|

Év végéig teljessé válik a vietnami Flanker-flotta

Vietnami források szerint a következő hónapok folyamán több mint egy tucat Szuhoj vadászbombázó költözik új hazájába, így 2011 végére teljessé válik az ázsiai ország Flanker-flottája.

Vietnam még 2009-ben rendelt 8 darab Szu-30MK2 típusú vadászbombázót, majd a következő évben mindezt kibővítette 20 darabra. 2011 június végéig csak 4 darabot adtak át a távol-keleti ország légierejének, a Szuhoj közleménye szerint a maradék 16 gépet pedig még év vége előtt átadják. Az orosz védelmi miniszter elmondása szerint a gépeken némi módosítást hajtottak/hajtanak végre, a vietnami Flankerek a Szu-30MKM verzióval azonos tűzvezető rendszert kapnak.

A hírek szerint azonban a rendszeresítendő Szu-30-asok száma nem áll meg 20 darabnál, további Flankerek beszerzését tervezi.
Az ázsiai ország számára amúgy nem ismeretlenek a Szuhojok, 38 darab Szu-22-essel és körülbelül tucatnyi Szu-27SK/UBK-val is rendelkeznek.

36 hozzászólás “Év végéig teljessé válik a vietnami Flanker-flotta”

  1. Allesmor Obranna

    Érdekes öszvér 30-as az biztos. A KNAAPO Szu-30MK gépébe (ami hagyományosan teljesne orosz elektronikára épül) integrálják a szinte kizárólag exportra dolgozó IAPO maláj Szu-30MKM gépének elemeit.
    Ezzel nem azt mondom, hogy azok ne lennének esetleg oroszok gyártásúak, de mint tudjuk, az IAPO-s MKI/MKM/MKA gépek zömmel izraeli, angol, francia és svéd elektronikával lettek megbolondítva.

  2. Puma. Pannon Puma

    Kína nagyon erősödik, Vietnamnak is kell a komoly légierő !

    Lesz még tőlük megrendelés bőven. Érdekes,ők csak a nehéz vadászokat favorizálják, a MiG-21-ek helyett nem akarnak hasonlót vásárolni !

  3. Azért milyen már, hogy még ezek az elmaradott, koldus szegény rizs zabálók is egyre-másra veszik az új vadászbombázókat, miközben mi, Európa közepén az alig egytucatnyi, lízingelt (!) Gripent sem tudjuk feltölteni kerozinnal, a fegyverzetről már nem is beszélve! :-(( Közben a franciák a viet-eket még mindig lesajnálják, a francia tévé szokásos időjárás-jelentésében következetesen a Saigon megnevezést használják, a Ho-Shi-Minh City nevet ők nem veszik a szájukra… :-))

  4. Puma. Pannon Puma

    Killer Clown !Nos, Európában már szinte senki sem akar háborút !

    Vietnamot már egyszer megtámadta Kína, talán ezért olyan gyanakvóak ! D D

    A Gripenek üzemanyag-hiánya meg nem a magyar politikusok bűne, hanem a népé ! Már igazán adakozhattak volna….., gondolom Te sem adtál akár egy kanna kerót sem …… ( Én már akartam….de nem fogadták el )

  5. Teljesen más a helyzetünk.

    Vietnamnál kb. 30%-al nagyobb a GDP-nk.
    Ha akarnánk/szükség lenne rá simán megtehetnénk, hogy három-négyszer ennyit üzemeltetünk, és évi 200+ órát repülünk velük, illetve veszünk hozzájuk tejleskörű fegyverzetet meg tankert és persze AEW-et.

    Csak itt és most, minek?

  6. „Nos, Európában már szinte senki sem akar háborút!”

    Hú, akkor erről elfelejtettek szólni pl. a lengyeleknek, ők meg hülye módon vettek egy csomó F-16 Block-52 vadászbombázót, ( a MiG-29 és a SZU-22 gépeik megtartása mellett! ) 4 db. Oliver Hazard Perry osztályú fregattot, meg a lócsöcs tudja, még mit…

    „Ha akarnánk/szükség lenne rá simán megtehetnénk, hogy három-négyszer ennyit üzemeltetünk, és évi 200+ órát repülünk velük, illetve veszünk hozzájuk tejleskörű fegyverzetet meg tankert és persze AEW-et.”

    Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Még a töredékére sem telne a Magyar Államkincstár jelenlegi kondíciója alapján. Mond az a szó valamit, hogy államháztartási hiány, és tartósan deficites költségvetés? Mert ha jól tudom, a vieteknél elég régóta masszívan szufficites a büdzsé…

    „Én sem hívtam soha annak. Azért, mert nem is igazán tudtam, hogy átnevezték vagy sem…”

    Még csak gyenge 40 éve… Úgyhogy nem maradtál le semmiről… :-))

  7. Ahhoz, hogy olyan gépeink legyenek mint Vietnamnak, annyiért kellene annyi munkát végeznie egy átlag magyarnak….

    Na, ezen az áron inkább ne. Kevesellném azt a tíz dollárt hetente napi 12 órányi munkáért.

    Vietnam, Laosz, Kambodzsa és Myanmar esetében az egy főre eső GDP el sem éri, illetve alig haladja meg a napi 1 USA Dollárt.

  8. Sulyid, egy Nike cipő ott is annyi, mint itt, vagy egy pöttyet olcsóbb. Csak vannak jelentősen olcsóbb termékek is – vackok.

    De rántott karajt nem esznek hónapszám, elhiheted, és a felvágottakat, és a naponkénti friss péksütit is hanyagolják.
    Igaz, kevesebbet fűtenek, de lomokat hasznosítanak, környezetszennyező iparban dolgoznak, kézi eszközökkel művelik a földek jelentős részét.

    Nem halnak éhen, de semmi kiút – ellenben a termelésük érték, amiből a vállalkozások egy része nagy haszonra esz szert, az államnak komoly jövedelme van ebből, és még el is cseszik repülőkre…

  9. Bár kicsit régi adt, de az átlagos lakásméret 8nm.
    Ha vennénk 20 flankert, a románok vennének 40et. Jobb ez így. Saigon a franciskáknak Saigon. Nekünk meg Wien, Bécs.
    A lengyelek meg hülyék. Középhatalomnak tartják magukat. Vagy csak teljesítik, amit a NATOval szemben válaltak.

  10. Az hogy egy Nike cipő csöppetlenne olcsobb kétlem jóval olcsobb
    az hogy kézi földművelés van ez a rizs termesztésből fakad nem lehet annyira gépiesíteni mint a búza vagy kukorica termesztést
    az hogy nem eszik naponta friss péksüteményt lehet de ne feledd kelet ázsia nem nagyon használnak hűtőt (nem azért mert nem tehetnék meg hogy legyen hanem mert még élve vesszi a vacsorát a piacon)
    az árak meg… itt európán belűl is hatalmas különbségek vannak Dániában élek látom.
    Abba a térségbe 10X-15X annyit kapsz a pénzedért mint itt elhiheted
    Kínárol tudok többet mondjuk Nanning belvárosába (7 millios város) újépítésű 80nm es társasházi lakás 100.000 Yuan ez kb 3,6-3,7 millio forint,még ha Koppenhágába akarna venni az ember egy hasonlót 2.000.000 dkk az alja a használt lakásnak (és ez már nagyon le van lakva)ez kb 75-80 millio forint.

  11. Killer Clown:

    Nemérted.
    Azért magas az államháztartási hiány, mert többet költünk a bevételeinknél. Ez kevéssé függ össze azzal, hogy az ország mennyire gazdag valójában. Magyarország pl. egyértelműen gazdagabb Vietnamnál.

    Ha a kőkemény légierő az legfontosabb szempont lenne itthon, és az ország léte múlna rajtuk, akkor előteremthetnénk csak a nyugdíjak 20%-os csökkentéséből évente 2,87 mrd dollárt, amiből simán vehetnénk még a wikis felső árral számolva is kb. 48 darabot. Ha eladnánk MOL részvényeinket, ami hozzávetőleg 25%-a a kapitalizációnak, 7,5 mrd dollárunk szabadulna fel (egyszeri tétel), ami az előbb említettel együtt majdnem eléri az MMRCA szintjét, és ha egy év múlva megjönnek, akkor az évi 2,87-ből kényelmesen lehet velük repülni és durrogtatni. A jóléti rendszerben sok pénz van, csak politikai okokból alaphelyzetben nem lehet hozzányúlni.

    De, ha az ország léte lenne a tét, más lenne a helyzet. Ha a szomszédos pirézek vezére nagy mértékben fejleszti a hadsereget, támadófegyvereket helyez üzembe, és határterületeink hovatartozását vitatná, rögtön nálunk is 2,5% lenne legalább a honvédelemre fordított GDP arányos összeg, és nem 1% alatt. A lengyelek sem hülyék, hanem Oroszországgal határosak.

    De mint mondtam, itt és most ez nekünk a teljesen felesleges pénzkidobás kategória lenne, ennél még az is jobb, hogy MOL-ban van, illetve nyugdíjasoknak megy ez a pénz.

  12. Hú, akkor erről elfelejtettek szólni pl. a lengyeleknek, ők meg hülye módon vettek egy csomó F-16 Block-52 vadászbombázót, ( a MiG-29 és a SZU-22 gépeik megtartása mellett! ) 4 db. Oliver Hazard Perry osztályú fregattot, meg a lócsöcs tudja, még mit…

    Az, hogy valaki decens hovnédelmi képességet tart fent nem jelenti azt, hogy háborúzni akar…

    Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Még a töredékére sem telne a Magyar Államkincstár jelenlegi kondíciója alapján.

    Ez így van. Meg amúgy minek is? Hány 10 milliós ország bír AWACS géppel? Még a kőgazdag hollandoknak sincs, pedig az nem tízmilliós ország. Egy ideig még az IAF sem rendelkezett ilyen gépekkel, mert az E-2-es gépeiket eladták…

  13. „De, ha az ország léte lenne a tét, más lenne a helyzet. Ha a szomszédos pirézek vezére nagy mértékben fejleszti a hadsereget, támadófegyvereket helyez üzembe, és határterületeink hovatartozását vitatná, rögtön nálunk is 2,5% lenne legalább a honvédelemre fordított GDP arányos összeg, és nem 1% alatt.”

    Szerintem te túlságosan optimistán ítéled meg a mi fülüket-farkukat behúzó politikusainkat! Teoretikusan nézve: ha a „pirézek” elkezdenének fenyegetni minket, akkor Martonyi gyorsan deklarálná, hogy a magyar kormány a vitákat békés úton szeretné rendezni, és a piréz fenyegetést nem szabad túldimenzionálni, illetve ez az MSZP/LMP/Jobbik belpolitikai fogása, stb. Ha a pirézek már magyar területeket ágyúznának, akkor egyrészt biztosítanák a lakosságot, hogy a Honvédség kész/képes a Haza megvédésére, másrészt kétségbesetten futkároznának segítségért, az ENSZ BT összehívásától Brüsszelig és Washingtonig. Sosem felejtem el, hogy a jugoszláv háború idején, amikor a szerbek megtámadták Horvátországot, végig a magyar határ mentén vonultak a gépesített nehézfegyverzetű egységeik sőt, többször át is léptek magyar területre. Olyan is volt, hogy a mi területünk felől támadták a horvátokat. ( Ezt egyébként a horvát fél is megtette! ) A lényeg, hogy itt nem az volt a reakció, hogy fegyverbe aki él és mozog, mert jönnek a rácok és megb*sznak minket. Hanem az egyébként minden hadviselő fél által leszart semlegességünk hangsúlyozása mellett, a Népszabadság már arról cikkezett, hogy hány óra alatt érnek ide Aviano-ból az amerikai gépek, hogy megmentsék a seggünket…

    „A lengyelek sem hülyék, hanem Oroszországgal határosak.”

