|

Amerikai nehézfegyverzetet telepítenek Kelet-Közép-Európába

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter keddi, tallini látogatása során úgy nyilatkozott, hogy több kelet-közép-európai állam is beleegyezett abba, hogy ideiglenes jelleggel amerikai nehézfegyverzet települjön területére.

Az amerikai védelmi miniszter által elmondottak alapján a Balti országokon felül Lengyelország, Románia és Bulgária jelezte, hogy század, vagy zászlóalj méretű amerikai erők érkezzenek területére.

Carter elmondása szerint egy Armored Brigade Combat Team eszközállománya – harckocsik, gyalogsági harcjárművek és tüzérség – lesz szétosztva Kelet-Közép-Európa keleti határa mentén. Az amerikai miniszter 250 járműről beszélt, mely eszközállomány már egyébként Európába lett telepítve és melyet németországi telepítések egészítenek majd ki. A szóban forgó amerikai erők a már lassan megszokott módon ide-oda fognak települni a határ mentén különféle hadgyakorlatokat végrehajtva a helyi NATO erőkkel közösen.

A Pentagon által kiadottak alapján ennek a 250 járműnek a nagyobb részét M2 és M3 Bradley gyalogsági harcjárművek teszik majd ki, de érkezik majd nagyjából 90 M1 Abrams is. Az M109 önjáró tarackok száma 20 db alatt marad a tervek szerint.

Armored Brigade Combat Team szintű lőgyakorlat

Ashton Carter bejelentésére még aznap reagáltak az oroszok: az Állami Duma védelmi bizottságának első alelnöke, Szergej Zsigarev arról beszélt az orosz sajtónak, hogy Moszkva ezen amerikai lépés ellensúlyozása érdekében elképzelhető, hogy kénytelen lesz megerősíteni katonai jelenlétét Kalinyingrádban.