A bemutatásra kerülő fegyvertípus a maga kategóriájában amolyan fehér holló. Ha a második világháború éveiben került volna rendszeresítésre, akkor történelmet írhatott volna, viszont mivel ez a nyolcvanas évek végén történt, így már csak fegyvertörténeti kuriózum maradt.

Az önjáró páncéltörő ágyúk fénykorukat a második világháborúban élték, ebben az időszakban gyorsult fel annyira a verseny páncélzat és páncél elháríts közt, hogy a harckocsi építők nem tudtak lépést tartani az új, nagyobb méretű ágyúk beszerelésének az ütemével. Így megszülettek a dedikált páncélvadászok, ahol vagy a forgatható torony, vagy a páncélzat kárára, de nagy méretű páncéltörő ágyúkat építettek a páncéltestbe. Ezek a fegyverek a tüzérség kategóriájába tartoznak, habár első látásra úgy néznek ki mint egy tank. A tankoktól eltérően ezeket inkább úgy használják mint hagyományos páncéltörő ágyúkat. Viszont a lánctalpas alváznak köszönhetőek sokkal mozgékonyabbak és védettebbek mint a vontatott társaik.

A cikk apropóját az adta, hogy most kezdték el a kivonásukat az aktív szolgálatból. A típust nem exportálták, éles bevetésre nem került, viszont mivel nagyon ritka és igazi fehér holló a páncélos gyártás történelmében, megért egy cikket.

A hetvenes évek végén úgy Keleten mint Nyugaton kezdtek megjelenni az új fejlesztésű harckocsik, amelyek ellen az akkori standard 100 milliméteres lőszer már nem volt elégséges. Kína a szovjetekkel történt szakítás után, ami az 1968-as határmenti összecsapással csúcsosodott ki, északról is fenyegetve érezte magát. A szovjetek már nem csak mennyiségi fölénnyel, de a T-72 széria elterjedésével már minőségivel is veszélyeztethették Kínát.

Ennek érdekében a hetvenes évek végén belefogtak egy saját fejlesztésű új harckocsi fejlesztésébe és eldöntötték, hogy az ágyút felhasználva kialakítanak egy páncélvadászt is, mivel a nyomasztó szovjet páncélos fölényt így olcsóbban és könnyebben ellensúlyozni lehetett volna.

Az új réteges páncélok ellen a kumulatív lőszerek kezdték elveszíteni hatékonyságukat, ezek leküzdésének új módja a leváló köpenyes nyíllövedékek lettek. Az új fejlesztésű lőszerek kilövésére pedig a simacsövű ágyúk a legalkalmasabbak. A kínaiak meg is keresték a németeket és megpróbálták megszerezni a 120 milliméteres ágyú dokumentációját, de ezt nem sikerült megkapniuk, annak ellenére, hogy ekkoriban már jelentős javuláson mentek keresztül a a nyugati-kínai kapcsolatok. Így nem marad más választásuk: saját maguk fejlesztik ki a 120 milliméteres ágyújukat. 1978-ban el is indult a program. A legfőbb követelmény vele szemben az volt, hogy 2000 méteren belül képes legyen APFSDS lőszerrel átütni a szovjet T-72 harckocsi frontpáncélját. Később az ágyú képességeit fel akarták javítani arra a szintre, hogy a 80-as évek összes keleti és nyugati harckocsiját képes legyen leküzdeni. 1979-re el is készült három prototípus, melyekkel 1980 októberéig több mint 1000 tesztlövést adtak le. 1981-ben pedig már kialakult az ágyú végleges szerkezete, ezzel 1700 méter per szekundum kezdősebességgel lehetett kilőni az APFSDS lőszereket.

A páncélvadász kifejlesztését a 447 számú üzemre bízták, mely 1984-re el is készült az első prototípussal. A teszteket azonnal el is kezdték, 1985-ben a Nankou-i lőtéren 2000 méter távolságból 450 milliméter vastag páncéllapot ütöttek át vele. A tesztek tovább folytatódtak a nyolcvanas években, a sorozatgyártást pedig 1988 végén kezdték meg. Az első 20 járművet 1989-ben adták át a hadseregnek (innen a fantáziadús elnevezés) és 1990-ben állt hivatalosan szolgálatba.

Azonban a harcjármű nem futott be jelentős karriert. A NATO lőszert tüzelő tank fejlesztését elkaszálták, helyette inkább a 125 milliméteres ágyút választották és a kínai harckocsigyártás egy másik útra lépett. Az utolsó koporsószeg a projektben pedig a Szovjetunió felbomlása volt, amivel megszűnt az északi határ felőli fenyegetés.

Ha támadtak volna a szovjetek, ezek az eszközök beásva és álcázva várták volna őket a felvonulási útvonalakon. Tüzelés után pedig helyet változtattak volna és esetleg egy másik tüzelési pozícióból folytatták volna a harcot. Mivel ez a forgatókönyv már nem volt aktuális, a jármű gyártását azonnal le is állították. Különböző becslések szerint kb. 100-200 darab kerülhetett rendszeresítésre a pekingi és shenyangi katonai körzetekben. El kell mondani a típusról, hogy ez nem képvisel egy kategóriát a napjainkban rendszerben lévő kerekes vagy lánctalpas könnyű harckocsikkal/rohamlövegekkel, mint a B1 Centauro, Sprut-SD, stb. Ez egy kimondottan a második világháborús elképzelések szerint elkészített önjáró páncéltörő ágyú, amit csak és kizárólag ebben a szerepkörben lehet használni. Az ágyú egy 360 fokban körbeforgatható toronyban foglal helyet és nem stabilizált, mivel amúgy is védekező állásokban használták volna. A jármű alváza sem úszóképes, a tömege pedig túl nagy ahhoz, hogy taktikai szállítógépekkel szállítható legyen. Viszont egy védekező háborúban ezeknek a tulajdonságoknak szintén nincs sok értelmük. Tehát elmondható, hogy egyetlen olyan tulajdonsággal sem rendelkezik, mint napjaink rohamlövegei. A megváltozott környezetben pedig már semmi nem indokolta egy ilyen specializált eszköz további gyártását.

