|

Odasózott a Szeverodvinszk

Az orosz illetékesek tartani akarják magukat azon korábbi kijelentésükhöz, miszerint a Project 855 / Jaszeny-osztály első tagja, a K-329 Szeverodvinszk még az év vége előtt hadrendbe áll. Ettől egyelőre a tesztelési programjának utolsónak szánt, nagyjából 1 hónapos szakasza választja el.

November folyamán a jelenleg legmodernebbnek tekinthető orosz atom-tengeralattjáró számos rendszere újból alapos vizsgálaton esik át a megrendelő által. A nevét „szülővárosa” után kapott SSN igazából már több mint egy hete el is hagyta a Szevmash hajógyár területét – a Szeverodvinszk október 30-án hajózott ki a Barents-tenger irányába. Ahol, hírünk címéből leszűrhetően már végrehajtott egy lőgyakorlatot is.

A Szeverodvinszk a szeverodvinszki kertek alatt. A fotó a K-329-es tesztelési programjának egy korábbi szakaszában készült. Forrás: kuleshovoleg.livejournal.com/ ,

Az ITAR-TASSZ hírügynökség értesülései szerint a jelenleg a Fehér-tengeren tartózkodó Szeverodvinszk fedélzetéről annak nagy hatótávolságú (hagyományos robbanófej esetén 2 500+ km) fegyverzetének számító Kalibr típusú szuperszonikus robotrepülőgépből eresztettek el egyet – ami ezt követően később sikeresen találkozott vízfelszíni célpontjával.

A tavaly cirka 120, az idén idén pedig eddig már több mint 100 napot a tengeren töltött Szeveredvinszk próbái ezzel persze még nem fejeződtek be, azok november 25-ig tartanak – a záróteszt a maximális merülési mélység elérésére lesz a tervek szerint.

A K-329 Szeverodvinszk | Fotó: kuleshovoleg.livejournal.com/ ,

19 hozzászólás “Odasózott a Szeverodvinszk”

  1. Milyen 2500 km hatótávú rakéta?

    Azoknak csak 250 km hatótája van.
    24 p-800 hordozhat meg valamilyen nagy hatótávolságú rakétákat nem?

    Az valami partokat célzó rakéta lehetett .
    multirole tengó D

    A 24 hajó elleni rakéta elég vicces bár arrafelé pl japán ,kína ellen megfelelő.

  2. Basszus, csak most tudatosúlt, hogy mit is olvastam.

    „The source said that the Kalibr supersonic high-precision missile is capable of targeting aerial, submarine and coastal targets, and is effective up to an operational range of 375 kilometers.”

    ÉRTITEK???? „capable of targeting aerial, submarine and coastal targets”
    Vagyis mindenre jó!!! Repülők ellen is.
    FANTASZTIKUS:))))