|

Részeg halászok ütköztek atom-tengeralattjáróval

Szerencsés kimenetelű kikötői koccanás történt az orosz Csendes-óceáni Flotta területén: egy bizonyos Donyec nevezetű kerítőhálós halászhajó rongyolt neki az egyik még hadrendben álló Delta III-as SSBN-nek, a K-433 Sv. Georgiy Pobedonosets-nek. Történt mindez még szeptember 21-én, helyi idő szerint 02:10-kor az Avacsinszkaja-öbölben.

A Csendes-óceáni Flotta sajtóanyaga alapján sem a tengeralattjáró, sem a halászhajó nem sérült meg komolyabban – a halászhajó a boomer hangelnyelő borítását rongálta „csak” meg, a hajótörzs nem szenvedett károsodásokat.

K-433

A K-433 Viljucsinszkban 2011 februárjában | Fotó: Vadim Savitsky ,

A balesettel kapcsolatban elmondottak szerint a tengeralattjárón őrszolgálatot adó tengerész észlelte a közeledő halászhajót, mellyel nem sikerült rádiókapcsolatba lépnie. Ezután jelzőrakétákat lőtt fel, melyek hatására végül a halászhajó fordulóba kezdett, ám már nem tudta elkerülni az ütközést, érintő irányon, a tat részénél nekiütközött a felszínen tartózkodó és így a navigációs fényeit használó, tehát vizuálisan is észlelhető K-433-nak. A sajtóanyag tanúsága szerint a halászhajó fedélzetére lépő haditengerészek megállapítása szerint egyrészt minden rendben volt a hajó navigációs rendszerével, az észlelte a tengeralattjáró jelenlétét, másrészt a legénység összes tagja részeg volt…

17 hozzászólás “Részeg halászok ütköztek atom-tengeralattjáróval”

  1. Majd a sitten ráérnek kijózanodni… Volt már egyszer egy ilyen tengó vs. halászhajó eset, csak ott sokkal jobban megszívták a halászok. Az eset még valamikor a kilencvenes évek elején történt, a halászok, akik vagy japánok vagy dél-koreaiak voltak, a nyílt tengeren, merítőhálóval „fogtak” egy Akula SSN tengót. Mivel érthető okokból nem akarták, hogy a tengó levigye őket magával több száz méter mélyre, ezért gyorsan le kellett vágniuk az összes hálójukat, plusz közben valami még a hajón is megsérült. Több százezer dolláros káruk keletkezett, ráadásul helybe is mentek a lófaszért. Elutaztak Vlagyivosztokba, megbíztak egy ügyvédet, és beperelték a Csendes-óceáni Flottát. A végső, homlokhorpasztó szívás akkor jött, amikor a japók/koreaiak által megadott (!) koordináták alapján kiderült, hogy az eset orosz vizeken történt, úgyhogy kárpótlás helyett azon nyomban őrizetbe vették őket orvhalászatért… :-))

    Apropó tengó: Tcat, ezt olvastad már?

    http://www.barentsobserver.com/russia-to-more-than-double-number-of-new-ssbns.4961729-58932.html

    A szokásos orosz nagyotmondásról van szó, vagy ott valakinek tényleg elgurult a gyógyszere, és újra akarják játszani a hidegháborút?

  2. Nem egyszer volt ilyen, hanem többször is. Sőt, az egyik elég nagy port vert fel – fura módon ebben is szerepeltek japánok: a USS Greeneville a tenger fenekére küldött egy japán halászhajót 2001-ben, a felszínre emelkedés során(!). Halottak is voltak.

  3. „Csak” a hangelnyelő réteg sérült… Ez mondjuk egy tengeralattjárónál nem éppen elhanyagolható…”

    Ezek a Kalmar / Delta-III. tengók már nagyon öreg bárkák, 30 év körül jár az összes. Már attól is leválik róla a glazur, ha csúnyán nézel rá! :-)) Inkább azt árulja el valaki, hogy mi a pék nyilának kell nekik 20 boomer, amikor még az USA is csak 14 Ohio SSBN tengót tart hadrendben?

  4. Hát hogy a mindenkori tizenöt nagyon öreg mellé folyamatos gyártásban állhasson öt az évtizedes legyártás során nagyon öregedő és a handabandázás során jól hangozzon, hogy megduplázzák azt a húszat, mert húsznak a duplája több mint tíznek a duplája!

  5. Nekem is van egy Tajfunos hirem. Meg pedig az hogy a Tajfunokat tervezo valalt kapott egy felkerest az allambacsitol hogy ugyan kalkulalja mar ki hogy mennyibe kerulne az atalakitasa a tengoknak teherszallitasra.

    Ha jol tudom komoly 15 000 tonnanyi teher szallitasara lennenek alkalmasak a tubusok es raketak eltavolitasa utan. Az infoban az is szerepelt hogy az orosz arkktikus teruletek ellatasara valamint a sarki jegsapka alatti rovid utvonalas szallitasra gondoltak az erdeklodok.