|

Kisebb bajban a USS Texas (BB-35)

A U.S. Navy arzenáljában ezidáig 4 USS Texas szolgált: 2 csatahajó, 1 nukleáris meghajtású cirkáló, illetve Texas államot a jelenlegi aktív állományban képviselő Virginia-osztályú atom-tengeralattjáró (SSN 775). A címből kiolvasható, hogy most az egyik csatahajóról lesz szó. A U.S. Navy 2. Texas-áról, a 100 évvel ezelőtt vízre bocsátott New York-osztályú csatahajóról, mely ma már a dreadnought éra utolsó megmaradt képviselője.

A USS Texas (BB-35) a San Jacinto State Park területén | Fotó: Jacobst, Wikipedia ,

A hajóosztályának második és egyben utolsó tagjaként 1912 májusában vízre bocsátott, majd 1914 márciusában az atlanti flotta kötelékében hadrendbe állt 27 000 tonnás csatahajónak egyből kisebb feladat jutott: részt vett az Egyesült Államok Tampico incidensre adott válaszában: a mexikói Veracruz városát megszálló amerikai erők támogatása végett 1914 folyamán 2 alkalommal is járt a Mexikói-öböl nyugati medencéjében.

A U.S. Navy számos csatahajóját küldték a mexikói vizekre ,

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy 1916-ban a USS Texas lett a U.S. Navy első hadihajója, mely légvédelmi ágyúkat kapott – 3 db 76 mm-es löveget. A BB-35 számára emellett több más vonatkozásban is kijutott az elsőség: az első amerikai hadihajó volt, mely repülőgépet indított, az elsők között kapott radart, az első állandó múzeumhajóvá nyilvánított amerikai csatahajó, illetve az első amerikai csatahajó, amit ún. National Historic Landmark státuszt kapott.

A USS Texas 1913 októberében, az 1914 márciusi hadrendbe állítása előtti tengeri tesztutak egyikén | Fotó: Robert M. Cieri, U.S. Navy ,

Az első világháborúban komolyabb feladat nem jutott neki, őrjáratok szintjén vette ki belőle részét az Atlanti-óceánon. A Nagy Háborút követően a Csendes-óceánra helyezték át, ám azt nem mondhatnánk, hogy állandó jelleggel ott tartózkodott, lévén 1931-ig elég gyakran változott, hogy az Atlanti-, vagy pedig a Csendes-óceánon tartózkodott. Ezen ide-oda rohangászás közepette került beiktatásra 1925-el kezdődően a modernizálása, mely során alapos átépítésre került. A hajó kívül belül átalakult, megújult – ekkor száműzték a széntüzelésű kazánokat is a fedélzetéről, illetve esetek át megújuláson a harci rendszerei.

A szárazdokkban, 1925 folyamán | Fotó: U.S. Navy, Scott Koen & ussnewyork.com ,

1926 novemberében, már az új sziluettjével | Fotó: U.S. National Archives, Sean Hert, ModelWarships.com ,

A USS Texas 928-ban, lőgyakorlat közepette | Fotó: Jack Bowling ,

Valamikor a 30-as években készült fotón | Fotó: National Naval Aviation Museum, Bill Gony ,

1931-tól a második világháború kirobbanásáig alapvetően a Csendes-óceánon szolgált, ám az európai események eszkalálódásával átvezényelték a keleti partra, hogy onnét az akkor még semleges Egyesült Államok vizeit védelmezze kollégáival.

Atlanti konvojkíséret közepette, valamikor 1941 nyarán | Fotó: Dayton A. Seiler, U.S. Navy ,

1943 márciusának idusán | Fotó: U.S. Navy ,

A későbbiekben konvojkíséret került terítékre, mely feladat egészen 1944-ig tartott – az észak-afrikai partraszállás tűztámogatása által egy rövidebb időre megszakítva. A kétségtelenül igen fontos szerepet játszó kereskedelmi hajók babusgatása után a csathajóhoz méltóbb feladatok a szövetséges erők franciaországi partraszállásával jött el.

A normandiai erődítmények puhítása után június vége felé Cherbourg következett, ahol a USS Arkansas (BB-33), a USS Nevada (BB-36), valamint 4 cirkáló és 11 romboló társaságában ütöttek rajta a szövetséges offenzíva szempontjából kulcsfontosságú kikötőt védelmező erődítményeken.

