MiG-Szuhoj UAV a láthatáron

A harci repülőgépek iparágában egymásnak konkurenciát jelentő MiG és Szuhoj összeáll egy közös pilóta nélküli repülőgép kifejlesztésére.

Az orosz védelmi minisztérium még júliusban egy vonatkozó tenderen a Szuhojt választotta egy nehéz csapásmérő UAV kifejlesztésére, a projektbe ezután társult be a MiG. A MiG-nek már volt korábban is csapásmérő UAV, azaz UCAV (Unmanned Combat Aerial Vehicle) fejlesztése, mégpedig a Skat, amelyet 2007-ben a MAKS kiállításon mutattak be egy szűk körnek, ám azóta egy fiók mélyére süllyesztették. Most azonban lehet előveszik újra, hiszen a gyár műszaki központjának a vezetője, Vlagyimir Barkovszkij szerint rengeteg tapasztalatot adott nekik, valamint jó alapot jelent az elkövetkező vizsgálatokhoz. A készülő repülőgépről egyelőre technikai információk nem láttak még napvilágot.

A Skat egy kiállításon | Forrás: migavia.ru ,

Egyébként a hírek szerint a Szokol és a Tranzasz is dolgozik két pilóta nélküli gépen, egy nagyjából öt tonnás csapásmérő, valamint egy egytonnás tonnás, ismeretlen feladatkörű UAV-on, azonban egyes források mindkét gépet felderítőnek írják. A kér projektet a becslések szerint mintegy három milliárd rubelből kéne kigazdálkodnia a fejlesztőknek.

Egy mellékszál a MiG-gel kapcsolatban: egy vállalathoz közeli forrás szerint a gyár a MiG-29-esek sárkányszerkezetében 2-3 százalékról 10-12 százalékra növeli a kompozit anyagok mennyiségét, így csökkentve még tovább a frontvadász súlyát és növelve a korrózióval szembeni ellenállását.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

UAV-hordozó A400M

UAV-hordozó A400M

Lezuhant egy Szu-57

Lezuhant egy Szu-57

Bemutató az orosz drónokról

Bemutató az orosz drónokról

MAKSZ 2019

MAKSZ 2019