|

A MH Pápa Bázisrepülőtér nyílt napja – KÉPRIPORT

Pápán meglehetősen mozgalmas volt a múlt hétvége, ugyanis az ottani katonai repülés 75. évfordulójáról háromnapos rendezvénysorozattal emlékeztek meg. Az esemény csúcspontjaként vasárnap a HM Pápa Bázisrepülőtér is megnyitotta kapuit. Természetesen a HTKA.hu is kilátogatott a helyszínre, hogy megörökítse és az olvasóival megossza a látottakat. Azokból pedig akadt bőven. Jöjjenek tehát a képek!

Hiába állt a betonon jónéhány repülőeszköz, a sétakocsikázó T-72-es volt az első amire felfigyeltünk. ,

A BRDM-2 volt a szárazföldi katonai járművek másik képviselője a rendezvényen. ,

Mindegyik kiállított repülőeszközbe be is lehetett menni, amit a szép számban összegyült látogatók szinte kivétel nélkül meg is tettek. ,

Talán meglepő, de a nyitott ablakai által keltett huzat miatt a Mi-17 belseje kimondottan kellemes volt a kinti 30+ fokhoz képest. ,

Ezzel a képpel érvel a fényképezőgépem a pénztárcámnak hogy „igenis kell egy ultraszéles látószögü objektív is!” :) ,

A C-17-esbe kezdetben eléggé szervezetlnül tolongott be a sok kiváncsiskodó… ,

…”oda” viszont nem lehetett felmenni. ,

A szervezők gyorsan intézkedtek is és szervezettebbé tették az óriás bendőjének megtekintését. Igaz ez meghosszabbította a gép utáni sort is. ,

AZ óriásra term€śzetesen mindenki kiváncsi volt így valósággal pezsgett körülötte az élet. ,

Méretiben ugyan nem, de népszerüségben felvette a harcot a Globemasterrel az Ancsa is. ,

Hát kb. ekkora a külömbség a két gép között… ,

Meglepetésvendégként megérkezett a harmadik pápai C-17-es is: először átstartolt… ,

…méltóságteljesen áthúzott a pálya felett… ,

…majd leszállt. ,

Mindez egy csipetnyi repnapos hangulatott csempészett a légkörbe. ,

Egy UB-16 blokk és egy K-5 levegő-levegő rakéta egymás mellett a nagysátorban. Itt egyébként a látogatók meismerkedhettek a reptér történelmével is. ,

A repülőeszközök mellett a reptér üzemeléséhez elengedhetetlen eszközöket is kiállították. ,

A második világháború időszakát többekközt egy Me-109 roncsai képviselték. ,

A két egymás melletti MiG-21 igazi nosztalgialátványt nyújtott. ,

Nosztalgia II. ,

Mindkét huszonegyesbe bele is lehetett ülni. Ennek főleg a legkisebbek örültek, de bizotsan számos felnőttnek is felejthetetlen élmény volt… ,

Mindeközben a beton másik végén három „tizenhetes” sziesztázott. ,

A Mistral indítóálványt is számos gyermek kipróbálta. ,

Kerek erdõn jártam Kék ibolyát láttam. El akart hervadni Meg szabad-e locsolni? ,

Délutánra már valamelyest elfogyott a tömeg… ,

…így alkalom nyílt néhány minőségesebb fotót készíteni a gépekről. ,

Jó kis nyílt nap volt ez! A kánikula ellenére szép számban érkeztek a látogatók, akik testközelből ismerkedhettek meg a kiállított gépekkel. Remélem a képek legalább részben visszaadják a rendezvény hangulatát.  Külön dicséretet érdemel a rendező a parkolás megoldásáért, ugyanis szinte a reptér betonján lehetett parkolni, ahol a katonák gyorsan eligazították a szép számban érkező gépkocsikat.

 

Fotók: sid911 HTKA.hu

24 hozzászólás “A MH Pápa Bázisrepülőtér nyílt napja – KÉPRIPORT”

  1. És nem nagyíthatóak a képek.

