Születőben a közös orosz-indiai teherszállító?

Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy a sajtóban 100 férőhelyes, 60 tonnásnak titulált gépet kivel akarják megmérkőztetni? India cserélné vele az Il-76 gépparkját, esetleg az Airbus A400M ellen vetnék be? Nos, egyik sem talált, hiszen a 60 tonna az a maximális felszállósúly lesz, a hasznos teher 18,5 – 20 tonna körül alakul majd a mostani tervek szerint. Ezzel az An-12, C-130J csoportjába tehető a tervezett gép. Nem tűnik egyszerű meccsnek, így igencsak jó gépár/tonna aránnyal kell majd kijönniük. (Ez a nyugati gépeket tekintve durván 3 millió Dolcsi/tonna) Feltéve persze ha nemzetközi értékesítést is terveznek. Erről nem szól a fáma ezidáig. Mondjuk egy C-27J árában mért, a C-130 kapacitásával bíró, modern avionikával szerelt STOL gép tuti nyerő lenne… :)

Ellenkező esetben mindkét fél kap egy új teherszállítót… Az Irkut állítása szerint az indiaiak jelenleg 45 gép beszerzését tervezik, illetve az orosz katonai és civil szektor számára a rendelkezésre állást követő 12 év során cirka 100 gép eladását tartják lehetségesnek.

Mindenesetre az Iljusin már előállt egy koncepcióval. A két sugárhajtóművel szerelt gép mutat néminemű hasonlóságot az amerikaiak 1970-ben törölt Advanced Medium STOL Transport (fejlett közepes szállító rövid le- / felszállási képességgel) programjában versenyző YC-15-el. (Ez vezetett a késöbbi C-17 Globemaster III megszületéséhez)

"Az "YC-15
Az Iljusin által kiadott koncepció és az YC-15 repülés közben
Nagyítható

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Levegőben az új török vadász

Levegőben az új török vadász

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Levegőben az első magyar KC-390

Levegőben az első magyar KC-390