|

Új helikoptert mutattak be a lengyelek

Az AgustaWestland vállalatcsoporthoz tartozó PZL-Świdnik a tegnapi nap folyamán bemutatta legújabb típusát, mely egy opcionálisan személyzettel is repülhető pilóta nélküli helikopter.

Az SW-4 ‘Solo’ RUAS/OPH (Rotorcraft Unmanned Air System/Optionally Piloted Helicopter) eszközt a lengyel Kielce városában megrendezett MSPO 2012 alkalmával mutatták be. Az egyhajtóműves helikopter, melyet a PZL-Świdnik és az AgustaWestland együttes erővel alkottak meg, igazi többfunkciós masina, UAS-ként használható felderítésre, megfigyelésre, akár a harctéren is, emellett tengerészeti járőr, célmegjelölő, hírszerző, határvédelmi, környezetvédelmi és térképészeti feladatokra is szánják. A személyszállító szerepkörben 1+4 személyt vehet fedélzetére, mindegyikük ülőalkalmatossága energiaelnyelő szerkezettel készült balesetbiztonsági okokból. A kiállított példányra két nemirányított rakéták indítására alkalmas rakétablokkot is függesztettek, ez feltételezi a fegyveres változatot is.

A kamerákkal és egyéb szenzorokkal felszerelhető jármű a gyártó tájékoztatása alapján az elkövetkező hónapban a levegőbe emelkedhet, ekkor még pilótával a kormányszerveknél, az első személyzet nélküli repülésre 2013-ig várnunk kell.

Fotó: PZL-Świdnik ,

10 hozzászólás “Új helikoptert mutattak be a lengyelek”

  1. iphoneka:
    Igazság szerint ez a helo bőven elégtelen nekünk.
    Még az UH1N-t is sokan támadták alacsony szállítási képességei miatt.
    Ez a lengyel gép nem nagyobb a Rendőrség MD500 és a Mentők Mókusainál, sőt utóbbiak EC135-öseinél kisebb is szerintem.
    Vagy egy rendes közepes harci (nem pedig militarizált civil) helo kell >> pl Black Hawk, vagy két különböző méretű gép >> pl Panther+Cougar.

  2. Dalost, jó ötlet, jogos a felvetés is.
    A pénzen és az politikai akaraton kívül látok még egy buktatót.
    Van-e értelme a jelenlegi gépparkot üzemidő-hosszabbítani és korszerűsíteni. Őszintén szólva nem tudom. Meg kellene vizsgálni, hogy ki lehet-e tolni még a sárkányok élettartamát.
    Ahogy belenéztem, a minyók fiatalabb példányai is a69-70-ben kerültek hadrendbe állításra.
    A Mi-17 -esek fiatalabbnak tűnnek, legalábbis jóval később kerültek a hadrendbe.
    Ugyan ez a helyzet a 24-esekkel is. Kifizetődő-e?
    „Értelmes” katonai szállítóhelikopternek az UH-60-as családot, a Mi 8/17-es családot látom, ill. a francia AS akárhányasokat.
    Én a 17-es, vagy annak valamelyik frissebb változatát favorizálom, egyrészt a hátsó ajtó miatt, másrészt meg mert orosz. Ne függjön az egész MH a Nyugattól.
    Jut eszembe, a 17-esnek és a 24-esnek azonos a hajtóművük. Tudja valaki, mi minden csereszavatos a két helikopter közt?
    Ha már Mi-24: Át kellene gondolni, hogy valóban megengedhetjük-e.
    Hogy érdemes-e tartani, az nem kétség, azonban a helikopterek üzemeltetése drága.
    Meg kell vizsgálni, nem volna-e érdemes támadó/csatarepülő feladatkörben valamilyen merevszárnyú gépet alkalmazni. Pl.: Alca, Super Tucano.

  3. Sajnos srácok Magyarország és a Honvédség csak korlátok közt mozoghat. Föladtuk a függetlenségünket, az önállóságunkat, a (döntési) szabadságunkat. A nyugati országok, amelyek irányítják a hazai fejeseket nem engedik hogy orosz vagy kínai fegyvert rendszeresítsünk. Dél-Afrika sem jöhet szóba. Irán sem, Észak-Korea sem. Kár. Pl. a Rooivalk tetszik nekem.
    Úgy látom, legfeljebb pár szállító helikoptert veszünk, harci helikopteres lapot-képességet nem osztanak nekünk. Pedig mily jól hangzana, hogy az USA baráti áron átad 10 db 20 éves, de felújított AH-64A-t a hozzá tartozó régi változatú Hellfájerekkel.
    Csabi bácsi, a parádék helyett talán ilyesmit kellene erőltetni. Hátha összejön.

