|

HTKA évzáró 2014

Régi olvasóink tudják, hogy az adott évet immáron hagyománynak tekinthetően évösszegző, statisztikai jellegű poszttal szoktuk zárni. Természetesen nem lesz ez máshogy a mögöttünk álló esztendővel sem – bele is vágunk 2014 lezárásába!

Teljesítmény szempontjából 2014 meglehetősen vegyesen alakult, lévén nagyjából a tavasszal kezdődően munkahelyi és tanulmányi elfoglaltságokban beálló hirtelen változások miatt jóval kevesebbet tudtunk hír vonalon az oldallal foglalkozni, mint szerettük volna. Ezt a helyzetet némiképp rosszul kezeltük – vagy inkább sehogy, így lett amit megtapasztalhattatok. Annyi biztos, hogy 2015-ben ez másképp lesz, még ha nem azonnal is fog érződni a dolog, de igyekszünk a korábban megszokotthoz hasonló szintre visszavinni a dolgokat. Illetve van pár előkészítés alatti újdonság is a tarsolyunkban :)

Közösség vonalon ugyanakkor nem panaszkodhatunk, elég jól működtek a dolgok – még ha a rejtőzködő életmódot folytató moderátorunk, GrGLy (HTKA fedőnevén „Ban apó”) és kiszemelt „áldozatai” ezzel nem is feltétlen értenek teljesen egyet… :)

Kapcsolódóan megköszönnénk minden HTKA olvasónak az idei figyelmet – legyen passzív, vagy aktív olvasónk. Külön köszönjük a fórumban aktív, híreket, információkat, képeket rendszeresen szállító tagjaink közreműködését.

Minden olvasónknak szólóan, az angol alacsony költségvetésű „Folytassa…” filmek után szabadon: Folytassa a HTKA aktivitást! Mi azon leszünk, hogy továbbra is érdemes legyen betérni hozzánk – legyetek Ti is azon és viselkedjetek jól nevelten a fórumban… :)

Végezetül mi mással is zárhatnám ezt a bejegyzést, mint hogy haditechnikában gazdag, konfliktusban szegény, de mindenekelőtt persze boldog, eredményekben gazdag új évet kívánjak!

És akkor jöjjön pár adat a 2014-es esztendőről!

Hozzászólások

Ugyan ez nem egy verseny, de az elmúlt évek alapján ez szokott benneteket a leginkább érdekelni… :)

A 2014-es évben kicsit több, mint 61 000 hozzászólás született, miközben több mint 3,7 millió oldalletöltést generáltatok. A mostani fórumot 2013 júniusában vezettük be, 2013 decemberéig pedig cirka 1,1 millió oldalletöltés és 21 000 komment jött össze, szóval itt jelentős ugrás tapasztalható. A grafikon alatt a jobboldali táblázatban a 2014-es esztendő legaktívabb hozzászólói, míg a bal oldalon a legnépszerűbb topicok. Utóbbi egész biztosan hibás...

A 2014-es évben kicsit több, mint 61 000 hozzászólás született, miközben több mint 3,7 millió oldalletöltést generáltatok. A mostani fórumot 2013 júniusában vezettük be, 2013 decemberéig pedig cirka 1,1 millió oldalletöltés és 21 000 komment jött össze, szóval itt jelentős ugrás tapasztalható. A grafikon alatt a jobboldali táblázatban a 2014-es esztendő legaktívabb hozzászólói, míg a bal oldalon a legnépszerűbb topicok. Utóbbi egész biztosan hibás… ,

Demográfiai adatok

A megszokottaknak megfelelően következzék pár térkép.

Észak-Koreából idén se érkezett 1 látogatónk se... Ezen a térképen egyébként azon országok vannak színezve, ahonnét valamilyen jellegű forgalom érkezett hozzánk. Mivel csak magyar nyelven érhető el a HTKA itt azon külföldi országok esetében, ahol nem él jelentősebb magyar népesség, nagyobbrészt a Google képkereső ami hozta a forgalmat. Európát leszámítva egyébként az Egyesült Államok az az ország, ahonnét a legnagyobb közvetlen, azaz nem keresési eredményre érkező forgalmunk volt. (Azaz olyanok, akik beírták a címsorba, hogy htka.hu)

Észak-Koreából idén se érkezett 1 látogatónk se… Ezen a térképen egyébként azon országok vannak színezve, ahonnét valamilyen jellegű forgalom érkezett hozzánk. Mivel csak magyar nyelven érhető el a HTKA itt azon külföldi országok esetében, ahol nem él jelentősebb magyar népesség, nagyobbrészt a Google képkereső ami hozta a forgalmat. Európát leszámítva egyébként az Egyesült Államok az az ország, ahonnét a legnagyobb közvetlen, azaz nem keresési eredményre érkező forgalmunk volt. (Azaz olyanok, akik beírták a címsorba, hogy htka.hu) ,

Ezen a térképen viszont azok az országok látszanak, ahonnét közvetlen forgalom érkezett - azaz az olvasó beírta a böngésző címsorába, hogy htka.hu. Nem is rossz, na... :) Persze ez igazi olvasottságot ezekből a régiókból nem igen jelent, tisztában vagyunk vele, csak év végi érdekességként válogattuk be.

Ezen a térképen viszont azok az országok látszanak, ahonnét közvetlen forgalom érkezett – azaz az olvasó beírta a böngésző címsorába, hogy htka.hu. Nem is rossz, na… :) Persze ez igazi olvasottságot ezekből a régiókból nem igen jelent, tisztában vagyunk vele, csak év végi érdekességként válogattuk be. ,

Az USA-ból Kalifornia és Texas ami már-már kimutatható közvetlen forgalmat generált - ellenben az ezekből az államokból érkező látogatók szinte alig töltöttek időt az oldalon. Az USA átlag picivel 1 perc felett van - lehet ennyi idő alatt döbbentek rá, hogy a Google fordító még mindig hadilábon áll a magyar nyelvvel :)

Az USA-ból Kalifornia és Texas ami már-már kimutatható közvetlen forgalmat generált – ellenben az ezekből az államokból érkező látogatók szinte alig töltöttek időt az oldalon. Az USA átlag picivel 1 perc felett van – lehet ennyi idő alatt döbbentek rá, hogy a Google fordító még mindig hadilábon áll a magyar nyelvvel :) ,

2014-ben így alakult népszerűségünk hazánk megyéi között.

2014-ben így alakult népszerűségünk hazánk megyéi között. ,

Forgalom szempontjából a top 10 város 2014-ben.

Forgalom szempontjából a top 10 város 2014-ben. ,

Végezetűl ismételten csak BÚÉK!

HTKA Lapcsoport