Ha azt mondom, hogy BTR vagy „Nyuszibusz”, a harmadik X-en túl levőknek olyanok jutnak eszébe, mint farmotor, meleg, szűk hely, kevés lóerő, még kevesebb páncél, állat módjára csapatás a terepen és a V8 a pokolban is V8.

Ezeknek részben vége, ugyanis az orosz mérnökök új alapokra helyezték a BTR-széria jövőjét a kor kihívásainak megfelelően és elkészítették a Bumerang-családot, amelyet a május 9-i moszkvai katonai parádén mutattak be a nagyközönségnek. Megjegyezném, hogy igen, Bumerang, és ahogy a reklám is mondja: a régi jó dolgokból nem maradt semmi. Az új generációs csapatszállító kapcsán még a szovjet időkben berögzült névválasztással is szakítottak, így nem lett BTR-100, hanem – marketing szempontból is egy jobban használható – új elnevezés mellett tették le a voksukat odafönt (ez egyébként a többi most bemutatott új technikára is igaz, pl. Armata és Kurganyec).

Miért is van szükség a Bumerangra?

Az ősnek tekinthető BTR-60 1955-ben megkezdett fejlesztése óta ugyan sok változáson ment át a BTR-família, ám a még annál is több fejlesztési mellékágat, saját igényekre szabott licenszváltozatot is figyelembe véve tulajdonképpen a széria kicsúcsosodásának tekinthető BTR-90-ig ugyanaz volt az elv: 8 kerék, motor hátra, gyorsaság, kis súly és az ezzel kéz a kézben járó kevés páncélzat, a katonák meg majd megoldják valahogy a kiszállást. Persze ez most lekezelően hangozhat, de félreértés ne essék, a 60-as és 70-es években a BTR-széria tökéletesen ellátta a feladatát, ami annyiból állt, hogy egy könnyen és olcsón gyártható, mobilis kétéltű konstrukció legyen, az idő haladtával azonban változtak a követelmények.

A nyolcvanas években – a már omladozó szovjet gazdaság árnyékában – érkezett a BTR-80, amelynél az előd előnyeit domborították még jobban ki, azonban a koncepcióváltás elmaradt és a Szovjetunió 1991-es bedőlésével ez egy jó ideig így is maradt. Fontos megjegyezni, hogy ekkor már nagy számban jelen voltak a nyugati konkurensek is, amelyek egy-két kivételtől eltekintve (pl. TPz Fuchs, XA-180) zömében ugyanazt az elvet alkalmazták: a személyzet jobb védettsége érdekében a motort a vezető mellé, előre helyezték, a deszanttérből pedig hátrafelé lehetett kijutni (esetleg felfele is), hogy a kiszálló lövészeknek a jármű fedezéket tudjon biztosítani. Érdekesség, hogy mindez szinte egy járműre vezethető vissza: a MOWAG 1972-ben építette meg az első Piranha-t, amely technikai újításain a mai csapatszállítók is alapulnak.

Rövid szünet után, 1994-ben még egy finomítás érkezett a szériához a BTR-90 személyében, azonban a gyártást csak 2004-ben sikerült beindítani. Koncepció- és egyben szemléletváltást ez sem hozott az orosz lövésszállító járművek terén és 2011-ben a védelmi minisztérium vissza is mondta a megrendeléseket a típusra. Összehasonlításképpen más országokban eddigre olyan járművek álltak nagy számban szolgálatba, mint a MOWAG Piranha III és leszármazottai (LAV III, Stryker), Pandur II, Patria AMV és a már-már harckocsi súlyban játszó német Boxer.

Tehát a 21. században ott állt az Orosz Hadsereg modern páncélozott szállítójármű nélkül, viszont (a már varázserővel bíró) 2020-as dátumra a teljes haderő átfegyverzését meg kell oldani. Szerencsére a Kremlben ekkor már egyre több rubelt utaltak az Orosz Védelmi Minisztérium számlájára, így 2010-ben döntés született egy új, moduláris PSzH-család fejlesztéséről a Kurganyec-25-tel párhuzamosan, addig a BTR-82 (amely tulajdonképpen egy modernizált BTR-80-as) lesz az áthidaló megoldás.

Persze nem Oroszországról lenne szó, ha bármi érdemi információ is hozzáférhető lenne a fejlesztésről. Hogy egyáltalán létezik ilyen fejlesztés, azt az elmúlt 5 évben csupán szűkszavú nyilatkozatok, illetve ambiciózus elképzelések, meg egy baki igazolták.

A projektet a VPK (Vojennyo-Promislennyaja Kompanija – Katonai-Ipari Vállalat) viszi, így a család alapját képező csapatszállító változat a VPK-7829 megnevezést kapta. Dmitri Galkin, a vállalat vezérigazgatója szerint a Bumerang egyik eddigi BTR-rel sem lesz összehasonlítható és ők következetesen „Kerekes harci járműnek” nevezik. Alexandr Posztnyikov, az orosz szárazföldi erők parancsnoka úgy nyilatkozott 2012 februárjában, hogy az új jármű első példányai 2013-ban a hadsereghez kerülnek tesztelésre, és a nagyüzemi gyártás 2015-ben indulhat meg, amikortól mintegy kétezres darabszámban elkezdik lecserélni az elavult BTR-eket. Aztán becsúszott a baki, a Modellmix – amely különböző szuvenírek, többek között katonai makettek gyártásával foglalkozik, – honlapján a Bumerang és a Kurganyec 3D modelljéről is képeket lehetet elérni. Ugyan gyorsan eltávolították a fájlokat, azonban ami egyszer felkerül a netre, az ott is marad, így most már „kézzelfogható” dolgok is rendelkezésre álltak a fejlesztésről.

A képek tanúsága szerint a tervezők valóban hátat fordítottak a szovjet elődnek és a modern trendeket alapul véve álltak neki a fejlesztésnek, így került például a hajtómű a vezető mellé, a deszanttér ajtaja hátra, illetve a védettséget növelő V-alakú páncéltest is felfedezhető a modellen. Ugyancsak újdonság a BTR-széria életében a kiegészítő páncélzat, amely – a nyilatkozatok szerint – zömében kerámialapokból áll.

Hogy a haditechnikai rajongók élete ne legyen olyan egyszerű, még egy csavar bekerült a történetbe. Történt ugyanis, hogy az Uralvagonzavod és a Renault Truck Defense közösen szintén nekiállt csapatszállítót építeni. Az alapot a francia VBCI adta, amelynek tornyába a jó öreg szovjet 57 mm-es S-60-as ágyút műtötték bele, majd egy működő makettet a 2013-as Russian Arms Expon be is mutattak. A sajtó persze – hivatalos fantáziarajz híján – egyből azt szűrte le, hogy ez bizony a Bumerang. Hát nem, ez a rövid életű ATOM nehéz gyalogsági harcjármű volt, amely pályafutásának 2014-ben a Krím félsziget eseményei és a Renault Truck Defense-t birtokló Volvo vetett végett.

A teljes hírhiány enyhe fogalom arra, ami ezután következett, a 2015-ös felvonulásig tulajdonképpen csak pár makettról került a netre kép, azonban ezek nem igazán adtak többletinformációt az eddigiekhez képest.

A várakozásnak április elején lett vége, amikor is a parádéra Moszkvába szállították gyakorolni legalább négy Bumerangot (ebből három felvonult, egy pedig statikus kiállításként funkcionált). Meglepetés ekkor is volt, ugyanis a valós darabok némiképp eltértek az eddig kiszivárgott elképzelésektől, de a lényeg, a főegységek nyugati mintát követő elrendezése megmaradt. Lássuk is képekben a lényeget: