|

A füstös Csabanenkó

Közismert, hogy az orosz vasak nem az Euro 5 kategóriába tartoznak ami a kibocsátott füst mennyiségét illeti, pláne ha katonai eszközökről beszélünk, de előfordul, hogy a pöfékelés néha maguknak az oroszoknak is megtévesztően sok.

Így járt az egyetlen Udaloy II osztályú romboló, az 1999-ben szolgálatba állított Csabanenkó Admirális is. A hajó Szeveromorszk egyik mólójához kötözve szimatolgatta vígan a körülötte terjengő füstöt, mire a közeli Murmanszkból egyre több telefon kezdett szállingózni, hogy bizony ég a hajó. Az admirális úr annyira jól imitálta önmaga kigyulladását, hogy még a helyi tévé is leközölte az állítólagos tűzesetet, aminek természetesen a pontos keletkezési helyét a rengeteg füst miatt nem sikerült megállapítani.

A nyugati hadihajók között elrejtettünk egy orosz rombolót is, vajon melyik lehet az? | Forrás: Wikipédia ,

Mire elég bizonyíték gyűlt össze a hajó „kigyulladására”, kénytelen volt az Orosz Haditengerészet is végre megszólalni az ügyben. Andrej Bobrun ezredes hangsúlyozta, hogy nemhogy terjedő tűz, de még csak egy kisebb lángra lobbanás sem volt a hajón. A közlemény szerint a Csabanenkó mellett horgonyzó Szovremennij-osztályú Ushakov Admirális romboló okozta a füstöt, amikor némi indítóolaj került a kazánokba miközben életet leheltek a hajó meghajtórendszereibe.

A galibát okozó Ushakov Admirálsi… füstöt eregetve | Forrás: militaryphotos.net ,

28 hozzászólás “A füstös Csabanenkó”

  1. CsabaNYenko lesz az kolegám.
    Azért ez taktikailag is elég gáz. Akarom mondani füst. Főleg ha így füstöl a „lopakodó” hajójuk is. Bár az a radaron csak hajó lyuk, de ha látszik a füstje a szomszéd tengerről is, baszhatják.

  2. Az ilyen nagyobb hajók nehézolajjal mennek, lehet indításnál valami petróleumszerűséggel dúsítják és olyankor tolják be rendesen a naftát. Ha üzemmelegen is ennyire füstöl az viszont elég gáz akkor nem tökéletes az égés. A Szovremennij osztály esetében gőzkazános a meghajtás, viszont az Udaloj már gázturbinás az ennyire nem füstölhetne semmiképpen.

  3. „…közlemény szerint a Csabanenkó mellett horgonyzó Szovremennij-osztályú Ushakov Admirális romboló okozta a füstöt…”

    Ha hinni lehet a közleménynek, akkor a Sovremenij osztályú rombolót indíthatták, vagy valami hasonló.

  4. A hir egy kicsit maskeppen.

    Az orosz kulturalis viszonyoknak megfeleloen Aljosa akinek nem keves fek, vagy hasznalt hidraulika olaja gyult ossze ugy dont hogy a kornyezetbarat megoldas csak veszteseget termelne igy baratjahoz Szasahoz fordul aki az orosz haditengereszet egyik hajojan tolt be vezeto posztot hogy kene valamit botolni okosba.

    Ki is talaljak hogy dizelolaj a hajo tartajabol kiszivattyuz es helyette a faradt olaj be. Gond nem lehet mert hat osszekeveredik a dolog es annyi nem szamit ( par tiz kobmeter ide vagy oda ).

    A gond az hogy a hajo all egy darabig a kikotoben es a nagyobb fajsulyu faradolaj meg szepen leulepszik pont oda ahol az uzianyag adagolo szivocsonkja van. Megy a spec anyag a hajtomube ami igy viszont a tokeletlen eges valamint az uj kemikaliak reakcioja miatt olyan fustot ereget hogy meg Moszkvaban is kaonak bejelentest a tuzoltok.

    En valahogy igy tudom elkepzelni a dolgot.

  5. No a félreértéseket elkerülendő a kötelékes képen a Csaban(y)enkó van. Lehet oda kellett volna írnom, de akkor elvész az egész dramaturgia és a gyilkos is túl hamar lelepleződik :)

    És egyébként igen, a hír szerint a Csaban(y)enkó mellett horgonyzó Ushakovot bikázták be éppen egy Ladáról, és onnan jött a füst :D

    Az eredeti hírben a „starting-up oil” kifejezést használják, de a pontos jelentésére még a szerkesztőségi válságmeetingen sem tudtunk rájönni, jobb alternatíva híján lett az, ami.

  6. Most, hogy lelepleződött a trükk, már meg lehet írni. oroszországban 1910 óta nem készült új hajó. A régiekre húztak rá újabb kasznit. A Szovremennij gőzgépei füstöltek. A szén volt rossz minőségű….

  7. Ez a hajó mint minden orosz nem folyamatosan füstöl ennyire így valami + anyag égőtérde kerülése lehet ludas.Szerintem ma már semmilyen hátránnyal nem jár a füst mert nincs az az optikai rendszere ami messzebbre át mint egy radar….

  8. Dudi, egyelőre még sehunn semmi. Mindenki össze vissza beszél. Olyan verzió is van, hogy eddig abban állapodtak meg, hogy majd megállapodnak két éven belül, meg ilyenek.
    Nem értelek benneteket, tuti fogadásnak tűnik, szinte biztos a győzelem. Mégis mit hezitáltok???
    Legyen egy másfajta bor, vagy mittomén, amit akartok, valami apróbb összegben. Vagy ne legyen semmi. Csak úgy a fogadás kedvéért.

  9. Mind1, akkor ne fogadjunk.
    A lényeg, hogy mikor a legelején felröppent a hír, mindenki kétkedve fogadta, hogy ugyan az oroszok miért tennének ilyet. A PAK-FA-n kívül a legpontensebb gépük. Aztán nem lett semmi az üzletből. Most megint próbálkoznak és szinte mindenki biztosra veszi. Pedíg eggyáltalán nem az. Sőt minden jel arra mutat, hogy kínának nem kell a gép.
    Nem értem honnan ez a hurráoptimizmus, hogy sikerül eladni.

  10. Miért utaztak?…Hát van ez az orosz-kinai bizottság valami katonai együttműködés…bla-bla…hosszú. És ennek most van soron következő ülése, most Kinában. Egyébként most nézem a Zvezda TV híreket, ahol a riporter erről beszél, hogy ma aláírták szerződés AL-41 hajtóművek eladásáról. Nem csak Szu-35 ról van szó….

  11. A hajtóműnek látom értelmét, de az egész gépnek nem. Négy darab van belőle összesen. Gondolom akármilyen sebességgel is indúlna be a gyártás, az orosz légierő prioritás élvez. Tehát alapból néhány évet mindenképpen várniuk kéne rá.
    Nem tudom, hogy van e hozzá fegyverzet, és ha van, milyen. Mindenképpen nem kompatibilis a mai kínai fegyverekkel. Vagyis régebbi orosz fegyvereket kéne venni hozzájuk. Vagy az egész cuccot úgy átalakítani, hogy mai kínai fegyvereket is használni tudjon.
    stb. stb.
    48 vagy újjabban 24 gépről van szó. Ez mire jó? Ha tehnológia kell szerintem megvehetik azt külön is, nem? Ehhez, meg nem kell ennyi gép. Komolyabb erőnek kevés.
    Sehogy nem áll össze a kép.

  12. Az oroszok úgy is elfogják adni mert kell a pénz .
    Ha 24 db akkor 24 db .
    Mégis kinek adják el? úgy sem lesz rá vevő max Venezuela más nem .
    Líbia és Szíria is vett volna a gépből de ők már elbuktak.
    Úgy is ott lesz a jenki chipekkel megpakolt mig-35 ami fejlettebb lesz mint a szu-35.DDD