|

2020-ig megújul az összes orosz katonai repülőtér

Nem csak Kína készül katonai repülőterei kapcsán fejlesztésekre, hanem Oroszország is. Bár ők kissé nagyobb léptékben, hiszen az Orosz Légierő szóvivője Vlagyimir Drik ezredes elmondása szerint 2020-ig az összes katonai célú repülőtér helyrepofozásra, illetve modernizálásra kerül – beleértve a légibázisokat, a teszt és kiképző központokat, és a hadsereg repüléssel összeköthető létesítményeit.

Grandiózus feladat, hiszen ha felidézzük az orosz haderő vezérkari főnökének Nyikolaj Makarov tábornoknak egy tavaly novemberi nyilatkozatát, akkor megtudhatjuk, hogy az orosz védelmi minisztérium fennhatósága alatt – ha az utolsó tyúkólat is beleszámítjuk – 356 olyan létesítmény található, melyekre elviekben áll a Drik ezredes által vázolt feladat. A nagyobb jelentőségű létesítmények száma természetesen ennél jóval kisebb.

Az elérhető információk szerint a munkálatok az idén többek között új kifutópályák építésével és vezetési pontok létesítésével kezdődnek meg a krasznodari, szaratovi, asztraháni, illetve kalinyingrádi régiókban.

94 hozzászólás “2020-ig megújul az összes orosz katonai repülőtér”

  1. “Már egyszer kitárgyaltuk,hogy Putyin és a pártja az oroszoknál a demokrata pártnak számítanak nem a republikánusnak…Emiatt nem fog csökkenni a fegyverkezés üteme ha nem ők lesznek hatalmon!”

    Ez úgy ahogy van, fáj. midenn szempontból hülyeség és túlzó erőltetett beskatulyázás egy nem passzoló skatulyában.

  2. Veér István

    Ez egy nagyon egyszerűsített dolog.Azt akarja jelenteni,hogy Putyin pártja nem az őrült tempójú fegyverkezés híve ellentétben a másik nagy politikai erővel.Csak nem volt kedvem kifejteni mert már egyszer megtettem.

  3. Dudi állás pontjával kell egyetértenem.

    Putyinnak nem véletlenül jó barátja és szövetségese Medvegyev.
    Ez a páros és a mögötte álló körök minden nehézség ellenére. Nem csak nyers anyag termelő ország ként képzelik el hazájukat.
    Ezért jönnek olyan szokatlan hírek hogy Dél-Koreával közösen fejlesztenek stb.

    Engemet is meglepő hír így vagy úgy az orosz költségvetés 2011-ben többlettel zárt.
    http://www.oroszhirek.hu/gazdasag/3/valsag/2285-hoppa-milliardos-toebblet-az-orosz-koeltsegvetesben

  4. omega
    “Drukkolok az orosz repülőknek”

    itt olyan sokan szorítanak az oroszoknak. az orosz hadsereg felemelkedésének, az orosz nagyhatalmi pozíció újraéledésének.
    milyen törékeny az emberi emlékezet! 1989 után alig két évtizeddel Magyarországon az orosz hatalom felemelkedésnek szurkolni több mint érthetetlen. a magyar történelemben az orosz nagyhatalommal való “találkozások” csak fekete dátumokat, fekete időszakokat hoztak, ahol nemzedékek nyomorodtak meg.
    én egyáltalán nem örülnék a határainkon újra feltünő, megerősödött, az orosz nagyhatalmi érdekeket érvényesíteni szándékozó orosz hadseregnek.

  5. banderas

    “én egyáltalán nem örülnék a határainkon újra feltünő, megerősödött, az orosz nagyhatalmi érdekeket érvényesíteni szándékozó orosz hadseregnek.”

    Nem vagyunk határosak Oroszországgal és ez egy ideig nem is fog változni,ha csak be nem kebelezzük Ukrajnát:)
    Én személy szerint azért örülök az oroszok megerősödésének mert így tompul az egypólusú világrend ami lássuk be nem egy fasza dolog+ valamiért szimpatikusak Ivánék!

  6. Bczovo. Ne légy naív az angolszászok azért nem hagytak negatív nyomot bennük mert nem tartoztunk az érdek szférájuk alá. Majd most az Eu révén fognak. Ja bocs benne hagytak Trianon miatt.

    1848 gondolsz Szentszövetség Napóleon után. Ha nem A Orosz Cár jött volna rendet tenni. Akkor morcosa jöttek volna a vörös kabátosok.

    Jalta után egyértelmű volt hogy nagy egyetértésbe ki irányítása alá kerülünk.
    Sokszor mondják ,hogy a Románok azt kapták jutalmul ami mi büntetésül.
    Akkor a Lengyel jó barátaink mit szóljanak.

    Lengyel önkéntesek óriási áldozatot hoztak Anglia csatába, a légiháborúnak volt angol részről olyan kritikus pillanata amikor minden 2. bevethető pilótájuk lengyel volt.
    Montekaszinoi ostrománál lengyel ezredek voltak akiket a hús darálóba löktek.
    A Hírhedt Híd túl messze van hadműveletben is a második hullámba érkező Szoszaboszki ezredes vezette lengyel légi deszant alakulat szenvedte el az egyik legnagyobb veszteséget.

    Mégis Szovjet érdekszférába lökték őket.

  7. A helyzet az én örülök az oroszok felemelkedésének ha jobban ember számba veszik kis hazámat mint a nyugat. 10-15 milliós magyarság nem sok vizet zavar. Nem vagyunk tényezők.
    Aki a múltba él annak csak sanyarú jelene és jövője van. Éppen ezért összezárva megfontolt lépésekkel szerintem ellehet érni olyan feltételeket ami engedi a lassú megerősödést. Nem pedig nemzet halálhoz vezet.

  8. banderas

    Ha teszik ha nem ha szükséges. Akkor akár Oszmánbirodalommal is lekel ülni egyezkedni. Mért? Azért hogy legyen jövők az emberek lássák értelmét a nap-nap utáni kemény munkának. Ne csak azt hallják a híradóba hogy még jobban romlott a helyzet.

  9. nem szeretnék tovább vitatkozni, mert antagonisztikus ellentét van közöttünk a kérdés megítélésében.
    viszont, ha végül dönteni kell, hogy kinek az érdekszférájába tartozzunk, akkor ezerszer inkább a nyugati jóléti demokráciák szekértolója legyünk, mint az orosz gulág elhurcolt rabszolgája.

  10. Banderas. valóban nincs értelme vitáznuk.
    Gulág az a Szovjet rendszerbe volt :)
    Tudtommal mi az Eu-s csatlakozás óta nyugati érdekszférába tartozunk.
    Ezért kérném Pilu-tól: De jón nekem tesó
    http://www.youtube.com/watch?v=0lSXCqx8EOw

    Ja de jó nekünk az Eu :) Nálunk roma sztratégia. Szlovákoknál Benes-dekrétum és magyar nyelv törvény :) Nem részletezem tovább.

    Lényeg én oda akarok besorolni ahol nem a lassú halál az osztály részem hanem ha keményen dolgozok akkor a gyermekeimet tantitani tudom. Valamint ha meg fogom a pénzt akkor a jövedelmemből és plusz munkából tudok félre tenni.

    utóirat: Ha történelmet egy kicsit ismered. 1939 a nyugati jólét a gyarmatok kizsákmányolásából eredt.

  11. dudi

    jónéhány népnek a Kaukázusban erről más a véleménye. ezzel együtt az orosz emberekkel semmi bajom. de az orosz nagyhatlami politika (legyen cári, szovjet vagy állami maffia az elnevezése) hatalma teljében mindig gátlástalanul expanzív volt. ezért szeretnék minél távolabb élni tőle és ezért gondolom ÉN, hogy addig jó amíg nem túl erős. s bár tudom, hogy Ukrajna közöttünk van de…….a többit már megbeszéltük.

  12. Jónéhány nép a fene nagy szabadságát arra használná,hogy kiirtsa a másikat (erre volt is példa és a csecsenek sem békés kis országként tervezték a tündéri kis államukat)emiatt tetszik vagy sem az oroszoknak köszönhető,hogy nem folyik vérlavina arrafelé.

  13. kénytelen vagyok, tehát meghajlok az érvek előtt.
    jöjjenek újra az orosz csapatok. (szóljatok az 56-osoknak, hogy mi hívtuk őket, nehogy reflexből valaki ellenálljon.) sok volt orosz kaszárnya még minig üres, legalább újra benépesül. elviszik a sok hülye politikusunkat és majd megadják nekünk a helyes irányt, hisz mi úgysem tudtunk élni a szabadságunkkal. néhány régi elfeledett munkásőr raktárban még lesznek használható vörös csillagok is. Magyar Köztársaság már úgysincs, jöhet az új Népköztársaság. az MSZMP sorai hamar feltöltődnek majd, éljen az egypárt rendszer, legalább nem kell 4 évente a saját pénzünkből rendezett hazugságversenyhez aszisztálnunk. csak időben szóljatok, mert én előtte lelépek.
    mindez persze irónia, nem kell válaszolni. :-)

  14. banderas te aztán a végletek embere vagy. Az Eu a nyugat a király.
    Iván a vörös ferrariba még mindig komcsi mi :)

    Ha a te látás módoddal élek mért jó az neked ha 4 évente új tolvajt ültettel a nyakadba. Ja az Audi gyárnak 4 évente biztos 200 db új A6.
    Banderas vállald be te is egy Audi A6 értékesítő vagy :)

    Ha már politikai nézet. Én királyság párti vagyok. Liechtenstein hercegi család egy fiatal tagja ideális király jelölt is lenne.

  15. Igazából – a hatalmi érdekeket most nem nézve – Oroszország növekedéséből rengeteget lehetne profitálni. Még a Varsói Szerződés idejében Mo. rengeteg minden szállított ki (most azt hagyjuk, hogy miért és hogyan) és ennek köszönhetően sok gazdasági kapcsolat kialakult a magyar és orosz vállalatok között. A rendszerváltáskor persze ezek nagy része elhalt, mert vagy nem tudtak mivel fizetni az oroszok, vagy mi nem akartunk adni a “régi szép idők” miatt, de most rengeteg mindent exportálhatnánk: gyógyszert, élelmiszert (az EU-ba nem kellett a mezőgazdaságunk, de az oroszok szerintem sok hasznát vennék), technológiát, Győzikét. Aztán rubelben, kőolajban és földgázban úszkálna a magyar gazdaság :-)

  16. monyok

    azért írtam poénosra a választ, mert nem szeretem amikor itt sokan vérre mennek hülyeségeken.

