|

Oroszország most már tényleg visszatér a Földközi-tengerre?

Úgy tűnik, hogy egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz Moszkva azon, évek óta dédelgetett terve miszerint haditengerészete jóvoltából újból állandó jelenlétet tartana fent a Földközi-tengeren. Nyilvánvalóan nem az 1967-től kezdődően az amerikai 6. Flotta megcsapkodására kiépült és 1992-ig fenntartott jelenlétre kell gondolni, hiszen Moszkva jelenleg maximálisan 10 hajóban gondolkodik – amiben már benne vannak az ellátó szerepkörűek is.

A kérdést újból amúgy Szergej Sojgu védelmi miniszter dobta be nemrégiben, mikor úgy nyilatkozott, hogy Oroszország régióbeli érdekeinek biztosítása miatt szükséges az állandó jelenlét a régióban.

Mint ismert az egykori orosz jelenlét egyetlen maradványa Szíriában, Tartúsz kikötőjében található, ám a RIA Novosztyi hírügynökségnek a katonai vezetés köriből eredő értesülései szerint a Földközi-tengeren járőröző kötelék nem csak a szíriai jelenlétre alapozna, hanem készleteinek feltöltésekor igénybe venne ciprusi, montenegrói és görög kikötőket is.

A Moszkva rakétás cirkáló érkezése Píreusz kikötőjébe 2012. december 21-én

A Moszkva rakétás cirkáló érkezése Píreusz kikötőjébe 2012. december 21-én ,

A tervek szerint 2015-től aktívvá váló kötelék összetételéről egyelőre semmit nem tudni – egyes értesülések szerint a januári nagy hadgyakorlathoz hasonlóan több flotta állományából, rotációs alapokon állna össze, míg más értesülések szerint a régióért eddig is felelős Fekete-tengeri Flotta adná a hajók többségét. Persze ezen utóbbihoz – a hadihajók számának függvényében – előnyös lenne mielőbb ténylegesen megkezdeni a Fekete-tengeri Flotta modernizálását – ezzel párhuzamosan pedig Kijevvel is megfutni a szükséges diplomáciai köröket.

7 hozzászólás “Oroszország most már tényleg visszatér a Földközi-tengerre?”

  1. Ha a projekt 22350 -regondolsz az Admiral Gorskov-ot idén novemberbe kellene átadni a flottának. Márciusban kezdik a gyári teszteket, addigra meg lesz a legénység is. Problémák vannak az A-192M-mel, helyette a ” Kartuan” rendszert fejlesztik 2012-tol és azt teszik a fregattra.
    A projekt 2.hajóját az Admiral Kaszatonovot 2014-novemberére tervezik átadni. 2020-ig osszesen 8 hajot akarnak legyártani. Sajnos a projket elég lassan halad, mivel a hajóhoz nem voltak idoben kifejlesztve az új fegyverrendszerek, ill. nem az elvárt paraméterek alapján.
    Ami biztos , hogy a Gorskov mellett a projekt 20380 (korvett) két hajója a” Bojkij” és a ” Sztojkij” lesz idén átadva . Ez minden az idei évre .

  2. A négy ember közül az egyik a parancsnok, a másik a helyettes, a harmadik a portás és a negyedik a tulajdonképpeni melós. Neki az a dolga, hogy etesse a kutyát. A kutyának meg az a feladata, hogy ne engedje az embereket a berendezések közelébe, nehogy elrontsák azokat.
    :)))

  3. Sajat kikoto nelkul semelyik haditengereszet nem tud operalni akar csak 6 honapos tavlatban !
    A folyamatos karbantartas alkatresz es loszerellatasnak mindig keszen kell varnia a hajot egy kiepitett jolfelszerelt es megfeleloen kepzett karbantarto emberekkel ellatott bazison.

    Ha a bazis nem a tied akkor nem fogsz ott tarolni biztonsagra erzekeny fegyverzetet elektronikat es minden csak maceras es hosszu lesz ha egyaltalan megtudod oldani a karbantartast.
    Bekeben meg csak csak de garantalt hogy feszultseg eseten mindig valami „baki” kozbejon.

    Ez a karbantartas fuggoseg pedig altalanos de az orosz technikara kulonosen vonatkozik.

    Roviden : Sajat Foldkozi Tengeri kikoto nelkul az Orosz flotta csak vendeg a Boszporuszon tul.