|

Egyre biztosabb, hogy újjáéled a Ruszlán gyártósora

A szovjet megalománia csodái közül némelyek egészen hasznosnak bizonyultak a későbbiekben, mint ahogy az Antonov gyár nehézsúlyú teherszállítója is.

A mondhatni évtizedek óta tartó ukrán-orosz adok-kapok talán a tavalyi év végén véget ért, melyet lehet kényszerszülte helyzetnek is hívni, de úgy néz ki az ukrán repülőgépipar (is) csak profitál a gazdasági együttműködés megújulásából.

Már több alkalommal írtunk a típus gyártásának újbóli felélesztéséről, de eddig mindkét fél csak szóban jelezte elköteleződését. A december 17-én szignózott megegyezés részeként viszont bejelentésre került, hogy a világ hat üzemeltetőjénél 31 példányban repülő Ruszlán új példányainak készítéséhez a szándék mindkét oldalon megvan.

Antonov An-124-100 Ruslan

„Ukrajna és Oroszország egyetért abban, hogy az An-124 sorozatgyártása visszaállításra kerüljön és a tervezett 80 darab megépítéséhez Ukrajna biztosítaná az erőforrást” – nyilatkozta Mikola Azarov ukrán miniszterelnök, hozzátéve, hogy az eladásokból hozzávetőleg 80 milliárd dolláros bevételt várnak.

Ama kérdésre, hogy kik is lennének az egyébként nem kevés gép vásárlói, nem tudott konkrét választ adni, ám ama kijelentése talán nem túlzó, hogy az ügylet „vezető pozíciót fog biztosítani évtizedekig a nemzetközi piac nagyméretű teherszállításában”. Természetesen, ha lesz igény ekkora kapacitásra még, ám a különböző nációk felszerelésének szállítására például tökéletesen alkalmas volt az Antonov Airlines és a Volga-Dnepr vállalat eme szolgáltatása.

Kérdés természetesen, hogy az A400M Atlas megjelenése és a C-17-es elterjedése mennyi megrendelést vonhat el a típustól, ám tagadhatatlan, hogy ezidáig a civil szféra is szép számmal látta el megrendelésekkel az üzemeltetőket (például a fukushima-i reaktorhoz szállított 60 tonnás, teherautóra telepített szivattyú).

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.