    1. félreértetted. én nem akarok 4 évente aszisztálni a hazugságversenyhez
    2. bevallom. szeretnék évente 200 Audit eladni a kormánynak :-)

    nem is áll olyan messze a világnézetünk!

    én is királyság párti vagyok. legyen királyunk. nem kellenek választások. nevezzen ki szakértő kormányt. aki nem ért hozzá váltsa le, aki lop végezze ki.

    GrGly

    teljesen igazad van. mindezt egy (nem túl erős) tőlünk viszonylag távoli Oroszországgal. ezer örömmel. 90-es évek közepén találkoztam orosz üzletemberekkel, akik értetlenül álltak a magyarok viselkedése előtt: mondván miért nem szállítanak árút, a moszkvaiak nosztalgiával gondolnak sok magyar termékre. ma már késő. felnőtt egy generáció, akiknek semmit sem mondanak és jelentenek a magyar márkák. a nyugati márkákat keresik.

  17. Banderas

    Pesszimista meg ne légy :) Ha a magyar gazda a jó magyar földön becsületesen termel. Első osztályú árú fog születni. Ami akár mekkora is az ellenszél minősége folytán teret nyer magának a vársárló kosarakba.

  18. monyok

    “minősége folytán teret nyer magának a vársárló kosarakba.” igazán pozitív marketing fordulat. :-) tényleg. csakhogy a rendszerváltásnál helyrehozhatatlan történelmi hibát követtünk el a mezőgazdaságunkkal. ill. követtek el néhányan. szivesen értekeznék erről, de ez már akkora OFF, hogy itt tényleg nem tudjuk kitárgyalni.

  19. dudi

    “Jónéhány nép a fene nagy szabadságát arra használná,hogy kiirtsa a másikat (erre volt is példa és a csecsenek sem békés kis országként tervezték a tündéri kis államukat)emiatt tetszik vagy sem az oroszoknak köszönhető,hogy nem folyik vérlavina arrafelé.”

    tehát Oroszország a térség csendőre. érdekes. amikor az USA neve kerül említésre ebben a megközelítésben, akkor az a legálnokabb, legképmutatóbb, leghazugabb, sötét, gátlástalan hatalom a világon. ezzel szemben mindenki hálás lehet Oroszország önzetlen (minden önös gazdasági és politikai érdeket nélkülöző) szerepvállalásának. ez nem kettős mérce?

  20. “jónéhány népnek a Kaukázusban erről más a véleménye.”

    Ha már annyira oroszos a téma, akkor szólok én is…Kaukázuson 300 éve dúl a háború, kisebb szünetekkel, nekem a húgom grúz, ott lakik Tbilisziben, mit éreztem 2008ben…hagyjuk…Kaukázuson munkanélküliség 70-80%, erő kultusza van, mindenhol klánok, nőknek semmi joguk…Első csecsen háború után Jelcin 1996ban elengedte őket….ebből a következő lett: Dél-Oroszországban kezdek eltűnni az emberek, százával, ezrével…virágzott ember kereskedelem, túszejtés…csecsen hamisított dollárok, rubelek elárasztottak egész országot….de mi erre se reagáltunk,… kár volt, kaukázuson tolerancia gyengeségnek számít…..1999 ben vahhabitok betűrtek Dagesztánba és elfoglaltak egy csomó települést….valami Emirátust akarták kikiáltani…Putinnak nem volt más választása,azért is, mert nálunk 150 nemzetiség él, keresztények, muszulmánok,zsidók,buddisták stb…/ne tessik keverni USAval, mert nálunk történelmi földjeiken láknak /…szétesik az ország, akkor az egész világ remegni fog – jaj,jaj…állítsátok meg!…Oroszországban csak egy centralizált kemény kezű hatalom tud sikeresen létezni /Nagy Péter, II Katalin, Sztálin/ másképp nem megy…most is hiába erőlködünk Nyugat kedvéért …nem megy….
    Most milliárdokat pumpálunk Csecsnyába….nézzetek youtube-on hogy néz ki most a Groznyij…hát Dubai….felhőkarcolók mint a gombák….már mindenkit irritál nálunk, hát vannak koldus ehte orosz régiók bőven, csak másképp nem lehet, ha nem hozunk létre ott munkahelyeket, akkor a fiatalok megint elmennek AK-val erdőbe…is újra az egész. Ez egy nagy tévedés most itt a Nyugaton, hogy a kaukázusi népek el vannak nyomva, ők mindig nagyon jól éltek nálunk még a sovjet időkben is, mint a zsidók, tele volták pénzzel. Aki most járt Moszkvában, javítson, ha tévedek, minden második Bentley-ben szakálos ül. Dzsudzsák hova ment játszani?…
    Ha nem lenne ott erős Oroszország, akkor Nyugatnak ez még nagyobb probléma lenne, mint 10 Irán, Irak együtt. Nem kell őket sajnálni. . Akinek van onnan ismerőse, barátja, érteni fogja,…más világ…nyugati embernek pláne – más bolygó.

  21. banderas

    Szezon és fazon esete!

    Ha az erdélyi magyarok kitalálnák,hogy kell nekik egy szuverén állam úgy,hogy a románok nem adtak okot a kiválásra(azaz nem próbálják kiirtani őket stb) és ennek érdekében fegyver fognak + a terrorizmustól sem riadnak vissza(mint a Kaukázusban)akkor jogilag egy szavunk sem lehetne.

  22. varga dima

    érdekes hozzászólás, olyan valakitől akinek valóban van rálátása a Kaukázusra. nekünk lövésünk sincs. elfogadom, hogy csak parancsuralmi rendszer lehet sikeres ott. tehát az ott élő népek alkalmatlanok a demokráciára csak a tekintély elv működik.
    (ennek kialakulása viszont nem az általad említett 300 év háborúskodás miatt van? nem azért mert valamely nagyhatalom terjeszkedése a Kaukázuson át vezetett? Oroszország, Irán, Törökország háborúinak szintere volt? ezen népeknek soha egy generációnyi ideje sem volt békében élni? csak kérdezem.)
    Oroszország tehát betölti ezt a szerepet. kiválóan alkalmas, hogy kemény, nagyhatalmi, katonai eszközökkel tegyen rendet. rendben. elfogadom.
    a vita részemről onnan indult, hogy én itt Magyarországon nem szeretném újra ezt a fajta kemény orosz nagyhatalmi politikát átélni.(bár tudom, azóta megváltoztak és rózsaszínű párnán alszanak az orosz katonák és ha idejönnének tök kedvesek lennének.) szerintem viszont maradjanak ott, tegyenek rendet ott. talán nekünk is végre sikerül (nem biztos, de reméljük) parancsuralmi rendszer nélkül is elboldogulni. még akkor is, ha mi leszünk a nyugat csatlósai.

  23. Banderas. érdekes a világ nézeted.
    Joni Texaszból egy fokkal se jobb mint volt a orosz kiskatona. Sőt Joni agyát még jobban átmosta a MTV meg a többi.

    Hányszor mondja még. Nézd már figyelmesen a történelmet.
    Angolok,Spanyolok, Portugálok, Franciák. Második világháborúig azért értek olyan jól,mert ott voltak a gyarmataik.
    Ahonnan elve vonták az erő forrásokat.
    Most másként nevezve a dolgok Kelet-Európa országaira is igaz.
    IMF minta országa Románia egy ideig úgy nézett ki hogy le is előznek. Az új IMF gyógykezelésbe jó formán bele rokkannak.

    Kádár idejében itt nagyobb volt a szabadság és a jólét mint az Szovjet fővárosba!!
    Valamint beszélgetve a régiekkel aki abba a rendszerbe életek. Nálunk azért volt 2 év a sorkatonai szolgála nem 3 év mint a Varsói szerződés többi államába, mert amit elő irtak katona mennyiséget az orosz elvtársak. Abban nem mondták meg pl. csak magyar, vagy lengyel katonára értik. Kádár vezérkara volt olyan frappáns mikor a 90000-1200000 közötti katona létszámot teljesíteni kellett a hazákba szolgáló 45000 orosz katonát is bele vették. Így valóságba elégvolt 50 000-60 000 katonát ki állítani. Ez nekem egy fő tiszt elvtárs szolga mesélte el ma kocsma tulajdonos .

  24. banderas
    Még valami a tv-nek hazudik. Jó formán személyes kapcsolatok révén lehet valós információkhoz jutni.
    Jó példa hogy a Nyugati média Orbán Viktor fene nagy nacionalistának állítja be. Aki a szélső jobb felé húz.
    Valóban ez lenne a valóság?

  25. Szerencsék hogy Varga Dima felbukkant itt így valóság egy kis szeletéről információhoz jutunk.

    Dima nyugodj meg 2050 mai demográfia folyamatok szerint Európa iszlámosodik. Na utána itt mekkora nagy demokrácia lesz ihaj. Amilyen funda mentalisták még hidrogén bombákkal is elkezdenek játszani

    He Ahmed nézd itt egy Angol Trident. Komolyan! Tudod az a fegyver amit az angolok soha nem vettekbe és méregdrága. A hülyék. De majd mi Alah nevében.

    Juszuv barátom. Igen Omár. Elmentek a Oroszok a föld alá. Erre itt hagytak minden fél e rakéta silót. Ez mire jó. Juszuv: nem tudom izé fegyver, demokrácia van oszt nálunk az indító kódok. Alah akaratára majd háborúba kilőjük őket, ne foglalják is a helyet. Az utánuk maradó lyukak meg jó pottyantósának.

  26. “Kádár vezérkara volt olyan frappáns mikor a 90000-1200000 közötti katona létszámot teljesíteni kellett a hazákba szolgáló 45000 orosz katonát is bele vették. Így valóságba elégvolt 50 000-60 000 katonát ki állítani. Ez nekem egy fő tiszt elvtárs szolga mesélte el ma kocsma tulajdonos.”