Három kép, a jármű rendeltetésszerű használatáról: beásva, álcázva, álló helyzetből felvenni a harcot a támadó ellenséggel.

A jármű kialakítása

A jármű bázisát a Type 321 univerzális alváz képezi. Erre került a 120 milliméteres ágyút tartalmazó torony. A univerzális alváz egy korabeli fejlesztés és a sereg egységesítési törekvéseinek egyik terméke volt. Ezt az alvázat más tüzérségi járművek bázisául is felhasználták mint a Type 83 152 milliméteres önjáró tarack, vagy a szintén Type 89 elnevezésű 122 milliméteres rakéta sorozatvető. A motor a páncéltest elején helyezkedik el, tőle balra pedig a vezető, ez után következik a küzdőtér. A páncéltest végén egy nagyméretű ajtó található, ami a lőszerek gyors málházását segítik elő, valamit a jármű gyors elhagyását is lehetővé teszi. A toronyban foglal helyet a személyzet többi tagja: parancsnok, irányzó és töltőkezelő.

A toronyban bal oldalon foglal helyet az irányzó, mögötte a parancsnok, jobb oldalon pedig a töltőkezelő található. A torony jobb oldalán elöl lévő “dudor” az NBC szűrőberendezés nyílása, ugyanott helyezkedik el mint mint a T-59-nél (T-54 másolata). Több hasonló jegy is van a T-59-es harckocsival: a töltőkezelő búvónyílására került egy légvédelmi géppuska, a parancsnok kupolája pedig körbeforgatható a figyelőprizmákkal együtt.

A jármű teljes tömege 31 tonna, a meghatásáról pedíg egy turbófeltöltős négyütemű dízelmotor gondoskodik. A hengerek száma 12, míg a teljesítmény 510 lóerő, műúton a jármű 55 kilométer per óra sebesség elérésére képes.

A jármű páncélzatának vastagsága egy centiméter körüli lehet. Az ilyen vastag páncélzat megvédi a jármű belsejét a kézifegyverek tüzétől, valamit a tüzérségi lőszerek repeszeitől. A védelmet még kiegészíti a toronyra szerelt ködgránátvetők. A rejtőzködésre alkalmas füstfelhőt, nem csak ködgránátokkal lehet generálni, hanem a forró kipufogócső végére spriccelt gázolajjal is.

Fegyverzet

A Type 89 fő fegyverzete a 120 milliméteres nagynyomású simacsövű ágyú. Ennek kaliberhosszúsága 50 (tehát 6 méter hosszú), a cső középső részén található a füstelszívó rendszer dobja. A csövet hőelnyelő borítással látták el a jobb hőeloszlás miatt, így huzamosabb használat után miközben felmelegszik, ezt egyenletesen teszi és jobban megőrzi pontosságát. Az ágyú töltését egy félautomata töltőberendezés segíti, így el lehet érni vele a percenkénti 10 lövés leadását. A torony hátsó részébe, valamint a páncéltestbe összesen 30 lőszert lehet tárolni.

Az ágyúhoz elkészítettek APFSDS (leváló köpenyes nyíllövedék), HEAT (kumulatív gránát) és HEAT-FRAG (kumulatív-repesz romboló gránát) lőszertípusokat. A nyíllövedék maximális lőtávja 2500 méter és 1660 méter per szekundum kezdősebességgel indul. A repeszromboló gránát maximális lőtávja 9000 méter és 960 méter per szekundum kezdősebességgel lehet kilőni.

A jármű tornyára egy 12,7 milliméteres nehézgéppuskát szereltek, ennek maximális lőtávja 2 000 méter.

Az ágyú célzását egy lézertávmérővel ellátott tűzvezérlő rendszer segíti, mely a nappali mellett kiegészül passzív éjszakai csatornával is, viszont az ágyút nem látták el stabilizátorral, így menet közben nem lehet pontosan lőni vele.

Az Type 89 elsősorban a páncélozott hadosztályok tüzérezredeinek a részét képezték. Az ezredeket alkotó zászlóaljakban általában 18 löveg volt található, ezeket meg kiegészíthették további páncéltörő eszközök (ágyúk, irányított rakéták). A két legjelentősebb egység amely megkapta a típust a 38 és 39 hadsereg-csoportok voltak, melyek Pekingtől északra védték vola az országot egy abból az irányból jövő támadással szemben.

Általános tulajdonságok

• Személyzet: 4 fő
• Motor teljesítménye: 520 lóerő
• Felfüggesztés: torziós
• Sebesség: 55 km/h (műúton)
• Hatótávolság: 450 km (műúton)
• Fő fegyverzet: 120 milliméteres símacsövű ágyú
• Javadalmazás: 30 lőszer