    Nem értem az összefüggést. Külső agresszió esetén NATO tagként a lengyelekre ugyanúgy vonatkozik az 5. cikkely, mint bárki másra. Éppen ezért nincs nagyobb veszélyben, mint az Oroszországtól sokkal nagyobb távolságra fekvő Portugália vagy Spanyolország…

  14. Nem értem az összefüggést. Külső agresszió esetén NATO tagként a lengyelekre ugyanúgy vonatkozik az 5. cikkely, mint bárki másra. Éppen ezért nincs nagyobb veszélyben, mint az Oroszországtól sokkal nagyobb távolságra fekvő Portugália vagy Spanyolország… Szerinted ha Oroszország megtámadná a lengyeleket akkor a NATO közbeavatkozna?Ugyan már maximum gazdasági szankció.A történelem megtanította a lengyeleket,hogy csak magukra számíthatnak.Jól csinálják ahogy fejlesztik a hadseregüket.

  15. Kolombusz

    Nem a felsorolt dologok a baj. Bors bulvár hozdta le hogy a 160 fős BKV most szerzett be 10 Skoda Szuper személy gépjármüvet. 10-12 millió az ilye felső közép kategóris tragacsanak az ára.

    Közben a nagyra becsült BKV majd tökre megy.

    Valamint 100 milliárdot állndozunk a magyarok pénzéből egy hazátlan beilleszkedni képtelen népre. Lehet fujolni.
    De én is köztük élet. Az én megyében népszerű köztük a rüheség,szifilisz,TBC, hepatitisz.

    Ne a nyugdíjast akarjuk szorogatni a mostani 60-nasok és 70-nes éveiket tapasó nénik és bácsi,k ha nem voltak káderek. Akkor háború után nulláról épitették újra a hazát. Nyugodjon nagyapám aki a 1938-ban születet. Ő mondta mikor gyerek volt annak örültek, hogy nem éheztek és nem a étel minőségén agodalmaskodtak.

    A pénz szivatyu ott van hogy a nemzetibank alap kamata 7%-ék a forintnak elmúlt 10 éveben 5%-nál nem volt nagyobb inflációs mutatója. Az európai jegybenek és az euró övezeti alapkamat 2-2,5%.
    Ergó az a minimum 2% az extraprofit ami befektetésnélkül generálodik egyeseknek.

    Ilyen aproságok miatt huzott el melletünk Csehország vagy akár Szlovákia.

    Egy 1,6-1,7 % GDP honvédelmi költség vetés lene optimális. Átszabot tiszti karrar.
    Béke időben az ipari fejlesztés és jövőbe mutató beruházások fontosabbak.

  16. „Szerinted ha Oroszország megtámadná a lengyeleket akkor a NATO közbeavatkozna?”

    Mért ne ? az orosz haderő még izrael haderejét sem üti, sem minőségileg sem mennyiségileg .
    A nuki rakétákat meg elkapja az SM3 rakéta .

  17. Én azért nem lennék olyan biztos hogy az orosz hadsereg gyenge volna.Lehet hogy nem a legmodernebb de mindenből van nekik sok harckocsi tüzérség stb stb……Azon kívül nagyon fanatikusok főleg ha lengyelekről volna szó.Van rengeteg taktikai töltet melyet egy ágyúból is ki lehet lőni.Mit érsz pár darab SM3 rakétával.De visszatérve az eredeti témára a Dél Kínai tengerben lévő sok olaj miatt igenis szüksége van Vietnámnak modern légierőre ők ezt tudják és előre látóak.Ezért nem érdekli őket hogy mennyi pénzt költenek a haditechnikai beszerzésekre.Még azt is eltudom képzelni ,hogy a két ellenségből szövetséges lesz,hogy ellenpólusa legyen Kínának.

  18. Szerbusztok!
    Már megint sületlenségek:

    Lengyelország nem vallja magát középhatalomnak. Ők középhatalom. Ehhez képest logikusan fejlesztik haderejüket is, a polgári lakosság támogatásával. Az szvsz mindegy, hogy F-16 vagy Rafale gépekkel teszik. A dolog lényege, hogy békeidőben is fejlesztik a hadseregüket és ami lényeges, hogy nem ad.hoc módon, hanem tervezetten, valamint nem elég, hogy vásárolsz, lizingelsz valamit, hanem azt rendszerben teszik, és a már vettek valamit azt használják is, tehát a kiképzés, szintentartás folyamatos.

