Szergej Karakejev az orosz Hadászati Rakétaerők parancsnoka még a múlt héten ecsetelte a jövőbeni terveket, melyek része az interkontintális ballisztikus rakétákkal megrakott vasúti szerelvények újbóli hadrendbe állítása. Ami csak annyiban új fejlemény, hogy megerősítése a tavalyi pedzegetéseknek.

Mint ismert lehet az Új START egyezmény feloldotta a korábbi egyezmény azon tiltását, melynek értelmében nukleáris rakományú ballisztikus rakétákat nem lehetett a vasúthálózat révén mobil telepítésűvé tenni. A korábbi, START 2 egyezmény ezen eleme alapvetően csak az oroszokat érintette, hiszen bár az amerikaiak is kidolgozták ezen telepítési módszert a szovjet RT-23 Mologyec (NATO kódja: SS-24 Sacelpel) megfelelőjének számító LGM-118A Peacekeeper számára, annak bevezetése a Hidegháború véget érésével már nem történt meg.

A Szovjetunió széthullását követően hamarosan deaktivált, az orosz és ukrán felekhez kerülő, összesen 12 ilyen rakétakomplexum megsemmisítése 2005-ben, azaz az amerikai LGM-118-asok kivonásával egyidőben ért véget.

Az amerikaiakkal ellentétben az oroszok mindig is nagy erőket fektettek arra, hogy a szárazföldi indítású interkontinentális ballisztikus rakétáik eleve mobil telepítésűek legyenek, vagy a silók mellett legyen lehetőség mobil telepítésre is. Utóbbi megoldást képviselik a jelenlegi orosz csúcsot képviselő RS-12 / SS-27 Topol-M és RS-24 Jarsz ICBM-ek, melyek siló telepítés mellett mobil indítóállásokon is telepítésre kerültek, kerülnek.

Ugyanezt a koncepciót vitte egykoron az RT-23 Mologyec is: az ukrajnai Juzsnoje tervezőiroda által tervezett és a szintén ukrajnai Juzsmas gépgyár által gyártott RT-23 silókba és vasúti rakétakomplexumokba is került: silókba 36, vasútra 56 darab került.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi az előnye a vasúti telepítésnek? Nos, két dolog mindenképpen említendő.

Az egyik érv, hogy jóval nagyobb lehet a szállítandó rakéta tömege – márpedig az akár 10 db 550 kT hatóerejű termonukleáris töltet célba juttatására alkalmas RT-23 a maga 104,5 tonnás induló tömegével nem volt éppen alkalmas arra, hogy vele kerekes indítójármű szaladgáljon az orosz tajga fenyőerdeiben. Ugyanez volt a helyzet a hasonló tömegű ellenféllel, az amerikai LGM-118A-val, nem véletlen, hogy ott is a vasút lett a mobil megoldás.

A másik fontos dolog, hogy ugyan a kerekes indítójárművek igencsak mobilisak, jó terepjáró képességekkel bírnak, így a bejárható terület is jelentős, jól el tudnak rejtőzni, de azért ezt mégsem lehet összehasonlítani mondjuk a szovjet vasúthálózat nagyságával, ahol egy nagyjából közönséges tehervonatnak látszó szerelvény még jobb esélyekkel indult volna egy megelőző csapás elleni bujkálás esetében.

Visszatérve a friss fejleményekre elmondható, hogy úgy tűnik, hogy Moszkvában dűlőre jutottak azon kérdés felett, hogy a kell-e nekik újból vasúti rakétakomplexum. A válasz az, hogy ezen rakétakomplexumok neve a Bajkál-tó felett fújó szél után Barguzin lesz és összesen 5 állhat majd hadrendbe.

Hivatalosan ennyit tudni, a tűzhöz közelinek megnevezett, ám persze névtelenségbe burkolózó forrás alapján azonban tudni néhány részletet is a leendő rendszerrel kapcsolatban:

• A fejlesztéseknek 2018-ra kell lezárulniuk, az első rakétakomplexumnak a tervek szerint 2019-ben kell szolgálatba állnia, maga a rendszer pedig legalább 20 éves élettartammal kell rendelkezzen, a tervek szerint minimum 2040-ig hadrendben tartanák őket.
• A hordozott rakéta az RS-24 Jarsz lesz.
• A rakétákat rejtő vagonok az elődhöz hasonlóan hűtővagon kinézetűek lesznek, de mivel ez esetben jóval kisebb, nagyjából fele akkora tömegű rakétát rejtenének majd, nem kell extra megerősítést alkalmazni a teherviselő elemeknél, azaz már nem csak műholdról szemlélve lesz nehéz megkülönböztetni egy közönséges tehervagontól.
• Az RS-24 kisebb tömege egyben azt is jelenti, hogy 1-1 szerelvény több rakétát tud magával vinni: a várakozások alapján 6-6 rakéta lesz a terhelhetőségük.

Az RT-23-al összevetve 1-1 RS-24 által ez ellenfélre szórható hatóerő lényegesen kisebb, hiszen míg az RT-23 akár 10 x 550 kT, avagy 5,5 MT pusztítóerővel is útnak indulhatott, addig az RS-24 4 db, egyenként maximum 300 kT hatóerejű töltetet tartalmazó visszatérő egységet tud ballisztikus pályára állítani. Természetesen nagyobb pontossággal, a rakétavédelmi rendszerek hathatósabb kicselezésének képessége mellett és 1000 – 1500 kilométerrel messzebbre, akár 12 000 kilométeres távra elérve.