|

A Duma zöld lámpát adott az „orosz DARPA” létrehozásához

Az Állami Duma szerdán áldását adta annak az intézménynek a felállítására, amit nagyjából az amerikai DARPA-hoz lehetne hasonlítani. A létrehozandó szervezet elsődleges feladata a védelmi szektoron belüli csúcstechnológiás fejlesztések koordinálása és felfuttatása, de a nyilatkozatok alapján ezen feladata által néminemű kihatással kéne legyen a beszerzési folyamatok rendbetételére is.

Az orosz törvényhozás alsó háza elé történő beterjesztése kapcsán a védelmi és a hadiipari szektorral kapcsolatos ügyekkel foglalkozó Dmitrij Rogozin miniszterelnök helyettes úgy nyilatkozott, hogy ezen szervezet megalapításának alapvető célja, hogy lefaragja azt a nyugattal szembeni lemaradást, ami az orosz katonai fejlesztések, illetve általánosságban az orosz védelmi ipar 20 éves stagnálása alatt jött össze.

Beszédében kitért arra, hogy a fő területek, amikre komoly hangsúlyt kell majd fektetniük, azok a pilóta nélküli légi eszközök, az elektronika, új anyagok létrehozása és a hiperszonikus sebesség.

Rogozin által elmondottak alapján az első körben a védelmi szektor cégeinél, illetve kutatólaboroknál 100-150 magasan kvalifikált szakember felügyelné a közepes, illetve hosszú átfutású idejű, magas rizikófaktorú kutatásokat. Az anyagiakat az állami fegyverkezési programból kanyarítanák ki, ám hogy mekkora volumenben, arról nem értekezett.

Annyi bizonyos, hogy ha az oroszok komolyan gondolják, márpedig hogyan is gondolhatnák másként, akkor sürgősen vissza kell fordítani azt a folyamatot, ami a kutatási és fejlesztési programok pénzelését jellemezte 2005 óta. A katonai-ipari bizottság egy tagjának keddi nyilatkozata szerint ugyanis 2012-ben a K+F vonalra százalékosan fordított összeg mindössze a fele volt a 2005-ös értéknek. Vlagyimir Poszpelov közlése alapján a haderő vonatkozású költségvetésnek 2005-ben még 38 százalékát fordították kutatási és fejlesztési programokra, míg 2012-ben ez mindössze 18 százalék.

Persze jogosan merülhet fel az a válasz, hogy de az orosz védelmi budget emelkedett, így rubelre vetítve lehet nem is ez az arány – ez igaz, de a pénzügyi keret nem akkor mértékben növekedett, hogy százalékarányosan összejöjjön ekkora csökkenés, így ha „rubelesítve” nem is feleződött az összeg, azért az elmondható, hogy egyéb okok miatt bizonyosan csökkent a fejlesztési programokra szánt pénzmag.

Poszpelov által a héten elején arról beszélt, hogy a K+F költségvetés megvágása elsősorban a közepes és hosszútávú programokat érintette kedvezőtlenül, tolta ki befejezésüket. Kitért arra is, hogy 2009 óta számos program került leállításra, lévén menet közben aktualitásukat vesztették.

Elmondása szerint az fejlesztési szektort financiális problémája egyben oda is vezetett, hogy a fejlesztőcégek hitelbe verték magukat, az állam részéről befolyó pénzekből megy ezek visszafizetése.

Kapcsolódóan: Igor Sheremet vezérőrnagy, helyettes vezérkari főnök még márciusban úgy nyilatkozott, hogy jelenleg 400 védelmi vonatkozású fejlesztési program fut nagyjából 500 milliárd rubel (15,5 milliárd dollár) összeértékben.

54 hozzászólás “A Duma zöld lámpát adott az „orosz DARPA” létrehozásához”

  1. vazz, ez nem a hadi költségvetésük, hanem csak a K+F-re költött része lenne… Nem tudom elhinni!!!!

    2011-ben a teljes katonai költségvetés 2,001,871,428,304.34 RUB volt…
    Akkor most ennek az 1.2szerese lesz csak a K+F ????

    nemár.

  2. 2012-2020-ig 650 milliárd Usd az elköltendő terv, bár ez még csökkenhet a világ pénzügyi folyamatainak következtében. Vagy nőhet.
    1 Usd = kb. 33,5 rubel így 650 000 000 000 dollár egyenlő kb. 33,5-ször ennyi rubellel, ami viszont egészen pontosan 21 775 000 000 000 rubel.
    Ezt még persze el kell osztani 8-al, így a végeredmény megközelítően 81,25 md Usd / év.

    Ez nem tűnik túl hihetetlen számnak.

