|

Átadták a Szeverodvinszket az orosz hadiflottának

A Jaszeny-osztály (Projekt 885) első tengeralattjárója a Szeverodvinszk átadásra került az orosz haditengerészetnek – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség védelmi ipari forrásokra hivatkozva.

A hivatalos átadási-átvételi papírokat a Szevmash gyárban írták alá december 30-án a hajógyár és az orosz honvédelmi minisztérium képviselői. A zászlófelvonásra csak 2014 januárjában kerül sor.

A Szeverodvinszk a szeverodvinszki kertek alatt. A fotó a K-329-es tesztelési programjának egy korábbi szakaszában készült. Forrás: kuleshovoleg.livejournal.com/ ,

Mint ismert a Szeverodvinszket még 1993-ban kezdték építeni, ám vízrebocsátására csak 2010 június 15-én került sor. Eredetileg a hajót a haditengerészetnek 2011-ben tervezték átadni, azonban ezt többször elhalasztották műszaki okok miatt. Egyes jelentések szerint minden egyes tengeri út után javításokat kellett végrehajtani a hajón.

Az utolsó állami tesztekre a hajó 2013 novemberében hajózott ki. Ennek részeként ellenőrizték a hajó vezetését-irányítását és sikeres Onix robotrepülőgép teszteket hajtottak végre.

A Szeverodvinszk által 2013 novemberében indított Onix szalvó.

A Szeverodvinszk által 2013 novemberében indított Onix szalvó. ,

A Projekt 885 tengeralattjárók fegyverzetét egyrészt 8 torpedóvető cső, másrészt 8 VLS indító alkotja – utóbbiakba típustól függően 3-4 robotrepülőgép helyezhető el az elérhető információk szerint.

A Project 855M / Jaszeny-M projekt keretében jelenleg további két, modernebb elektronikával és tűzvezető rendszerrel felvértezett egység építése folyik: a „ Kazany” és a „ Novoszibirszk” hadrendbe állítása 2017-2020 között várható.

—–
boki