„Milyen kérdés ez – loholnak a hadihajók után.” – érkezhet a válasz a kérdésre, amivel egyébként elég jól el is találja a válaszadó a helyzetet. Legalábbis azt a helyzetet, ami akkor következik be, ha a U.S. Navy illetékesei esetleg úgy döntenek, hogy az ellátóhajóik közül kivonják azokat, melyek alapvetően képesek lépést tartani a kiszolgálandó kötelékekkel. Mert a többi tényleg csak loholhat a célkörzetük felé adott esetben vágtázó hadihajók után.

Konkrétabban a Katonai Tengeri Szállítási Parancsnokság (Military Sealift Command) által üzemeltetett, T-AOE jelölés alatt is ismert Supply-osztály 4 tagjáról van szó, melyek közül jelenleg már mind a 4 felett lebeg a pallos. Talán nem kell kihangsúlyoznunk, hogy ezen képzeletbeli bárdot anyagi okokból húzta elő a haditengerészet: 2013-ban döntés született arról, hogy a USNS Bridge idén szeptemberben, a USNS Rainier pedig 2015 szeptemberében kivonásra kerül. Ez az idei évre úgy változott, hogy felmerült a teljes hajóosztály inaktiválásának lehetősége.

Mielőtt folytatnánk röviden térjünk ki arra miért is ellenkeznek nagy erőkkel a norfolki és pearl harbor-i flottaparancsnokságokon a kivonás ellen. A válasz egyszerű: ezen, teljesen feltöltve közel 50 000 tonna vízkiszorítású ellátóhajók 1-1 feladatra kiküldött kötelék minden igényét ki tudják szolgálni. Egyszerre szállítanak kőolaj származékokat, muníciót, ivóvizet és egyéb, szilárd halmazállapotú ellátmányt – ráadásul teljesítményük elegendő ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a kijelölt célterületük felé vágtázó hadihajókkal. A Military Sealift Command hajói közül erre pedig csak ezen 4 hajó képes – nem is igen hajózik ki repülőgép-hordozó vezette kötelék nélkülük.

Igen, természetesen a klasszikus üzemeltetési költségek vs. képességek felállásról van szó, hiszen bár a Supply-osztály nyújtotta képességek kiválthatóak pusztán tanker és szilárd rakományt szállító ellátóhajók kombinálásával a végeredmény mégsem lenne optimális – legalábbis katonai szemmel nézve.

Mint a Katonai Tengeri Szállítási Parancsnokság jelenlegi parancsnoka, a hadihajós múlttal, azon belül is 9 évnyi repülőgép-hordozó harccsoportos tapasztalattal rendelkező Thomas K. Shannon ellentengernagy megjegyezte 1-1 ilyen harccsoport nem a gyengébb képességű ellátóhajók sebességéhez igazodva szeli át a tengereket célja felé, hanem adott esetben (a szóban forgó hadihajóknak még bőven kényelmes) 20-25 csomó körüli sebességet diktál. Ezt a sebességet pedig csak a 4 T-AOE tudja tartani, hiszen míg ezen hajók képesek akár 25 csomós sebességre, addig az alternatívát jelentő hajóosztályok maximális sebessége csak 20 csomó. Shannon ellentengernagy véleménye nem meglepő módon egyezik a flottaparcsnokokéval: a T-AOE hajók valóban költségesek, de ez olyan kérdés, amiben nem gazdasági megfontolások alapján illene dönteni.

Az érintett katonai vezetők egyébként úgy tűnik eredményesen harcolnak a hajóikért, lévén a haditengerészet részéről még nem döntötték el, hogy lesújtanak-e azzal a bizonyos képzeletbeli bárddal. Hivatalosan az az álláspont, hogy még nincs végleges álláspont, azonban keringenek olyan értesülések, hogy alsó hangon elodázásra kerül a kivonás kérdése. De felmerült olyan lehetőség is, hogy a hajók tartalékállományba kerülnek, ahonnét szükség esetén 45 napon belül visszakerülhetnek aktív állományba és már szelhetik is a habokat a konfliktuszóna irányába.

Az 1994-1998 között hadrendbe állított, azaz a mindössze 16-20 év közötti T-AOE hajók inaktiválása esetén szerepkörüket a tankereknek (Henry J. Kaiser-osztály, T-AO) és a nem folyékony halmazállapotú utánpótlást szállító (Lewis and Clark-osztály, T-AKE) ellátóhajóknak kell átvenniük. Előbbiekből egyébként 15, utóbbiakból 14 van aktív szolgálatban – a tankerek éves szinten 40 millió, a Lewis and Clark-osztály tagjai pedig 50 millió körüli összegbe kerülnek a Navy által kiadott adatok alapján.

Felmerülő kérdés, hogy a T-AOE hajók kivonásával tudnak-e annyit spórolni, hogy megérje a dolog, hiszen a képességbeli visszalépés mellett jelentkező spórolás összegét vélhetően csökkenti, hogy több hajót kell kiküldeni, illetve azok védelmének biztosítása adott esetben szintén plusz költséget jelentene. Erre persze gondoltak a haditengerészetnél is, ahol úgy vélik, hogy igazából ez csak békeidőben problémás, mikor jobban szét vannak szórva a hajóik ellentétben azzal, mikor konfliktushelyzetben jobban koncentrálva vannak 1-1 régióba.