|

HTKA Block 5 Increment 1.1

Nos, így az ünnepek előtt gyér a forgalom, de talán észlelhető volt, hogy a Block 5-el beköszöntő fórumrendszer nem igazán volt egy jó döntés, túl sok probléma merült fel. A véleményeket is figyelembe véve arra a döntésre jutottunk, hogy a Block 5 mögötti koncepció megtartásával, de lecseréljük a fórumrendszert egy másikra. (Ami a 2. körös kiszemelt volt amúgy korábban.)

Az alapkoncepció, miszerint a hírek alatt elküldött kommentek megjelennek a fórumban, a hírekhez kapcsolt témákban nem változott. Azonban az újonnan bevezetett fórum kicsit másképp működik: nem összeszinkronizálja a hír/fórum hozzászólásokat, hanem egyenesen a kapcsolt témát jeleníti meg a hírek alatt. Ebből alapvetően az a lényeg, hogy zökkenőmentes az a folyamat, hogy a hírhez érkezett hozzászólások mind a hír alatt, mind a fórumból nézve szinkronban legyenek. Lévén ugye nincs is mit szinkronizálni :)

Mindemellett az egész fórum sokkalta „WordPress” szerűbb, így szerintünk jóval könnyebben megszokható, hiszen nagyban hasonlít az eddigi, már jól megszokott kommentálási lehetőséghez.

A változtatással egy füst alatt visszanyírtuk a témakörök számát is, de ezt a fórumba bekukkantva láthatjátok is.

Mindemellett mivel a hibajelentéseken felül csak pár érdemi hozzászólás született a fórumba, ezért nem pepecseltünk azzal, hogy ezeket átemeljük. Ezek már az örök adatmezőn pihennek. Ugyanakkor mivel a mostani bbPress-es fórumot mindenképpen véglegesnek szánjuk, ilyen szanálási akciótól nem kell tartani, nyugodtan elkezdhetitek használni!