    Csak azért mert nincs nagy látószögű objektíved és kicsiben látod a világot mi még szeretnénk nagyban látni a képeket.

    ui:Ha szolidaritást szeretnél a lengyelekhez menj :D

  2. Khm, lehet, hogy csak én nem tudok számolni, de ennek mintha csak négy futógörgője lenne, mint anno a büszkének.

    Szerintem ez egy a hagyományőrzők által egy ZSzU-57/2 alvázra épített T-55 utánzat.

    TG

  3. Nem látjátok a fától az erdőt, ez egy zsír új fejlesztés. Egy T-90M3-UBSzEK3 alapra ráraktak egy T-80BVM4UD-BM119 tornyot az M1A3KVT-AIMXM tűzvezetőrendszerével. Év végén ezekkel váltjuk a 72-eseket. (van benne deszanttér is 12 felszerelt katonának)

  4. Én már sokszor láttam ez a „tankot” élőben. Igazából nem sok köze van a valósághoz. Az egész replika… kb 2-es lemezből. De ettől függetlenül, nagyon sok munkáljuk lehet benne az építőknek.

  5. combatgearadmin

    Helyes a megfejtés a „T-55”-öt illetően. A tornya amúgy valami nagy tartálynak a levágott alsó vagy felső része. Ettől függetlenül jó poén, de tényleg nem T-55-ös.

    A BRDM-en vagyok kiakadva. Sokkal többet vártam tőle, de amolyan FUG az is, csak a fék nem szál el rajta.

  6. A harckocsi az T-59 és én mentem is vele egy kört bebe:D

    Amikor oda értem az volt az első ami nekem is feltünt pont akkor szált fel az első turnus egyszerre 5-6 ember,mentek egy kört addig vártunk.
    Megláttam melletem az Őrmestert egy csomag tombolával a kezében hatalmas Raven napszemüvegben kecske szakálal egyből össze raktam a képet és finoman megkérdeztem,hogy mennyivel kell beszálni a gázoljaba?:D
    Elröhögte magát és mondta egy 1000 én meg csillogó szemekkel előhúztam a brifkóbol Mátyás Királyt és vártam hogy vissza érjen a tank:D
    Pár perc és meg is jött leszáltak róla a gyerekek meg egy 60 év körüli papa közben mondogatta hogy ő is tankos volt de hogy az övé jobban ment meg hogy akkoriban még minden más volt erre mondtam tudom fater ismerem régen még a nap is másképp sütött:D(de nem igazán teszett neki láttam rajta)
    Közben a harckocsi vezetője egy 40 körüli pali talpig M65 gyakorlóban nyújtja a kezét erre én is oda nyújtottam udvariasságból pedig már előre elterveztem hogy stílus szerűen a futó görgöről és a lánctalpról kapaszkodok fel mint Daskal parancsnok a The Beast cimű filmben:D
    De hát a rend az rend erre meg fogom a kezét húznám fől magam és csak bután néz elengedi és elkezdi hogy ő csak a jegyet kéri…bameg mondom előveszem a ticketett nagy nehezen oda adom neki és GO föl a parancsnoki helyre befészkeltem magam és elő a kamerát szóval készült egy rövid film is róla azt elküldöm az oldalra és légyszíves csapjátok hozzá nagyon frankó:)

    Szóval meg volt a parádézás meg jöttünk csináltam még róla képet eközben meg hallom hogy géppuska ropogás halatszik nem is olyan messziről hát elindulok a hang irányába és látom hogy a sátornál kivan irva hogy lövés 200ft na több sem kellet 5 vak töltény vételeztem és mentem hogy löjjek az UK-59el (ez egy csehszlovák golyószoró olyan RPD hez hasonló de még is más)erre meglátom hogy van ott Vz-58 is (AK-47 klón szintén a KGST fegyver gyártás fellegvárából)
    rövid verzió behajtható váltámasszal pont elöttem löttek teljesen szabálytalanul egy 10év körüli gyerek 1 méterre voltam a cső torkolattól de úgy besípolt a fülem minden egyes lövésnél mint ha egy marék petárda szólt volna el pont a fülemnél.
    Ekkor következtem én sorozatra állítattam és oda adtam a gyereknek a fényképező gépemet hogy ő meg azzal lőjjön és pont sikerült úgy elkapnia hogy teljes nyított zár szerkezettel ami valjuk be elég ritka egy alap géppel amin nincs ismétlő funkció.Ezt is melékelem:)

