|

Problémák vannak az orosz haderő felkészültségével?

Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a közelmúltban egy sor véletlenszerű ellenőrzést hajtottak végre a haderő egy részén belül: a Déli és a Központi Katonai Körzetekben, a Légideszant Csapatoknál (VDV), illetve légiszállításért felelős alakulatoknál vizsgálták a reakcióidőt, harckészültséget. Elmondásuk szerint ilyesmire 20 éve nem került sor, de az eredmények alapján ezentúl évente, szúrópróbaszerűen sor kerül majd ehhez hasonló meglepetésszerű ellenőrzésekre.

A tavalyi év novemberében kinevezett Valerij Gerasimov vezérkari főnök elmondása szerint egyes alakulatoknál a készenlétért felelősek nem voltak éppen a helyzet magaslatán, nem megfelelő tempóban és hatékonysággal reagálták le az automatizált vezetési és irányítási rendszeren keresztül érkezett utasításokat. Gerasimov elmondása szerint ez különösen a Légideszant Csapatok és a Tádzsikisztánban található 201-es katonai bázis esetében jelentkezett. Utóbbi esetében kritizálásra került a tádzsik hatóságokkal történő együttműködés minősége is.

Ezen felül olyan hátráltató tényezőket emeltek még ki, mint hogy a sofőrök, mérnökök és operátorok egy része nem kellően felkészült, mely természetesen negatív kihatással volt a feladatok végrehajtására, azok időtartamára. Ezen helyzet a kiadott nyilatkozat szerint legszignifikánsabban a Középső Katonai Körzet egyik dandárjának esetében volt tapasztalható.

Végül az említett problémák között szerepel még a harckocsizók és a gyalogsági harcjárművek személyzete által produkált gyenge lövészeti eredmények, illetve, hogy a tavaly pozíciókba került tisztek közül sokan nem tudtak megfelelő eredményeket produkálni.

10 hozzászólás “Problémák vannak az orosz haderő felkészültségével?”

  1. Az a baj hogy itthon ez előretervezett módon megy. A legnagyobb baromság egyébként, de hát ez van. Én pl a miniszter vagy az elöljárók helyében bejelentés nélkül mennék mindenhová és beülnék az étkezdékbe is, hogy a valós állapotot lássam és ne a parasztvakítást. Ugyanez a HKSZ-re is vonatkozna. És nem azért hogy megbüntessem a katonát hogy hol van a tartalékgyakorlója, hanem hogy kiderüljön hogy amit kapott az max napi bejárós munkavégzésre elégséges.

  2. Szerintem pont, hogy nem . 1 Ilyen jelentés nyílvánosságra kerülése magába jelzés értékű.
    2. Mivel végeznek ilyen vízsgálatokat pár ember kérdőre lett vonva és elett dádázva. Eredmény a felelőségre vont emberek vagy utódjaik görcsörsen ügyelni fognak arra, hogy a következő ellenőrzésen megfeleljenek.

  3. Ukrajna pedig Oroszo nélkül életképtelen ez egyértelmű ha nem lenne Oroszo. még a gázszámlát se bírná kifizetni az átlag ukrán állampolgár,

    Majd az IMF ad nekik 15 milliárd dollárt és a probléma megoldódik és lassan csatlakoznak az EU-hoz is .

    „rakétáinak célpontjai közé pár ukrán nagyváros is felkerült”
    Persze papíron

    Ha pedig Ukrajnába fog terjeszkedni a jenki rakétaernyő akkor azt mondom hogy már sokkal komolyabb veszélyben lesz Ukrajna de szerintem egész Európa .