    Ez így konkrétan egy hamuba sült faxság! Az a kocsmáros valószínűleg maga sem absztinens, ha ilyeneket mesél. A hajdani Magyar Néphadsereg még az 1988-as állománytábla szerint is elérte a 100 ezres létszámot, de a csúcs az ötvenes évekre tehető, amikor több, mint 150 ezer katona szolgált a Néphadseregben. A nyolcvanas évek második felétől kezdett el zsugorodni az állomány, és így jutottunk el mostanáig, a nagyjából egy feltöltött dandárnyi összlétszámú Honvédségig. Azt a “45.000 oroszt” szintén keveslem “kissé”, hiszen még az 1991-es kivonuláskor is több, mint 110 ezer katonából állt az egykori Szovjet Déli Hadseregcsoport!

  27. Gacsatnak igaza van, de én azért szeretem ide írni, mert az ember mindig elmondhatja a véleményét, ha nem is a témába..Egyszerűen érdekes itt! Valahogy így kell hogy kinézzen egy demokrácia…ha virtuális is…

    Kadar időknek én csak a végét csíptem el… a különbség a moszkvai és a budapesti boltok között óriási volt, össze se lehet hasonlítani…ez valamiféle ideológiailag irányított kapitalimzusnak tűnt itt nekem, olyan ami most van a Kinában…/a Davosi Forumon tegnap elhangzott, hogy ez lesz a jövő..mert jelenlegi modell nem működik…kapzsiság tönkre tette./
    Az orosz megszállás…hat nekem nehéz téma, de elmondom…lehet hogy nem fog tetszeni…Nem tudom miért, de a magyaroknak pár száz éve valahogy mindig a rossz lóra sikerült tenni…persze, lehet hivatkozni földrajzi sajátosságokra, de egy népnek mindig akarata van, ahogy 48 vagy 56-ban volt….de valahogy 1914 és 1941ben nem látszott….pedig ezek a döntések meghatározták a magyarok jövőt. Akár ki mit mond, 41ben Magyarország üzent hadat Moszkvának és oda küldött a csapatait, nem forditva! azaz megtámadta…, pedig, magyar történész egyszer tvben elmondta, hogy a Molotov behívta a moszkvai magyar hagykövetet és ajánlott átgondolni az egészet, mert a Moszkva a postháborui világban hajlandó lett volna megfontolni az Erdély visszacsatolását…követ fel is hívta ezzel a Budapestet, de itt kiosztották, hogy egy követ ne határozzon az ország politikáját..Aztán lett ami lett….”ügyes” románok és a bolgárok gyorsan átálltak…ti még kaptattok megszállást…Sajnos kemény volt, főleg a Sztálin idejében más nem is lehetett…. ennek a rossz döntésnek ez volt akkor az ára, de csak jobb volt mint a Trianon?! Két hazám van, két himnuszt szoktam hallani, az orosz valahogy…feltölt mindig energiával…magyar – bár szép zene, elszomorít,lehangol….
    De le a kalappal a magyarok előtt! Ha Oroszországnak valaki levágna Távol Keletet, Szibiriát….akkor szétesne, megszűnne… Milyen jó lenne Erdélyben síelni, kirándulni…kiugrani saját tengerpartra….Csak hogy a mai világban mindennek ára van, és főleg, ha kis nemzet vagyunk, nagyon megfontoltan kell dönteni.

  28. Bárki bármit mond,az oroszok jönnek fel,mint a talajvíz.
    Én még a szovjet időkre is úgy gondolok,hogy az embereknek kevés volt a szabadsága,de volt munkája és a termékeknek piaca. Megmondták Moszkvából,hogy mit csináljunk és most? Brüsszel,vagy éppen az IMF.
    Akkor itt voltak az orosz katonák,hogy ha kell harcoljanak.Legyen az támadás,vagy védekezés. Most? Ott vannak a fiaink Afganisztánban,hogy segítsük az USA-t a k***a nagy demokrácia terjesztésében.
    Engem nem kell vádolni,én nem szeretem az USA-t és igen,az oroszokat szeretem. Ez van.
    És úgy érzem nem vagyok egyedül azzal az érzésemmel,hogy kelet felé húzok.
    A demográfiához meg annyit,hogy míg nyugaton a migrációt erőltetik,hogy “az majd pótolja a negatív szaporulatot” Oroszországban igyekeznek ösztönözni a családokat a gyerekvállalásra (Egyre több sikerrel) Szóval tessék,a cikkből is látni. Gazdaságilag,katonailag egyre erősebbek.Az orosz állam a történelem során időközönként visszaszorult,megrázta magát,majd felkélt,úgy ahogy a medve alussza a téli álmát.Felemelkedtek a tatár fennhatóság alól,mi lett belőlük? Nagyhatalom.Aztán elmaradtak a Nyugat mögött…nagyon is,majd jött újra a felemelkedés. Nagy Péter,Nagy Katalin és hova jutottak?Cári Birodalom.Utána a Birodalmi orosz állam esett vissza a forradalom után.Éhezés és polgárháború.Mi lett ezután? Szuperhatalom. A CCCP szétesése után 15-20év sokk,és sebek nyalogatása,és mi történik most? Újra jönnek. Nem lehet összehasonlítani a Nyugatot Oroszhonnal. A nyugat több ország összessége a felszín alatt sokszor különböző érdekekkel,míg Oroszország egy szó szerint kontinensnyi állam soktucatnyi néppel és vallással.Ezt csak kemény államhatalommal,militarizmussal és vaskézzel lehet kormányozni.