    Bors bulvár: oda való az ilyen cikk.Az állami vállalatok gépjárműparkja elvault. Tudom ilyennel foglalkozunk. A felsővezetők autói kb 4 évesek, ami civil forgalomban ok, de ezekben van 250-300 ekm. Javitásuk költségesebb, mint központi beszerzéssel vásárolni Skoda Suberb kocsikat, amelyeket lista ár alatt kapunk (mármint az KSZ alá önkéntesen, vagy kötelezően belépő cégek. A BKV nem 160 fős. Még a buszvezetők is többen vannak..

    Egyetértek, hogy a NATO vállalásainknak megfelelő %-ban kéne a hadserege költeni. Az is tény, hogy mert Orbán focibuzi (én is) attól nem most a megfelelő idő, hogy legyen új stadion fradinak, válgotatnak és debrecennek. Egy kéne a válogatot meccsekre.
    Az is tény, hogy elég lenne 10-12 ezres, mert ekkora lenne az átlagnézőszám ha k.jó lenne a foci akkor is.

    Szlovákok nemzeti konszenzus alapján húztak el. Nálunk 8 évig egyik oldalról mutyiztak és loptak, másik oldalról, meg ha volt olyan kérdés, amiben éppen jó lett volna a közmegegyezés és még értelmes is volt, akkor is keresztbetettek. Most meg így állunk. 2/3 többséggel és bilibe lógó kézzel..

    Oroszország stratégiai partnere és szállítója európának. senki sem akar senkit megtámadni. Miért kell állandóan konteokat gyártani?
    európában béke van 60 éve. És valószínűleg Merkel nyilatkozata ellenére még jó ideig az lesz.

    Kele

  19. Azt azért erősen vitatom, hogy a NATO beavatkozna Lengyelországért. Amikor 2008ban Grúzia összebalhézott Oroszországgal egy angol politikus azt nyilatkozta: vagy háborút vállalnak Oroszországgal vagy sorsára hagyják Grúziát.
    A cikkelyek és bekezdések akkor érnek valamit ha (még mindig) van mögöttük tényleges motiváció.
    A lengyelek pedig tökéletesen tisztába vannak ezzel.

  20. „A nuki rakétákat meg elkapja az SM3 rakéta .”

    Ez mekkora hülyeség már! :-)) Minden mérvadó nyugati katonai szakértő azt mondja, hogy nincs, és a közeli jövőben NEM IS LESZ olyan rendszer, amely nemhogy 100%-osan, hanem akár kielégítő hatékonysággal el tudna hárítani egy totális amerikai vagy orosz nukleáris rakétacsapást. Pont ezen alapul mellesleg a kölcsönös elrettentés elve, amely megóvta a világot attól, hogy a hidegháború 3. világháborúvá eszkalálódjon. Egy kis matek: HA majd egyszer a két nagyhatalom életbe lépteti a START-3 egyezményt, akkor ez 1500-1500 éles nukleáris robbanófejet engedélyez a részükre. ( Jelenleg ennél mindkettőjüknek jóval több van! ) De ez csak az éles robbanófejek száma, márpedig a MIRV rendszerű hordozórakéták rengeteg „fake” robbanófejet is vihetnek magukkal, amelyeket az elhárítórendszer nem tud megkülönböztetni az élestől, tehát ugyanúgy rámozdul. Tízezres nagyságrendű visszatérő egységről beszélünk ebben az esetben, vagyis az elhárítás totál esélytelen. Abban tényleg nem hazudtak a jenkik, hogy még a legkorszerűbb elhárító rendszereik is csak Észak-Korea, Irán, stb. kaliberű „gengszterállam” ellen lehetnek csak hatásosak. Az más kérdés, hogy bár ezzel az oroszok is tisztában vannak, hülyék lennének, ha nem használnák fel az amerikai elhárító rendszerek telepítésének ügyét a saját alku pozícióik javítására…

  21. „Amikor 2008ban Grúzia összebalhézott Oroszországgal egy angol politikus azt nyilatkozta: vagy háborút vállalnak Oroszországgal vagy sorsára hagyják Grúziát.”

