|

Már 4 légvédelmi rakétaezred védi Moszkvát Sz-400 komplexumokkal

Az orosz védelmi minisztérium napokban tett bejelentése alapján 2015 végétől immáron 4 Sz-400as légvédelmi komplexummal szerelt ezred védelmezi Moszkva légterét, a teljes orosz haderő vonatklozásában pedig immáron 11 ezred rendelkezik Sz-400 Trimf légvédelmi rendszerrel és idén további 5 ezreddel nő ezen mennyiség.

Az Sz-400-as rakétarendszer eleinte még lassú telepítését 2007 nyarán kezdték meg – éppen Moszkva körzetében: a fővárostól mintegy 60 kilométernyire keletre fekvő Elektrosztal körzetében felállított első rakétaezredet 2009 tavaszán követte a második.

Moszkva az Sz-400-as légvédelmi komplexum Szíriába telepítése mellett döntött, miután a törökök lelőtték egyik Szu-24-es bombázójukat.

A kimondottan ballisztikus rakétákkal szembeni védelemre fejlesztett Sz-500-as hadrendbe állításáig legfejlettebb orosz légvédelmi rendszernek tekinthető, a NATO berkekben SA-21 Growler-ként is ismert Sz-400 Triumf az Sz-300-as család továbbfejlesztése (korai megnevezése Sz-300PMU-3 volt). Mintegy 400 kilométerről képes észlelni légi célokat, legyenek azok repülőgépek, robotrepülőgépek, avagy akár közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták.