|

Jól halad a Storm Shadow integrációja a Typhoon-ra

Az olasz Alenia Aermacchi bejelentette, hogy befejeződött a Storm Shadow nagy hatótávolságú csapásmérő robotrepülőgép integrációs tesztprogramjának első fázisa az Eurofighter Typhoon vadászbombázón. Ezt 2013 decemberében kezdték el, a cél pedig annak tesztelése volt, hogy miként befolyásolja a fegyver függesztése a Typhoon repülési tulajdonságait, viselkedését különböző helyzetekben. A cég augusztus 4-i bejelentése szerint mára ezzel teljes mértékben végeztek, így átléphetnek a következő fázisba, mely az ún. inert oldási próbákat takarja, majd jöhetnek a környezetvédelmi próbák, végül pedig következhet a valódi, funkcionális integráció a repülőgép fedélzeti rendszerébe, kiegészítve az éles indításokkal.

A Storm Shadow jelenleg csak a brit Királyi Légierő Tornado csapásmérőinek arzenáljában található meg, melyek sikerrel alkalmazták azt Irakban és Líbiában. Utóbbi konfliktusokban a fegyver bizonyította is képességeit: minden időjárási körülmények között lehetséges vele erősen védett, akár föld alatt elhelyezkedő célpontok megsemmisítése is, magas fokú pontossággal. A Typhoon elméletileg képes egyszerre két Storm Shadow hordozására (a szárnyak legbelső felfüggesztési pontjain) úgy, hogy ezekkel egyidejűleg nyolc levegő-levegő rakétát is függeszthetnek rá.

Storm Shadow egy olasz Typhoon szárnyai alatt | Fotó: Alenia Aermacchi

Storm Shadow egy olasz Typhoon szárnyai alatt | Fotó: Alenia Aermacchi ,

Természetesen kérdéses, hogy éles harci helyzetben ezt mennyire használnák ki a lecsökkent hatótávolság miatt, de a lényeg, hogy a képesség adott, s az integráció végeztével az Eurofighter valódi vadászbombázóként lesz emlegethető.
Hivatalosan egyébként az idei Farnborough légiszalonon rendelte meg a NETMA (NATO Eurofighter and Tornado Management Agency) a Storm Shadow integrációját a Typhoonra. A munkát a három, az Eurofighter konzorciummal partneri szerződésben lévő vállalat (Alenia Aermacchi, Airbus Space & Defence, BAE Systems) végzik, közreműködőként pedig jelen van az MDBA is, mint a Storm Shadow gyártója.