A tervek annyiban változtak, hogy a Texas az Arkansas társaságában egy Cherbourghoz közeli erődítmény ellen vonult fel. A Texas 360 milliméteres lövegei a területen 4 pozícióban elhelyezett 240 milliméteres parti lövegekkel társalogtak. A németek rendesen körbelőtték mind az Arkansas-t, mind pedig az Texas-t, de csak utóbbit sikerült eltalálniuk – kétszer is.

A Cherbourg közeli akció az Arkansas fedélzetéről nézve | Fotó: U.S. Navy ,

Első alkalommal a hajóhídon kötött ki egy lepattanó lövedék. Az amerikaik szerencséjére a német 240-es munkássága mindösszesen 11 embert sebesített meg – a sérültek közül egy fő később belehalt sérüléseibe. Válaszként a Texas nem sokkal később telibe találta az egyik német ágyúpozíciót, kiiktatva azt.

A második német lövedék mintegy másfél órával később érkezett – a hajótest oldalán át bekopogott az egyik fedélzeti tiszt kabinjába, de az amerikaik újfent szerencsések voltak, hiszen ez az előzővel ellentétben fel sem robbant. A szóban forgó lövedéket később Portsmouth-ban hatástalanították, és máig a hajón van kiállítva.

A második német találat ütötte bemeneti nyílás | Fotó: U.S. Navy, Pieter Bakels ,

A sérülések kijavítása után augusztusban a dél-franciaországi partraszállás tűztámogatásában segédkezett, ám mivel a várt erős ellenállás elmaradt, ez egy rövid feladat volt.

A csatahajó szeptemberben ért haza, majd egy bő hónapos javítási procedúra után novemberben útnak indult a csendes-óceáni hadszíntér felé, ahol márciusban Iwo Jima, majd azt követően Okinawa elfoglalásában segédkezett.

A japán kapitulálás híre a Fülöp-szigeteknél érte az akkor már 3 hónapja ott tartózkodó csatahajót. Az év végéig a USS Texas az amerikai katonák hazaszállításában segédkezett, majd 1946 januárjában újból – ez úttal utoljára – átkelt a Panama-csatornán és útnak indult Norfolk irányába.

Az 1945-ben Los Angeles kikötőjébe érkező USS Texas | Fotó: David Buell ,

1946 júniusában került inaktív státuszba, kivonására pedig 34 évnyi szolgálat után, 1948 április 21-én került sor – 1 nappal azután, hogy megérkezett Texasba. A Texas államnak adományozott csatahajót a Houston közelében található, a texasiak által a mexikóiak felett a San Jacinto-i csata során aratott döntő győzelem emlékművének közelében helyezték el.

Vontatás a Norfolk Naval Shipyard irányából Texas felé 1948 márciusában | Fotó: Norfolk Public Library, Bill Gonyo ,

A múzeumhajó sorsának egyengetése az 1947-ben megalakult Battleship Texas Commission feladata volt, azonban az évek előrehaladtával egyre nyilvánvalóbba vállt, hogy anyagilag nem tudják megoldani a feladatot. A hosszú évek elhanyagolása egyre jobban rányomta bélyegét a csathajóra: korrodáló fémszerkezet, szétrohadó fedélzet, a belső terekbe egyre több helyen bejutó víz jelezték az idő vasfogának munkásságát.

1968-ra a főfedélzet fa borítása annyira elrohadt, hogy az esővíz gond nélkül jutott be a hajó belső tereibe. A Battleship Texas Commission nem tudta előteremteni a pénzt a cserére, így kényszermegoldásként betonelemekre cserélték a fát – persze idővel utóbbi megrepedt és ugyanott voltak, mint előtte.

A USS Texas 1970-ben | Fotó: W.M. Cline Co., Cline Photo, Inc, David Buell ,

A tarthatatlan állapotának eredményeként az 1976-ban National Historic Landmarknak nyilvánított hadihajó felügyelete 1983-ban végül átkerült a Texas Parks and Wildlife Department felügyelete alá. A hivatal első dolga volt egy alapos állapotfelmérést lefolytatni annak érdekében, hogy ki lehessen jelölni a hajó megőrzéséhez szükséges lépéseket.