    Ezek után én is végig néztem mindent mindenbe bele ültem mindenkit kihalgattam kikérdeztem elösször unalmas sablon szöveget kezdtek nyomni de amikor pl bent ültem a Mi-17esbe és beszéltem neki arról hogy mi tudjuk azt amit ők azt hiszik hogy nem tudnak mások hogy csak 5 repképes gépünk van erre leesett az álla és mondta hogy előre elmondták nekik hogy erről ne beszéljen de láttam rajt hogy bele trafáltam pedig csak mondtam egy számot…
    Kérdeztem tőle hogy mi van a heli cserével ő mondta hogy megkérdezték őket is mit szeretnének a legtöbben a AW139re szavaztak mert az lenne a legjobb szerintük.
    Kérdeztem a Black Hawkot is de azt mondta hogy drága ekkor elkezdtem neki sorolni mint ahogy molni szokta,hogy ilyen sok leggyártott gépnél már olyan engedményeket tesznek meg hogy a lengyeleknél gyártják is a svédek is ezt választották meg ilyeneket de azt mondta igen jó lenne de nem sok esélyt lát arra hogy új gépeink legyenek.
    (ezt is megköszönhetjük a 8 éves mszp kormányzásnak hogy hagyta idáig elfajulni a dolgokat)

    Beszéltem egy rakodás végzővel a C-17en is bár már eléggé unta a dolgot mert vagy 1000 már nyagatták szóval nem igazán tudtam meg tőle sokat pl azt elmondta hogy van 1 pilotánk most van kint tovább képzésen az USAban és még szeretnének majd több embert hozzánk el mondta hogy a Szlovénoktól 1 ember képviseli az országukat de nem sokan vannak a baltikumból sem,aztán egyéb szakmai kérdések pl max teher kit mit vihet meg mutatta a konyhát meg messziről láttam a pilóta fülkét is oda azért nem lehettet be menni mert a legutóbbi látogatáson az iskolás gyerekek össze kapcsolgattak mindent meg ki vett valaki egy két biztosítékot is a gépből és a Boeing szerelőknek 6 órába telt mire megtalálták a hibát….

    Meghalgattam a nagy sátorban a régi bázis parancsnokok és piloták élmény beszámolóját többek között Farkas Berci is ott volt ők is sok érdekeséget mondtak de a legtöbb még mindig a Kádár rendszert siratta…így hamar elmentem a kantinba sörözni:)

    Felültem a Mistrálra ott is elbeszélgettünk mindenről kérdeztem az Igláról hogy sajnálják-e azt mondta hogy jók voltak de az utóbbi időben már jó ha 10ből 2 volt üzemképes ezért is vonták ki,mesélt az éles lövészetekről is hogy 2 éve voltak kint németországban és 6ból 6 célt el is találtak és mondta hogy minden híresztelés ellenére nagyon jó a hideg szél:)

    A nagy meleget amint látjátok 12,5 m3 vizzel oldották meg a tűzoltók amit 3 perc alatt kinyomtak az emberekre sok hülye futott a víz felé hogy locsolják le őket utána jöttek vissza és sirtak hogy elázott a telefonjuk vagy a fényképezőjük…

    Nagy vonalakban ennyi elég érdekes volt de azért egy Gripen géppár jó lett volna ha tiszteletét teszi a pálya felett azért az megkoronázta volna az eseményket és méltó lett volna a 75. szülinapra de attól független felejthetetlen volt:)sajnálhatja aki nem volt ott.

  7. Janaj szerint: 2012. július 4. szerda @ 09:28
    A 17-es miért startolt át? Bemutatózott, vagy elrontotta? Van ilyen szföldön is?

    Azért hogy a több ezer ember ne csak annyit lásson hogy balról bejön a gép, leszáll és elgurul jobbra a több 100 m-re levő állóhelyre. Nem igazi demo volt, csak olyanokat csinált a gép, amit a mindennapokban is szokott pl. „tolatás”, viszonylag alacsony áthúzás. Az utolsó kérdést nem értem.