne egyszerű megoldani, hogy az amerikai Kongresszus is rábólintson egy esetleges E-3C vásárlásra. Meg persze Pakisztán sem lenne felhőtlenül boldog./.
A leendő indiai üzemeltetők dolgát megkönnyíti, hogy a közös amerikai-indiai gyakorlatokon már tapasztalatot szerezhettek az AWACS-ok működéséről, üzemeltetéséről.

traucsacska.blogspot.com

|

Majdnem koccanás…

Csaknem összecsattant a Japán Önvédelmi Haditengerészet egy YS-11TA szállító repülőgépe és egy helikopter. A szállítógép november 17-én 915 méter magasan repült egy Kyushu-béli repülőtér közelében, amikor 50-100 méterre megközelített egy helikoptert. A két gép között 9,1 méteres magasságkülönbség volt a veszélyes megközelítéskor.
A Légügyi Minisztérium vizsgálóbizottsága megkezdte a majdnem-katasztrófa okainak kivizsgálását, illetve igyekeznek kideríteni a helikopter személyazonosságát is.
A repülőgépen 9 főnyi legénység dolgozott, a Kagoshima prefektúrabeli Kanoya légitámaszpontra igyekeztek.

traucsacska.blogspot.com