    Ha és amennyiben biztonságpolitikát is akarnánk belekeverni (természetesen nem akarunk, mert ez nem az az oldal és amúgy is a cikkek nem erről szólnak), akkor már azon kellene elgondolkodni, hogy az USA 650 milliárdja hogyan áll arányban Kína 120 és Oroszország 80 milliárdjával. Itt persze hozzá kellene tenni azt is, hogy a valóságban Kína simán költi akár a dupláját is katonai célokra, valamint arról is meg kellene emlékezni, hogy 1 elköltött dollár fajlagosan mennyi puskagolyó legyártására elegendő az USA-ban, mennyire Oroszhonban és mennyire a Mennyei Birodalomban.

    De mivel szerencsére ezen nem kell agyalni, így mindenki megnyugodhat, hiszen a legtöbbet a mi oldalunk költ fegyverkezésre.

    Üdv: M

  3. Ha jól tudom japán 50-60 milliárd dollárt költ évente hadseregre mégis jobbak mint az oroszok, legyen az tengeri akár légerő .
    India úgy 45 milliárd dollárt költ hadseregre és azért ott sem gyenge a légerő .

  4. Hát nekem sok más Orosz katonai fejlesztésekről szóló cikkhez hasonlóan erről is leginkább az Oroszok szokásos nagyotmondása jut eszembe. Bár a vezetésük azt is bevallotta a világ előtt, hogy a jelenlegi Orosz haderőnek mintegy 85%-a 20. századi régiség. Többek közt az Orosz légierő gerincét mai napig a Mig-29 és Szu-27 gépek adják, de még nagyobb számban vannak Szu-24 és Szu-25 gépeik. Így hát rendben is van, hogy komolyan gondolják a korszerűsítést, de ahhoz nekik is hosszú és kemény évekre lesz szükségük, ha a mostaniakhoz képest UAV-ket és Szibéria méretű hiperszonikus fegyverarzenált szeretnének.

    Továbbá úgy gondolom, hogy egy ehhez szükséges fegyverrendszereket érintő nagyszabású K+F-hez a mostaninál sokkal komolyabb gazdasági háttérre, tudásra, valamint ipari teljesítményre lenne szükségük. Az Oroszok többek közt az autóiparban eléggé le vannak maradva a Nyugati országok mögött. Emellett modern elektronikai kütyüket sem igazán fejlesztenek, miközben Amerikában megállás nélkül újabb és újabb IPad-eket és IPhone-okat fejlesztenek, valamint az Amerikaiak még ezévben terveznek befejezni egy 20 petaflop sebességű szuperszámítógép megépítését. Nem tudom pontosan, hogy van-e, de én még nem hallottam Orosz Szilícium-völgyről, vagy Orosz Ruhr-vidékről. Mindezt összevetve a véleményem az, hogy ha egy nemzet igazán sikeres szeretne lenni katonai célú K+F-ben, akkor minden egyes kutatási és fejlesztési területen sikeresnek kell lenni.

  5. Roni

    Franciaország is 60 milliárd dollár körül költ védelemre, és haditengerészet szempontjából szerintem az USA után a legpotensebb. Arról nem is beszélve, hogy Oroszország is tőlük vásárol 4 Mistral-osztályú helikopter-hordozót.

  6. mz: „Én csak az igényszintet igyekszem kielégíteni.”

    Na azt sikerül… :)

    dudi: „Az oroszoknak lehetne pár éven belül modern gépekből álló légierejük csak nem ez a legfontosabb nekik éppen ezért pénz sincs rá.”

    Azért legalább a sokszor emlegetett egy NATO tagállam Török szinvonalat hozhatnák… na de attól fényévekre vannak. Amúgy meg micsoda profi magyarázat…. btw nekünk is lehetne… csak nem ez a legfontosabb.

  7. Sziasztok! Kicsit más, de oroszos téma. Két napja Megyvedev ismét meglátogatta a Kuril-szigeteket….Japánok…persze, megint, dühben, forró vízzel pisiltek… Orosz miniszterelnök orosz területen bárhova mozoghat – mondta az újságíróknak, az japán reakció ez egy nonszensz, nem is akarok többet foglalkozni ezzel…Gondolom valahogy ezzel összefüggésben ma a Szahalin szigeten éles lövészetet rendezték „Redut” és „Rubezs” hajóelleni rakétákkal:
    http://tvzvezda.ru/news/forces/content/201207060932-s71f.htm

  8. „az japán reakció ez egy nonszensz, nem is akarok többet foglalkozni ezzel”

    Mint ha olyan kemények lennének hehehe.
    A redud rakéta még a szovjet időkből való, a japán hajókra telepített sm-3 rakéták simán elbánnának velük.
    Na meg ugye ott vannak japánnak az f-15 gépek is tehát simán elérnék az oroszokat.