A hivatal által felkért cég által lefolytatott vizsgálat azt az eredményt adta, hogy a hadihajó vízállósága igencsak megromlott, sok részen áll a víz, a csathajó egyértelműen szárazdokkos beavatkozást igényel. Ezt követően döntés született a USS Texas külső-belső restaurálásáról, az 1945-ös állapot helyreállításáról. Az ehhez szükséges pénzt 5 év alatt gyűjtötték össze: 1988-ban, 15 millió dolláros kerettel pedig elkezdődhetett a Texas felújítása – no persze csak azután, hogy a vízbeáramlás miatt folyamatos, intenzív szivattyúzás közepette elvontatták Galvenstone-ba. A vén hadihajó 1990-ben került vissza a San Jacinto Monument szomszédságába.

1989-es felvétel a USS Texasnak a Todd Galveston hajógyárban végrehajtott szárazdokkos kezelésének idejéből | Fotó: Alan H. Marks, U.S. Navy ,

Hosszú évek előkészítése után 2004-ben kezdett kibontakozni azon project, aminek célja, hogy az öreg csatahajónak száraz lakhelyet alakítson ki, ezáltal biztosítva a hosszú távú fennmaradását. Ehhez Texas állam részéről 2007-ben érkezett jóváhagyás, az anyagi támogatást pedig 2009-ben szavazták meg – 25 millió dollárt.

A megkezdődő munkálatok első szakaszai természetesen még közel sem a tényleges fizikai munkálatokhoz kötődtek, lévén rengeteg vizsgálat, felmérés, az érintettek bevonása, stb. volt terítéken.

A Texas Parks and Wildlife Department által kezelt programban 2010-ben kezdődött meg a lehetséges megoldások kidolgozása, melynek nem meglepő módon lényeges eleme volt a hajó jelenlegi állapotának igen pontos felmérése.

A 2011 nyarán lefolytatott vizsgálatok arra jutottak, hogy a USS Texas hajótörzse már megint nincs éppen rózsás állapotban, de a hajógerinc, illetve a merevítőszerkezetek kellően erősek, hogy elbírják a hajó súlyát, így a „szárazdokk” kialakítása lehetséges.

A program kapcsán első körben tervezett megoldás, azaz a USS Texas jelenlegi helyéről történő elvontatása, majd a tereprendezési munkálatok utáni visszahelyezése nem bizonyult kivitelezhetőnek, lévén túlságosan is veszélyes lenne magára a hajóra nézve és a költségek is vállalhatatlanok lennének.

Ezután kezdtek olyan megoldásokat kidolgozni, melyek segítségével úgy lehet végrehajtani a szükséges átalakításokat, hogy a Texas a jelenlegi helyén marad. Ezidáig 5 koncepció készült, amiből négyet anyagi okokból menet közben elvetetettek.

A fenti bekezdésben röviden összegzettek láthatók részletesebben kifejtve a Texas Parks and Wildlife Department által közzétett összegző, helyzetjelentő videójában. Akit érdekel, az tudjon róla, hogy ezen 8 percesen felül van egy szűk fél órás, kicsit régebbi változat is a YouTube-on :)

No, akkor dióhájban ennyit a USS Texas történetéről, térjünk rá a hír apropóját adó eseményre, ami még a hétvégén kezdődött.

A USS Texas a reggeli ködbe burkolózó San Jacinto Park előtt, a háttérben a San Jacinto emlékművel 2007 december 31-én | Fotó: Louis Vest ,

A helyzet az, hogy szombat reggel azzal szembesültek az illetékesek, hogy a hajó mintha egy kicsit furcsán állna. És valóban, az alsóbb szintekre lemenve azt tapasztalhatták, hogy a szokásosnál több víz van a hajó belsejében, ráadásul olyan helyeken is, ahol általában nincs. Ilyesmi egyébként már történt 2010 nyarán, egy kinyiffant szivattyú, majd a vízfelszín alá kerülő lék kombinációja miatt – akkor 2-3 lábbal merült mélyebbre a hajó, és 105 000 gallon vizet kellett kipumpálni, mire normalizálódott a helyzet.