  4. onedin:
    „Úgy látom, legfeljebb pár szállító helikoptert veszünk, harci helikopteres lapot-képességet nem osztanak nekünk.”
    Igazából nem ponta „máshonnan nem engedik” dolgot érzem a háttérben, hanem inkább a „biztos kell?” és a „van-e rá cash” dolgot.

    „A nyugati országok, amelyek irányítják a hazai fejeseket nem engedik hogy orosz vagy kínai fegyvert rendszeresítsünk. Dél-Afrika sem jöhet szóba. Irán sem, Észak-Korea sem”
    Észak-Koreából és Iránból mit akarsz venni? Mi van nekik, melynél 1000szer jobbat nem gyárt más, szövetséges ország????
    Kínai is aztán rohadtul kell ide!
    Oroszt nem vehetünk szerinted a Nyugat szerint? Érdekes. Már megint mi! éha már nagyon a tököm tele, hogy mi nem vehetünk, meg nekünk nem enged a csúnya, gonosz nyugat. Basszus másnak igen? Nem lehet, hogy mi velünk is baj van? Vagy csak már megint mindenki iszonyatosan hülye, de mi vagyunk űrsikló?
    Lengyelek vehetnek oroszt? Csehek? És a finnek (volt Mig21-esük és Minyójuk is a Hidegháborúban)? Horvát Mi171Sh-k????
    Dél-Afrikai? Tölük mi kéne? A Rooivalk? Amit kináltak mindenhova, de semmi se lett belőle? Repül belőle 11 darab? Van egy valagnyi műszaki gondja? Tényleg a Mokopa AT fegyverzet? Indítható már róla? Vagy még mindig féltökű a gép?
    Akkor már inkább Mi35, vagy Mangusta (AW129).

    „USA baráti áron átad 10 db 20 éves, de felújított AH-64A-t”
    Persze, baráti áron mint a Huey-kat? :D
    Ha már jönne tőlük vmi, inkább UH60-as legyen…

  5. @Hans
    Kissé csapongó volt a hozzászólásom, több dologban igazad van. Ugyanakkor a lényeg, a központi mondanivaló áll, és úgy látom, neked új, nem akarod elhinni.

    Kína JF-17 vadászbombázója ideális egy átlagos állam számára. A Gripenhez képest nevetséges a beszerzési ár. Az üzemeltetési költségnél lehet hogy a svéd vadász javára dől el az összehasonlítás, de mondjuk egy 25 éves szolgálati szakaszt tekintve a svéd gép oly nagy pénzügyi hátránnyal indul, hogy azt aligha hozza be. Az irániak pedig nem olyan sötétek műszakilag, mint hiszed. Pl. a JF-17-eseink fejlesztése terén együttműködhetnénk velük.
    NATO-tagként sem a lengyelek sem a csehek nem vásárol(hat)nak orosz vagy kínai fegyverzetet. Horváto. még nem tagja a NATO-nak.
    Még a kilencvenes években (a NATO-tagság előtt?) egyes kelet-közép-európai államok ADÓSSÁG RENDEZÉSEKÉNT kaptak Oroszországtól fegyverzetet. Viszont ha figyeled, az ex VSz-es NATO-tagok fokozatosan cserélik nyugatira a fegyverzetet és csodák csodája új orosz típus sehol, semmilyen tenderen nem nyer vagy nem is indul náluk. Ha jól emlékszem, pont a HTKA írta, hogy az adósság fejében korábban beszerzett orosz szállító helikoptereket a csehek ki akarják küldeni Afg-ba. Onnan már nem jönnek vissza. Az anyaországot védő erőket pedig nyugati helikopterekkel (vélhetően UH-60 lesz belőle) szerelik fel.

  6. @onedinkapitány

    Akkor a görögök anno biztos sunyiban, titokban vettek orosz technikát. Van nemkevés igazság abban, amit írsz, kökemény a nyugati lobbi és nyomásgyakorlás, de szerintem azért nem ennyire durva. Plusz azorosz technika nem túl nato kompatibilis,mirre azzá teszed,már nem is annyival olcsóbb a nyugatinál,mint elsöre tünik.

  7. Most már, hogy annyira az EU kegyétől függenek már a görögök se mernek önállóskodni. Egyébként én úgy tudom, hogy az orosz származású cuccaikat (elsősorban?) Cipruson, tehát nem az anyaországban telepítették. Az általuk összevásárolt, számos, az atlantista világkörrel-szövetséggel szembenálló állam haderejében szolgálatba állított orosz légvédelmi rendszerek esetében hírszerzési és gyakorlási lehetőség is indokolhatta, hogy ezt elnézték nekik.