|

Visszatérhet az összes Sierra?

Az elérhető információk szerint a Project 954A Kondor (NATO: Sierra II) atom-tengeralattjáróik modernizálása után az orosz vezetés állítólagosan – még az év első hónapjában – úgy döntött, hogy a Project 945 Barrakuda (Sierra I) egységek is visszatérhetnek az aktív állományba.

Az egyik Sierra II-es

Az egyik Sierra II-es ,

Az 70-es évek elején elkezdett tervezésű, igen potensre, de egyben drágára is sikeredett hajóosztályból 1984 és 1993 között mindösszesen 4 egység állt hadrendbe – két Project 945, illetve kettő Project 945A változatú. Utóbbiak elsősorban a komolyabb szonárrendszerben és a még halkabb üzemelésben mutattak túl elődjeiken.

A Sierra SSN-ek felújítása és modernizálása a potensebb változattal kezdődött: a felújításra hosszú időn át csak várakozó, de ezt követően alaposan felújított, a reaktorszegmensben is megújult K-534 Nyizsnij Novgorod 2008-ban hajózhatott el a Nyerpa hajógyárból – ahova 2001-ben érkezett egy reaktor szegmensben bekövetkezett incidens után.

Testvére, a K-336 Pszkov esetében volt egy felújítási ciklus 2003-2007 között, ám elvileg azóta zajlik a nagyobb kaliberű modernizálása – a munkálatoknak a korábbi ütemtervek szerint tavaly kellett volna lezárulniuk.

A „friss” infók szerint a Sierra II-esek felújítása során szerzett tapasztalatokat a Sierra I vonalon először a Sierra család elsőként, 1997-ben, mindössze 14 évnyi szolgálat után leállított K-239 Karp esetében fogják kamatoztatni.

Az 1992-ben a USS Baton Rouge atom-tengeralattjáróval ütközött K-239 Karp teljes körű, az elektronikát, navigációs és vezérlőrendszereket, a hidroakusztikus komponenseket és természetesen a reaktort is érintő munkálatok a tervek szerint a nyáron kezdődhetnek meg. A munkálatok elvégzéséhez szükséges időt nagyjából 3 évre lőtték be. A már csak a titánszerkezetükből adódó előnyeik (nagy merülési mélység, fokozott sérülésállóság) miatt is értékes Sierra-k negyedik egységének, a K-276 Kosztromának a rendbehozatala csak ezt követően kezdődhet majd meg.

A Zvezdocska hajógyár illetékeseinek friss nyilatkozata szerint a szerződést még tavaly decemberben írták alá és a két Sierra I-es modernizálásának céldátuma 2017. A két SSN közül a Karp esetében nyilatkozott: elmondása szerint a tengeralattjáró titán törzse nagyon jó állapotban van, ám a berendezések jelentős része hiányzik.

K-276 Kosztroma

K-276 Kosztroma ,

11 hozzászólás “Visszatérhet az összes Sierra?”

  1. Ennyivel bővítettem a hírt:

    „A Zvezdocska hajógyár illetékeseinek friss nyilatkozata szerint a szerződést még tavaly decemberben írták alá és a két Sierra I-es modernizálásának céldátuma jelenleg 2017. A két SSN közül a Karp esetében nyilatkozott: elmondása szerint a tengeralattjáró titán törzse nagyon jó állapotban van, ám a berendezések jelentős része hiányzik.”

  2. Biztos nem olcsó nekik, de a megfelelő szintű felújítással versenyképesek lesznek ezek a jószágok. Elméletileg időt is spórolnak egy új építéséhez képest, bár tudom orosz honban sokszor elszámolják az időt. A 2020-as dátumot nagyon akarják.

  3. c: Nekem pont ezért furcsa. Egyrészt a sierrak ahogy a deltak is nagyon csattogosak, zajosak. Ez egy deltanal nem annyira fontos mert emiatt ha kell saját vizeken aknamező közepén csücsül. De a sierra vadász tengó. Eközben ha a graney tényleg horror áron van ott az improved Akula ami zajkibocsátásban ~LAnak hírlik azaz fényéveket ver a Sierrakra. Nekem sokkal logikusabb lett volna ha vmelyik ~félig kivont („2éve” egyhelyben áll) Akulajukat újítják fel. Vszeg kevesebb pénzből egy sokkal jobb vadásztengólyuk lenne.

    Gondolom a politika döntött.

  4. onedinkapitany

    „elmondása szerint a tengeralattjáró titán törzse nagyon jó állapotban van, ám a berendezések jelentős része hiányzik.”

    Miből adódóan? Egy évige nem kaptak fizetést, aztán Szerjózsa a kapitány helyettese eladta a műszereket a kínaiaknak, a gépészeti berendezéseket pedig a helyi vastelepnek? Oroszországban a kilencvenes években minden előfordulhatott.

  5. @Fade
    @Littlejohn
    Elég valószínűnek tűnik, hogy a csendesítésre is ráhajtottak, ahogy az is, hogy nem a régi cuccokat ásták elő a felújításhoz, hanem újakat/újabbakat. Legalábbis szvsz. Aztán majd kiderül, ki tippelt jól – vagy nem.

  6. @Littlejohn: Legkevesebb 2-3 éve „új” alatt az új fejlesztésű, a gyárból frissen kijött (vö. modern, ha világviszonylatban nem is a legújabb és élenjáró) cuccokat értik az oroszok is, úgyhogy szerintem feleslegesen aggódsz emiatt. :)