NORAD vs. orosz Medve

Nos, nem egy újabb Tu-95 tévedt a tilos közelébe, ámbár a Medvéknek végül is közük van ezen kis hírszösszenet apropójához. Ugyanis történetesen a Tu-95-ösök repkedése vonalán „szólt be” az Egyesült Államok és Kanada légterének őrzéséért felelős NORAD aktuális feje, James A. Winnefeld, Jr. admirális.

Winnefeld egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az oroszok azért reptetik a stratégiai bombázóikat az Egyesült Államok és Kanada légterének közelében, mert az orosz haderő így akarja az erő illúziójának látszatát fenntartani. Mindehhez hozzácsapta azt is, hogy az elfogóvadászokat nem is küldik fel mindegyik orosz gép miatt.

„Ha elfognánk minden egyes gépet, mely felénk repül, azzal tényleg csak a propagandájukat segítenénk. … Éppen ezért csak akkor fogjuk el őket, mikor úgy érezzük, hogy erre szükség van és ennek megállapításához számos kritérium létezik, például szimplán a gyakorlási célzat.”

Az interjúból az is kiderült, hogy az oroszok mennyire aktívak az idén az Észak-Amerikai kontinens partjai mentén:

„Időről-időre végrehajtanak repüléseket. Talán nem olyan gyakran, mint pár évvel ezelőtt, de még mindig érkeznek időnként.”

Mindez a USNORTHCOM adatai alapján számszerűsítve azt jelenti, hogy az idei évben eddig 5 elfogásra került sor, mely intenzitás folytatódása esetén a tavalyi, 17 elfogásosnál „gyengébb” évet eredményezhet. 2008-ban 12, 2007-ben pedig 18 elfogásra került sor egyébként.

CF-18 és Tu-95

‘Juharszirup? Mind megettük, na mars haza!’ – CF-18 által szemmel tartott Tu-95 2007 szeptemberének elején. ,

Mint talán emlékeznek olvasóink Vlagyimir Putyin 2007 augusztusi a járőrrepülések újbóli megindításról tett bejelentése óta borzolják ismét intenzívebben az európai és az amerikai légierők idegeit az orosz Tu-95 és időnként Tu-160-as stratégiai bombázók. Korábban tetszhalott állapotban volt ez a vonal is, melyet szépen tükröz, hogy a Hidegháború alatti gyakori találkozásokkal szemben 1999 – 2006 között összesen 11 elfogásra került sor az Egyesült Államok és Kanada légterének közelében.

Az oroszokat persze nem úgy ismerjük, akik egy ilyen tartalmú megnyilvánulást csak úgy szó nélkül hagynak – nem is tudták megállni, hogy egy rövid válaszban ne reagáljanak.

A védelmi minisztériumból érkezett pénteki válaszban egyrészt szerepel, hogy az orosz légvédelmi rendszer minden egyes, potenciálisan az orosz légtér megsértésére készülő akcióra reagál, mely talán a legnagyobb eltérése az amerikai rendszerrel szemben, másrészt elhessegette Winnefeld-nek az erő látszatával kapcsolatos megjegyzését és (ismételten) leszögezte, hogy az orosz bombázók kiképzési tevékenység végett repülnek a Jeges-tenger, valamint az Atlanti- és a Csendes-óceán felett.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Levegőben az új török vadász

Levegőben az új török vadász

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Az indiai piacot is célba vette az EMBRAER

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Nem kér a hadsereg az új amerikai helikopterekből

Levegőben az első magyar KC-390

Levegőben az első magyar KC-390