|

T-90Sz harckocsikat vásárol Irak és Vietnam

A TASS hírügynökség még július elején hozta le a hírt, miszerint az orosz Uralvagonzavod (UVZ) vállalat 2017-ben nagyszámú T-90Sz harckocsit szándékozik eladni két külföldi országnak. Mindezt a cég 2016-os éves beszámolójából szemezgették ki. Eszerint a „368-as számú” partnerországnak 73, míg a „704-esnek” 64 darab harckocsit fognak eladni idén. A helyi kódrendszerben előbbi Irakot, utóbbi pedig Vietnamot jelenti, így minden jel szerint ez a két ország lesz a T-90Sz legújabb alkalmazója.

T-90Sz ,

A hírt most hivatalosan is megerősítették: szintén a TASS számolt be róla, hogy Vlagyimir Kozsin, haditechnikai együttműködésekért felelős elnöki tanácsadó csütörtökön az Izvesztyija napilapnak adott interjújában igaznak nyilvánította az értesüléseket. Elmondása szerint Irak számára már az idén elkezdik leszállítani a 73 darab T-90Sz első példányait. A vietnami üzletre külön nem tért ki, azt viszont megerősítette, hogy több partnerrel is tárgyalásokat folytatnak, a potenciális üzletkötések értéke több milliárd USD.

Mint ismert, Irak harckocsi-állományának gerincét jelenleg azok az M1A1M Abramsek adják, amiket az Amerikai Egyesült Államoktól kaptak. Ezekből közel 100 példány áll rendelkezésre, azonban az Iszlám Állammal folytatott háború során számos Abrams megsemmisült, vagy vált harcképtelenné. Mellettük ugyan megtalálhatóak T-72-esek is, ám az állományra valóban ráfér már a bővítés, modernizálás.