|

A japán kard és mestereik

Szögezzük le, a cím erősen képletesen érthető, ám e két tétel ettől még rendelkezik közös vonásokkal. Nem szaporítva tovább a szót, mindkettő Izraelből eredeztethető és mindkét termék a pilóta nélküli rendszerekhez sorolható. S „természetesen” egyiknek sincs köze a szamurájokhoz..

Véget is ér a közös nevező, kezdjük is akkor a japán karddal. A Katana nem más, mint egy „járőrhajó”, konkrétan az USV (Unmanned Surface Vessel – „Pilóta” Nélküli Felszíni Hajó) kategóriájába sorolt tengerészeti egység, mely egyaránt végezhet autonóm üzem szerint végrehajtott feladatot és irányíthatja a megszokott módon operátora a fejlett parancs-ellenőrző állomáson keresztül.

Az IAI (Israel Aerospace Industries) által fejlesztett eszközhöz számos kiegészítőt és biztonsági megoldást kínálnak, feladatkörét pedig elsősorban a part menti területekre vonatkozó „érdekérvényesítéshez” igazították, melybe beletartozik az értékes gazdasági terület megóvása, kikötőben és az alkalmazó felségvízén végrehajtott járőrtevékenység, valamint az offshore platformok (fúrótornyok, kőolaj-vezetékek) védelme.

Renderelt képen az IAI Katana l Forrás: defense-update.com

Renderelt képen az IAI Katana l Forrás: defense-update.com ,

Mindehhez a gyártó az elektronikai harcászati eszközökön kívül „hatásosabbat” is biztosít, melyen felül (feltételezhetően) a riasztási eseményről képet is közvetít az irányító személy felé, osztályozza, azonosítja és nyomon követi a veszélyesnek ítélt objektumot, valamint a műveleti támogatás nyújtása mellett a nagy sebességű őrhajó a cél elfogására is alkalmazható.

A Katana felszerelései közé tartozik a független navigációs rendszer, az ütközéselkerülő berendezés, a fejlett irányítópanel és az opciós lehetőségek határtalan tárháza, ami kezdődik az elektrooptikai felépítménytől, folytatódik a kommunikációs rendszereken (LOS, NLOS típusú) és radar felhelyezhetőségén át egészen a fegyverzet választásáig. A moduláris felépítés így teljes mértékben a megrendelő és a feladatkör szerinti alakíthatóságát biztosítja az „IAI kardjának”, amely fejlesztések természetesen egy, már szolgálatba helyezett hajót is módosíthatnak eme üzemmódra.

Habár a Katana eredete az ázsiai régióhoz köthető, ott nyilván nem kell bemutatni annak „szakszerű” használatát, annál inkább a pilóta nélküli eszközökét, melynek lehetőségét az izraeli ipari partnerek a napokban jelentették be.

A szerencsés kiválasztott az Innocon vállalat és MiniFalcon II elnevezésű UAV-ja lett, melyből a meg nem nevezett ázsiai ország részére hat rendszert szállít le, egy ilyen csomagba három pilóta nélküli eszköz és egy földi irányító központ tartozik (tehát összesen 18 UAV és hat GCS kerül átadásra).

MiniFalcon II l Forrás: uavsi.uk.com

MiniFalcon II l Forrás: uavsi.uk.com ,

Az Innocon vezérigazgatója, Michael Armon az ügylet sikerén felül hozzátette, hogy a Simlat és Britannica Knowledge Systems vállalatokkal csapatot alkotva közösen fognak segítséget nyújtani a jövő „fotelpilótáinak” a szükséges ismeretek elsajátításához, hozzátéve, hogy manapság az ilyen jellegű képzésre egyre inkább igény van az UAV és kiszolgálóeszközeinek megvétele mellett.

Míg a Simlat mondhatni „szimulátort” biztosít az operátorok képzéséhez, addig a Britannica Knowledge Systems kifejlesztett egy internet alapú képzési szisztémát, ami az egész oktatási menetrendet igen rugalmassá mégis hatékonnyá teszi.

A titokzatos ázsiai vásárló a MiniFalcon II képében egy maximum 170 kg felszállósúlyú, 35 kg hasznos teherbírású UAV boldog birtokosa lehet, mely maximum 15 órát tölthet a levegőben 4570 méteres csúcsmagasságon.