  29. Nincs egy frakó térkép, amin fel van tünteve az összes megamaradó katonai reptér? Hab a tortán lenne, hogy melyik alakulat települ oda és milyen technikával. Az, hogy milyen eloszlásba mit hova tesznek lehet, hogy érdekes dolgokat mutatna.

    Az oroszok nem gonodolkodnak vegyes használatú repterekre, ahol civilekkel megosztva használják a létesítményt? Asszem szaúdiaknál és Tajvanon is van ilyen, de valószínűleg más helyszűkében levő országban is. (Malajzia? Kuvait?)

  30. Szingapur repülőterén is láttam vadászgépeket. Igazából még csak nagyon el sem voltak szeparálva a civil forgalomtól, bár azért gondolom, hogy a helyi military police elhajtotta volna a naív ügyfelet, ha a check-in kártyáját lobogtatva be akart volna ülni a fegyveroperátor helyére… :-))

  31. Az oroszok nem gonodolkodnak vegyes használatú repterekre, ahol civilekkel megosztva használják a létesítményt? Asszem szaúdiaknál és Tajvanon is van ilyen, de valószínűleg más helyszűkében levő országban is. (Malajzia? Kuvait?)

    Nem kell messzire menni Ausztriában,Svájcban is van ilyen reptér

  32. Szerintem nagy meglepetésre nem kell számítani.Lesz pár reptér a Távol-Keleten,a Kaukázusban,Oroszország középső területein és Az Urálon innen.
    Ami nekem kérdés,hogy mit terveznek Kalinyingráddal?Kap egyet a 8 kiemelten fontos bázis közül vagy nem?

  33. “Engem nem kell vádolni,én nem szeretem az USA-t és igen,az oroszokat szeretem. Ez van.
    És úgy érzem nem vagyok egyedül azzal az érzésemmel,hogy kelet felé húzok”

    Miért nem ott élsz? Senki nem tart vissza, visz lát elvtárs!!

  34. @rpeter

    Ezt a mentalitást soha nem értettem: valaki kedvel egy népet, akkor takarodjon ki oda. Ne adj’ isten az oroszokat kedveli, biztos büdös kommunista. Az izraelieket, akkor mocskos zsidó, az arabokat, akkor terrorista, ha az amerikaiakat, akkor kizsákmányoló kapitalista és még sorolhatnám. Úszunk a sztereotípiákban.
    Ráadásul nem is tudhatjuk, hogy Laci szíve miért húz az oroszok és a régi rendszer felé. Lehet, hogy szakmunkás volt, de a rendszerváltáskor összedőlt a kártyavár, jött egy multi és kisemmizte az olcsó külföldi munkaerővel, még jó hogy a régi rendszer pártján lesz. De az is lehet, hogy a szülei így mesélték, hogy akkor még mennyi minden más volt.
    Most azért leelvtársazni meg elzavarni, mert tett egy kijelentést, aminek nem tudhatjuk a hátterét elég elhamarkodott és éretlen magatartás még egy olyan, a kommunizmus által meghurcolt országban is, mint Mo.

  35. Tudtommal ez haditechnikai fórúm, de az utóbbi időben több a politika, mint bárhol máshol, miért nem valóban a haditechnikai eszközökről beszélgetünk?! (a veszekedésekről, ellentétekről ne is beszéljünk)

    Az valóban igaz, hogy emberileg nincs semmi baj sem az oroszokkal, sem az amerikaiakkal, (ismerek ezt is azt is) de a rendszer az más, ez van. Kinek a pap, kinek a papné. Mindenkinek szíve joga eldönteni, de miért kell rátukmálni másra a saját akaratunkat, nézetünket? Fogadjuk már el egymás nézeteit, úgysem tudunk változtatni rajt, és nem is kell!
    Az semmin nem változtat, főleg nem a történelmen, hogy mi itt gyerekek módjára pontozgatunk. (szerintem nem nagyon érdekel senkit mennyi a zöld mennyi a piros pipa)
    Valamilyen szinten, lássuk be mindkét félnek igaza van, de emberi tulajdonság, hogy a saját nézeteinket máshogy látjuk, hajlamosak vagyunk picit ferdíteni, az olyan dolgokat ami a szemszögünkből nem a legjobb, azt átugorjuk, nem veszünk róla tudomást. Az ellentéteinkkel kapcsolatos negatív dolgokat pedig eltúlozzuk. Szerintem sokan nem szeretnének újra orosz fennhatóság alá tartozni, min ahogy sokan az EU-t sem szeretik, ez van, kis ország vagyunk, sajna. Rajtunk mindig valaki uralkodott, meg lehet ez mindig így is lesz. Pedig jó lenne független, önellátó országnak lenni, de ez valószínűleg álom marad.