  9. deze75

    A shogunnak meg van egy nagydarab whiskys haverja, akinek szintén van egy nyomógomb a kezében. Meg még másoknak is a grundon. Úgyhogy mindenki mutogatja a farokméretét, de a nyomógombot inkább a belső zsebbe teszi:)

  10. Orosz repülőgép állomány olyan téma amiről heti rendszerességgel jelennek meg friss hírek de szinte senki nem tud róla semmit.
    Megoldás a hírek végigböngészése (mert eddig nemigen volt aki ezeket a híreket összegezze.) Na én most végigfutottam őket a 2012 es év elejéig jutottam akkor ez volt az állás
    Kezdem a Légierő új gyártású vagy modernizált gépeivel.
    -Jak-130—12db
    -Szu-25 BM—40+db (modernizált)
    -Szu-25 UBM—4+db (modernizált)
    -Mig-29 SMT—28db
    -Mig-29 UBT—6db
    -Mig-35—3db
    -Szu-27 SZM—55db (átépített)
    -Szu-27 SZM2—4db (átépített) úgy rémlik mintha több lenne és itt is volt hír csak nem találtam rá valamiért.
    -Szu-27 SZM3—12db (új)(szm2 és szm3 közt a különbség az szm2 átépített az szm3 új gyártású.
    -Szu-27 nagyjavítás R-77 integráció folyamatos Krasznodari repgép gyárban eddig nagy javított gépek száma ismeretlen de források szerint töretlen.
    -Szu-30MK2—15 db
    -Szu-34—15db
    -Szu-35—4db
    -Szu-37—2db
    -Mig-31 BM—10 db (de ez is úgy rémlik mind ha több lenne amúgy a halgatás nagy körülötte.)

    Haditengerészeti Légierő
    Szu-33—24db
    Szu-30C—12db
    Mig-29K/kub—???db

    Ezek az adatok Hírekből származnak amiket nagy részben a HTKA-is közölt. Az átfutással 2012 év elejéig jutottam aki február óta tud gépátadásról írja meg legyen oly kedves aki ezek közül a db számok közül többet vagy kevesebbet tud az is szóljon (mert szeretném lejegyezni és elmenteni hogy egy esetleges újabb felmerülő vitánál hogy hány modern géppel rendelkezik az Orosz Konföderáció tudjak választ adni és ne a találgatás és a wikizés menjen (Mégegyszer ismétlem ezek a számok hírekből valók az átadásokat számoltam össze úgyhogy lehet magasabb a szám mert nem minden hírre találtam rá vagy nem minden hír jelent meg a sajtóba(amit kétlek mert magyar orosz angol és kínai haditechnikai oldalak híreit böngésztem egész este és amelyik átadási hírre 2 sajtóba legalább nem találtam rá azt nem számoltam a kacsák elkerülése végett.))

  11. Megint megy az orosz nagyotmondás, pont minap olvastam egy német cikket arról, hogy késik az orosz haderőreform mert nincs pénz. Csak abban az esetben lehetséges az oroszok által kommunikált fegyverkezési program ha adókat emelnek. A másik felfedett gond pedig az, hogy a jelenlegi orosz hadipar nem képes a vizionált terveket kivitelezni, mivel hiányzik a gyártókapacitás.

    Előtúrom azt a cikket és lefordítom.

  12. A Krasznodari repülőgépgyárba a Szu-27-eseg nagyjavítása és az R-77 integrációja mellett még kapnak a gépek egy kis és egy közepes méretű színes kijelzőt és egy új HUD-ot és egy új adatbuszt (gondolom a központi számítógépet is cserélik bár erre adatot nem találtam) az infra érzékelők cseréjére viszont vannak utalások új infra csapdák elhelyezéséeről nincs ahogy a radarhoz se nyúltak hozzá (tehát maradtak egyfeladatú gépek erre viszont nem csak utalások vannak.)
    Tehát ha azt vesszük kaptak egy olyan elfogó vadászt ami békeidőbe megfelel az igényeiknek csapásmérésre nem alkalmas az elektronikája nem a topp de az elődhöz képest fegyverzet terén nagy előre lépést értek el észlelés terén is előre léptek az elektronika is javult (bár még mindig nem a kor színvonala) de olcsó volt és mint említettem békeidőbe tökéletes (háborúba meg az épp nem fenyegetett országrész felett is kell hogy repkedjen valaki).

  13. forest

    Erről én is olvastam.
    Putyin szerint 4-5 évet is csúszhat a mágikus 2020-as fegyverkezési időpont.
    Szerintem be kéne látniuk hogy nem hozhassák vissza azt a szuperhatalmat amit elvesztettek.
    A dolgok nagyon meg vannak osztva és azért nem tudnak fizetni rendesen semmit se .
    A légerőt a szu-35 a pakfa és a sz-34 kéne korlátozni.
    Légierő téren egy 180 fokos fordulat kéne .
    A szárazföldi haderő modernizációja azért elég jó halad főleg hogy bevásárolnak 2014-ig vagy 300 t-90ms tankot amik akár jól jönnek egy újabb grúziai kalandhoz is .

