|

Törökország mégis kész légvédelmi rendszert vásárolna?

Lassan 1 hónapja, hogy hivatalosan is megerősítést nyert, miszerint Ankara visszalép azon tervétől, hogy Kínától szerezzen be nagy hatótávolságú légvédelmi rendszert és inkább saját erőből kívánja megoldani a dolgot.

Megjegyzendő, hogy a törökök elsősorban pont amiatt vállalták a NATO szövetségeseikkel való konfliktust és választották Kínát az amerikai, vagy európai kulcsrakész megoldás megvásárlása helyett, mert hadiparuk fejlesztése érdekében technológiai transzfert kívántak vásárolni. Ez ügyben végül nem tudtak dűlőre jutni a kínaiakkal, így maradt az a döntés, hogy majd az Aselsan és a Roketsan vezetésével összehoz hazai megoldást a török ipar.

HQ-9

Az orosz Sz-300 rendszerből sok elemet átvett HQ-9 rendszer önjárő indítóplatformja ,

Ezen elképzelés ugyan egyelőre nem változott meg, ám katonai beszerzésekért felelős vezető illetékesek úgy látják, hogy Törökországnak égető szüksége van nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerekre addig is, míg azt a hazai ipar elő tudja állítani. Mert hogy nem támaszkodhatnak a végtelenségig NATO szövetségeseik által török földre telepített légvédelmi rendszerekre, ráadásul az orosz Szu-24-es lelövése óta olyan nehézsúlyú játékost is nem baráti szomszédnak kell tekinteniük, mint Oroszország.

A kérdésben megszólaló források elmondásai alapján a katonai felső vezetés elképzelése, hogy a korábban szükségesnek ítélt nagy hatótávolságú légvédelmi komplexum mennyiségének felét olyan gyorsan be kell szerezni, ahogy csak lehet, míg a másik felét majd szállítja a török ipar.

Mint ismert lehet ezen török beszerzésért az amerikaiak a Patriot, míg az európaiak a SAMP/T (Aster 30) rendszerrel szálltak versenybe. Török források szerint a legaktuálisabb ajánlatok alapján az amerikaiak 40, az európaiak 18 hónapon belüli szállítást vállaltak. Török illetékesek elmondása szerint utóbbit nem tartják realisztikusnak, véleményük szerint viszont 30 hónapos időkeret reálisnak tűnik.

ASTER 30 startol a SAMP/T rendszer indítóállásáról. | Fotó: MBDA

ASTER 30 startol a SAMP/T rendszer indítóállásáról. | Fotó: MBDA ,

Megjegyzendő, hogy ez egyelőre még csak a katonai felső vezetés terve, még meg kell győzniük a politikai vezetést is, hogy a jelen helyzetben mindenképpen szükség van ezen képesség mielőbbi realizálására, nem lehet várni a hazai fejlesztések beérésére.

A 3 NATO tag által biztosított Patriotok közül ezen a fotón az amerikaik által telepített látható. A holland, német és amerikai Patriot ütegek Törökország Gaziantep, Kahramanmaraş és Adana tartományaiban kerültek telepítésre. | Fotó: NATO

A 3 NATO tag által biztosított Patriotok közül ezen a fotón az amerikaik által telepített látható. A holland, német és amerikai Patriot ütegek Törökország Gaziantep, Kahramanmaraş és Adana tartományaiban kerültek telepítésre. | Fotó: NATO ,