|

Megjavították a kiégett Szuhojt

A Szuhoj T-50-es ötödik prototípusa tavaly júniusban sérült meg súlyosan egy tűzeset folyamán, a sérült gépet mostanra sikerült kijavítania az orosz szakembereknek.

2014. június 10-én hajtóműhiba okozta tűz miatt jelentősen megsérült a 055-ös oldalszámú 5. prototípusának törzsközepe. Az orosz hatóságok a kár mértékéről végig hallgattak, csak találgatni lehetett, mikorra készülnek el a gép javításával. A munkával végül a közelmúltban végeztek, már végre is hajtotta az első két repülését az újjáépített példány. A két repülés tapasztalatai alapján október végéig tehetnek módosítási javaslatot a mérnökök, utána november 3. és 5. között további három tesztrepülés következik, majd a végső festés és november 15-től folytatja a tavaly félbehagyott a berepülési programját.

Súlyosabban sérült a gép a tűzeset során | Fotó: dementievskiy.livejournal.com

Súlyosabban sérült a gép a tűzeset során | Fotó: dementievskiy.livejournal.com ,

Az eset jelentősen hátravetette a PAK-FA fejlesztési programját, hisz a legjobban felszerelt, sorozatgyártású gépekbe szánt berendezésekkel ellátott prototípus esett ki ezzel a berepülési programból.

De a 051-es gépnél sincsen minden rendben, már nem az első alkalommal találkoznak üzemanyag-szivárgással. Még nyáron fejezték be a gép uzemanyagrendszerének cseréjét, de a szeptemberi berepülés során üzemanyag-szivárgást észleltek. Egy október 21-i kép alapján úgy néz ki, kijavították a hibát és újra megkezdték a repüléseket.

A csúszások miatt módosították a PAK-FA prototípusainak és szériapéldányainak átadásának ütemtervén. Idén elvileg három prototípussal (T-50-6-2, T-50-7 és T-50-8) bővül a flotta (de ezek idei leszállítása kérdéses, késésben vannak), jövőre további három példány érkezik (Т-50-9, Т-50-10 és Т-50-11), és csak 2017-ben érkezik az első két szériapéldány (Т-50Sz-1 és Т-50Sz-2), valamint egy statikus tesztekre szánt gép Т-50-12 jelöléssel. A nagyobb széria gyártása 2019-ben kezdődik.