  14. Roni

    Amire azt lehet mondani az orosz haderőben,hogy világszínvonalú az a stratégiai rakétacsapatok és a helyi különleges erők.A többi haderőnem(
    légierő,haditengerészet,szárazföldi csapatok)az egészüket nézve legalább 15-20 éves lemaradásban van és ezen nem fog segíteni 300 akármilyen harckocsi vagy 1-2 ezred akármilyen repülő sem.

  15. Allesmor Obranna

    szittya88, pár korrekció:

    „Szu-25 BM—40+db (modernizált)”

    Nem Szu-25BM, hanem Szu-25SzM.

    „Szu-27 nagyjavítás R-77 integráció folyamatos Krasznodari repgép gyárban eddig nagy javított gépek száma ismeretlen de források szerint töretlen.”

    Krasznodárban nincs repülőgépgyár. Ott egy kiképzőiskola van, amire te gondolhatsz, az Komszomolszk, a KNAAPO otthona.

    „-Szu-37—2db”

    Szu-37-esből 2000 tavaszáig egyetlen darab volt. Ezután a gépet átépítették, az „új” jelölése a régi lett, azaz Szu-35. Majd ez a példány 2002 decemberében lezuhant. Tehát nincs olyan repülő már, hogy Szu-37, sem egy, sem kettő.

  16. Az oroszoknak lehetne pár éven belül modern gépekből álló légierejük csak nem ez a legfontosabb nekik éppen ezért pénz sincs rá.

    Ez így nem igaz. Attól, hogy gépek ára x darabszám = pénzösszeg megvan, attól a gyártóspor még nem lesz meg. A világon nem épített senki akkora gyartósort egy 4. gen vadászhoz, ami évi 140-150 gép legyártásánál többre lett volna képest. A ~900 db F-15A/B/C/D-t ~ 10-11 év alatt gyártották le abban a korban, amikor a McDD már elkezdte gyártani F-18-at és a AV-8-at, de még gyártotta az F-4-et és az F-15-öt.

    Jelenleg az oroszok jó, ha évi két tucat gépet tudnak legyártani szerintem az alapján, amit a képeken láttam.

  17. molni

    Három vagy négy gyár gyárt Szuhojokat.Ha mindegyik évi 1 század gépet gyárt az akkor is 5 év alatt 15-20 századnyi(ebben van csapásmérő és vadász is)gép és ez csak Szuhoj.Ha hozzáveszem az egy szem MIG gyárat(úgy tudom,hogy csak Moszkva mellett gyártanak MIG-et)akkor az + 5 század.Ez hozzászámolva a meglévő pár tucat modern gépüket szerintem gyorsan a sor elő negyedére helyezné az orosz légierőt.

  18. Tekintve, hogy az eddig legyártott kb. 300 db Szu-30MK gépeket úgy 12-13 év alatt gyártották le, akkor számold ki az ütemet. Havi két gép. Ej… Még, ha 10 évvel számolsz, akkor is havi 2,5 gép jön ki.

    Miért van az, hogy ennyire nehéz picit is gondolkodni…?

  19. Talán azért nem erőltetik a mostani gépek gyártását, mert abban bíznak, hogy ami még hadrendben van, az kihúzza a PAKFA-ig. A PAKFA gondolom, meg a SZU34 feladatkörén kívül idővel mindenre alkalmas lesz. Szóval az én véleményem az, hogy ezt a 10-20 évet még kihúzzák azzal ami van, aztán jöhet a PAKFA.

  20. Úgy hívják, hogy seprű… Az IR elmaszkolása műholdszintű felderítőképesség blokkolása esetén ma már nem nagy szám. Hogy akkor mit erőlködnek azt nem tudom. Azt meg legfőképp, hogy minek. A MAD olyan szinten beválik, hogy erre semmi szükség. Atomháborúnak soha nem lesz nyertese, ergo marha, aki erre készül.

  21. „A 25 db légtérellenőrző (A-50)az ami sokat dob az egész használhatóságán.”

    Azok is a régi szovjet időkből valók.
    És még az sem biztos hogy alkalmasak e a repülésre.
    Sose felejtem el amikor 2005-6 táján az aranysasba szép orosz ígérteket olvastam.

    „Az oroszok 100 szu-24 fognak modernizálni évente.”
    A szolgálatba lévő mig-31 gépeken mind a 260db elvégzik a modernizációt.
    2004-be: „nagy modernizáción” esnek át a szolgálatba lévő szu-27 gépek.