  36. @rpeter

    Tudtommal ez haditechnikai fórúm, de az utóbbi időben több a politika, mint bárhol máshol, miért nem valóban a haditechnikai eszközökről beszélgetünk?! (a veszekedésekről, ellentétekről ne is beszéljünk)

    Ebben részben igazad van, csak a haditechnikához (sajnos) eléggé hozzátartozik a politika is (pl. beszerzés, katonai gyakorlatok, flottamozgások üzenete), főleg ha magyar vonatkozású egy hír, akkor aztán van erezd el a hajamat :-) A veszekedésre meg nem tudok mit mondani, ami az utóbbi időben történt, az tényleg sajnálatos.

    Mindenkinek szíve joga eldönteni, de miért kell rátukmálni másra a saját akaratunkat, nézetünket?

    Tudtommal senki sem erőltetett semmit. Laci és én is csak leírtuk a véleményünket, Te pedig azt írtad, hogy “Miért nem ott élsz? Senki nem tart vissza, visz lát elvtárs!!”, vagyis nem értesz egyet Lacival, ezért menjen el.

    Az semmin nem változtat, főleg nem a történelmen, hogy mi itt gyerekek módjára pontozgatunk. (szerintem nem nagyon érdekel senkit mennyi a zöld mennyi a piros pipa)

    Azért van egy jelentéstartalma a dolognak, főleg ha valaki 10+ pozitív vagy negatív értékelést kap. Bár a személyes érzelmek sokszor nagyobb erővel bírnak, mint egy-egy komment lényegi mondanivalója, ez párszor már kiderült.

    Valamilyen szinten, lássuk be mindkét félnek igaza van, de emberi tulajdonság, hogy a saját nézeteinket máshogy látjuk, hajlamosak vagyunk picit ferdíteni, az olyan dolgokat ami a szemszögünkből nem a legjobb, azt átugorjuk, nem veszünk róla tudomást. Az ellentéteinkkel kapcsolatos negatív dolgokat pedig eltúlozzuk. Szerintem sokan nem szeretnének újra orosz fennhatóság alá tartozni, min ahogy sokan az EU-t sem szeretik, ez van, kis ország vagyunk, sajna. Rajtunk mindig valaki uralkodott, meg lehet ez mindig így is lesz. Pedig jó lenne független, önellátó országnak lenni, de ez valószínűleg álom marad.

    Ezzel teljes mértékben egyetértek.

    Ez a te véleményed, a te dolgod. Ha már oriási a ragaszkodás, akkor ez a megoldás.
    Á és pontozz nyugodtan, mint az ovisok, imulis vagyok rá én is mint minden átlagos ember.

    Tiszteletben tartom a véleményed és nem is akarlak meggyőzni az ellenkezőjéről, nekem mindössze azzal a két mondattal volt problémám, mert úgy alkottál véleményt valakiről, hogy nem ismered az érveit.
    Pontozni meg nem pontoztalak le, erről már korábban kifejtettem a véleményemet (talán a MiG-31BM hírnél), csak akkor mínuszolok, ha valaki egetverő baromságot ír. Te nem azt tetted.
    Egyébként a szó, ami keresel az az “immúnis” :-)

  37. “nekem mindössze azzal a két mondattal volt problémám, mert úgy alkottál véleményt valakiről, hogy nem ismered az érveit”

    Ez igaz, de nem is tartozik rám! De az elfogultságot, a szemellenzős látásmódot észrevenni! – Sajnos azt a korosztályt aki abban nőt fel ez jellemzi, valahol megértem, mindenkinek az a szimpi amiben jól és biztonságban érezte magát, ezért senki nem hibáztatható. De valamiről nem szabad megfeledkezni, változások mindig lesznek, mindenben meg kell találni a lehetőséget. A legnagyobb probléma, hogy az emberek többsége nem szereti a változást, ragaszkodik a régi megszokott dolgokhoz, pedig mindenben ott a lehetőség, csak nyitottnak kell lenni!

    “Te nem azt tetted” – ezt kifejtenéd? (ha a pontozásra gondolsz, az legelején pipáltam, de már beláttam nincs értelme, sokan vagyunk, és tuti megteszi más. Számomra nincs jelentősége!)

    De tudod olvasom a hozzászólásokat, hogy milyen jó volt az a bizonyos rendszer, és ha jön valaki aki nem ért ezzel egyet, azt minden szimpatizánsa a rendszernek megtámadja, kiosztja, ez nem feltétlenül jó. (persze az összefogás példátlan, bár másba lenne ilyen egyetértés)

    “Azért van egy jelentéstartalma a dolognak, főleg ha valaki 10+ pozitív vagy negatív értékelést kap. Bár a személyes érzelmek sokszor nagyobb erővel bírnak, mint egy-egy komment lényegi mondanivalója, ez párszor már kiderült”
    Ez igaz, ebben szerintem egyetértünk, sajnos valóban ez van

    – Látszik hétvége van, és szoliban vagyok, hogy ennyire ráérek irogatni :) További kellemes hétvégét!

  38. @rpeter

    “Te nem azt tetted” – ezt kifejtenéd?