A mostani probléma forrásának kiderítését csütörtökre saccolták, ám arról egyelőre nem találtam friss információt, hogy ez bekövetkezett-e. Mindenesetre azt tudni lehet, hogy hétfőig folyamatosan romlott a helyzet: szombat estére nyilvánvalóvá vállt, hogy a hajón állandó jelleggel megtalálható szivattyúk nem elegendőek, így továbbiakra lesz szükség. Mindezt hétfőn tetézte, hogy olaj is megjelent a vízben. Ennek hátterében az áll, hogy hétfőre a víz bejutott az olajtartályokat tartalmazó szekcióba. Ezeket anno a hajó átadásakor a Navy természetesen kiürítette, de mint kiderült nem pucolta ki – ezt most elkezdte a beáramló víz…

Az illetékesek korábbi elmondása szerint reményeik szerint szerdára meg tudnak szabadulni az olajtól, amit követően már gyorsan ki lehet pumpálni a vizet és nekilátni a helyzetfelmérésnek, illetve az alapján a megoldás kidolgozásának.

16 hozzászólás “Kisebb bajban a USS Texas (BB-35)”

  1. Azt hallottam régebben (beszélgetés) hogy az igen nagy kaliberű ágyúk nem túl sok lövést tudnak leadni, mert a cső élettartama korlátozott (csak a szórás nő meg, vagy a cső tényleg tönkremegy?)
    Hány lövést bír ki egy ilyen 30cm körüli űrméretű ágyúcső?

  2. A nagy kaliberű ágyúkkal kb. 200+ körüli a max. lövésszám. Partvédő esetén, vagy csökkentett töltetnél elképzelhető a 300 feletti is.

    Ezeknél a lövegeknél a csődudor nem igazán volt jellemző. Inkább a cső huzagolásának jelentős kopása. A cső kopottságának egyik mérési módszere az volt, hogy a huzagolás mennyivel kezdődik távolabb a csőfartól, mint eredetileg. Ez természetesen a fegyver pontosságának rovására ment.

    Amennyiben lehetséges volt, nem kukázták a csövet, hanem újrahuzagolták.

  3. taky:
    ja.

    Merthogy a fegyver elhasználódását a töltényűr előre-vándorlásával (és szuperfinom etalonokkal) mérjük.

    Te egy ekkora ágyúnál megvárnád a csődudort, hogy egy több tonnás lövedék az arcodba robbanjon? Jellemzően nem használták őket addig, inkább cseréltek. De a pontosságot minimálisan (a környezeti tényezőkhöz képest elhanyagolhatóan) befolyásolja ekkora méreteknél a csőkopás.

  4. Komoly dolog egy ilyen monstrumért küzdeni. Egy hajó a vízen mutat jól, meg is lehetne oldani. Csak egy jó talapzat kell amire a hajót helyezik, s meg kell oldani hogy a vízszint emelkedéskor ne emelődjön le róla. Ennyi, vízen is van, alá is van támasztva, egy medencében is el lehet keríteni, amiben egy nap elemekkel működtett szivattyú cseréli és/vagy keringeti a vizet, hogy azért meg ne poshadjon…
    Érdekes, hogy 1941-ben kiküldeni konvoj kíséretre, de valahol érthető is.
    Jó cikk és jó volt olvasni.

  5. Hornet:
    Ebben az időben Scharnhorst és a Gneisenau Brest-ben állomásozott, és aktívan léptek fel a konvojok ellen. Végül egy légitámadással a kikötőben tették ártalmatlanná.

    Ezek a hajók ellen kellett a csatahajó.

  6. Wolfrick!
    Köszönöm! Gondoltam, hogy az a néhány nagy felszíni német hajó támadta a konvojokat, csak azt nem tudtam, hogy a „két nővér” miatt küldték ki a Texast. Minden estre Texas elég csábító célpont lett volna egy U-Boatnak…
    Azonban úgy olvastam, hogy a Scharnhorst és a Gneisenau a Cerberus hadművelet során vonták vissza a német kikötőkbe, mert – ez tény nem is vitatkozom, mert a lőszer és üzemanyag feltöltésre érkezett Hippert is megtámadták Brestben – a bombázások mellett Hitler tartott Norvégiai inváziótól és ott nagyobb hasznát vette volna a hajóknak. Brestből mg épp bőrrel futottak ki, bár mind a két nővér aknára futott.