    Grúziát tök értelmetlen összehasonlítani Lengyelországgal. Grúzia nem NATO tag, nem vonatkozik rá az 5. cikkely, semmi nem kötötte a Nyugatot hozzájuk az esetleges szimpátián kívül. De ha egy NATO tagot ér külső támadás, akkor egyszerűen nem tehetik meg azt, hogy az 5. cikkelyt figyelmen kívül hagyják. Ugyanis az egész szervezetet ez tartja össze, erre épül. Az alapvető bizalom rendülne meg, ha ez előfordulna. Mert akkor teljes joggal gondolhatná pl. Németország, hogy ha a lengyeleket odadobták az oroszoknak, akkor lehet, hogy ők lesznek a következők. Ezt mindenki annyira komolyan veszi, hogy 9/11 után az USA az 5. cikkelyre hivatkozva kérte az európai NATO államok segítségét a Taliban elleni háborúhoz, holott nyilvánvalóan katonai értelemben nem szorult senki segítségére…
    Őszintén szólva, a NATO sebezhetőségét én inkább a tagállamok belső konfliktusainak kezelésében látom, mint pl. anno a görög vs. török viszály Ciprus ügyében. Mivel itt pártatlannak kell maradnia, nincs jó megoldás, legfeljebb közvetítőként léphet fel a szervezet…

  22. Szerintem Németország már most is ezt gondolja és inkább saját erejében bízik.

    Továbbá:
    „Ugyanis az egész szervezetet ez tartja össze, erre épül. Az alapvető bizalom rendülne meg, ha ez előfordulna. ”
    Ezt úgy is gondolom ahogy leírtad. Nem hiszek a NATO bármi áron egymásért történő tényleges szövetségében. Ma a NATO főként arra jó, hogy csökkentse az államok közötti versengést, torzsalkodást és összekapcsolja Európát Amerikával.

  23. És ha van mögötte erő. Ma nyitották meg az Északi Áramlatot hivatalosan évi 55 milliárd köbméter gáz, oroszok,németek,hollandok,franciák, nem hiszem, hogy háborúzni szeretnének.

    Lengyelország tényleg középhatalom. Nincs annyi SM-3 még, hogy akár csak a töredékét hatástalaníthatná az orosz nuki fegyvereknek. Ezek nagy része MIRV-esített, ráadásul van egy halom szabadon hulló,tüzérségi és taktikai ballisztikus fej is.

    Vietnam 2010-es GDP-je $273.967 milliárd, míg Magyarországé $187.627 milliárd, emellett Vietnam-ban szocializmus van, tehát a kormány kezében vannak az üzemek és úgy nagyrészt minden(latin-amerikai partnerségük évről-évre gyarapszik szépen, hatalmas kereskedelem van kialakulóban arrafelé).

  24. A lengyelek függetlenségét garantálták a britek, a németek viszont úgy álltak a dologhoz, hogy emiatt nem fog kitörni a háború az angol-francia szövetséggel, ugyanúgy beletörődnek majd mint Csehszlovákia felosztásába. Az oroszok meg csak Varsó elfoglalása után indultak, a kormány már elmenekült így hivatkozhattak arra hogy egy „gazdátlan” területet foglaltak el.

  25. Szép és jó, hogy költenek a haderejükre vietnámban, de pár szunyoggal nem sokra mennek ha tényleg Kínaval szemben akarják megvédeni az érdekeiket. Bár némivel nehezebb dolga lenne a kínai légierőnek mint a régi 21esekkel szemben.
    Ha csak azért mert ideje a típusváltásnak akkor érthető a vásárlás.

  26. De a kor egyik nagyhatlama garantálta a függetlenségét. Bár a SZU-nak elfelejtett hadat üzenni…

    Nagyon jól tudom, hogy így volt. A reálisan gondolkodók tudhatták, hogy azok csak szavak. Úgy áruld már el, hogy Nbr. milyen segítséget nyújhatott volna Németország túloldaláról…? Egyszerűen fizikai képtelenség volt az, hogy segítséget nyújtsanak. Az egyetlen lehetőség az lett volna, hogy a német támadás másnapján nyugatról támadják meg No-t. Apró gond, hogy a brit expedíciós hadest nem Fr-ban állomásozik állandó jelleggel, de még ha így is lett volna, akkor is a harckészültséget elérni nem két perc…