    Ezt arra értetem, hogy pl. nem azt bizonygattad, hogy Észak-Koreában demokratikus rendszer van vagy hogy a Nap a Föld körül kering, tehát nem valami orbitális baromságot hangoztattál, hanem csak elmondtad a véleményed. Én csak az ilyen baromságokra mínuszolok.

    Ez igaz, de nem is tartozik rám! De az elfogultságot, a szemellenzős látásmódot észrevenni! – Ezt viszont légyszíves Te fejtsd ki :-)

    Sajnos azt a korosztályt aki abban nőt fel ez jellemzi, valahol megértem, mindenkinek az a szimpi amiben jól és biztonságban érezte magát, ezért senki nem hibáztatható. De valamiről nem szabad megfeledkezni, változások mindig lesznek, mindenben meg kell találni a lehetőséget. A legnagyobb probléma, hogy az emberek többsége nem szereti a változást, ragaszkodik a régi megszokott dolgokhoz, pedig mindenben ott a lehetőség, csak nyitottnak kell lenni!

    Valóban ez lenne a megoldás, követni a változásokat, de ez sem mindig járható út (főleg azoknak, akik 30-40 évet éltek a régi rendszerben és esetleg belenevelték a változatlanságot). Mondok egy egyszerű példát: Pakson volt egy konzervgyár, 70-80-as években csúcsra járt a termelés, a termékek nagy részét a szovjet blokkba exportálták, de a rendszerváltás után csökkentek a rendelések, végül a gyárat is bezárták és mindenkit elbocsátottak. Akik ott dolgoztak és életük nagyobb részét is ott élték le a családjukkal azoknak nem mindig választható opció a változás, máshová költözés (főleg, ha nem tudják eladni a házat), marad a munkanélkülis segély vagy a közmunka és a nosztalgia a régi idők iránt. Talán ezért van annyi szimpatizánsa a régi rendszernek (főleg ha belegondolunk, hogy mennyi gyárat zártak be 89 után). Persze nem azt mondom, hogy a gulyáskommunizmus volt a jó, de volt akinek valóban jobb volt akkor és ez neki elég érv a régi rendszer támogatására, az nem fogja érdekelni, hogy most mennyire független az ország, mennyire van eladósodva, milyen a hadsereg állapota, stb.

    Ez már tényleg OFF: a változással kapcsolatban: egyébként érdekes, hogy a magyar ember mennyire helyhez kötött, munka mellett általában első a saját ház, akár hitelek árán is, de ha befuccsol a munkahely, akkor a ház csak teher mondjuk egy másik megyében lévő álláshoz, de pl. a svédeknél bérházas rendszer van, oda költöznek, ahol munka van és nem vesznek saját házat, hanem bérlakásokban laknak. Csak érdekesség.

  39. @Roni

    A németek és a svédek összefogva képes lenne egy f-22 féle vadászgépet összehozni?

    Idővel biztosan, mondjuk 50 év alatt csak összekalapálnának egyet, de addigra már kijön a 8. generációs gép is. Rövid távon (a dolog pénzügyi oldalát is hozzávéve) nem hiszem. A technológiai lehetőségek még talán meglennének, de pénzügyileg kivitelezhetetlennek tartom a dolgot.

  40. Roni

    Maximum egyeseknek az álmában. Akkor lenne rá lehetőség, ha az összes EU nagyhatalom beszállna, s együtt hoznák össze a gépet. Tehát francia-német-angol-spanyol-olasz-svéd együttműködés esetén lenne csak igazán lehetséges, de mivel az EU országok már nem a hidegháborúban élnek, nem fejlesztenek 5. típust, mivel jelenleg (s a közeljövőben is a reális ellenséggel szemben) több mint elég a 4+/4++ gép (Rafale,Eurofighter).

  41. Roni

    Az általam felsorolt államok az UK kivételével nem fognak nagy példányszámban használni f-35-öst. A spanyolok és az olaszok szerválnak majd 20-30 gépes példányszámban F-35B-t a Navy Aviation-jaik igényeinek megfelelően, de a fő csapásmérő erőt az EF + Rafi kombi fogja adni a légierejükben (kivéve UK, mert náluk vegyesen f-35C – Eurofighter kombi).

  42. Egy kis érdekesség a német repülőgépfejlesztés történetőből, az 1980-as évekből: MBB Lampyridae

    “The design was revealed to the US in 1987 when a group of USAF officers were shown the piloted model, which was kept in a closed-off section of MBB’s plant at Ottobrunn in Bavaria. The project was canceled soon after for unspecified reasons.”

    Na ki áll elő az első konteóval? :-)

  43. “A németek a DARPÁban is nyakig benne vannak. Nem?”

    Bár 1958-at adják meg a DARPA alapításának, szerintem ott kezdődött hogy a 2. VH után összegyűjtötték a német tudósokat és az USA-ba szállították őket.

    “DARPA’s mission is to maintain the technological superiority of the U.S. military and prevent technological surprise from harming our national security by sponsoring revolutionary, high-payoff research bridging the gap between fundamental discoveries and their military use.”

    http://www.darpa.mil/About/History/History.aspx

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.