A tavasszal elmaradt az értekezés az oroszok egyik futó programjáról, melyben a produktumra Liner SLBM-kémt hivatkoznak. A Makajev tervezőiroda korábbi utalása szerint a Szinyeva tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta április 26-i, illetve május 20-ai tesztjei közül az egyik, konkrétan a májusi nem egy hagyományos Szinyeva felhasználásával történt. Ugyanis a májusi indítás a Liner program része volt, és a rakétára nem Szinyevaként, hanem Liner SLBM-ként hivatkoznak.
A Linerről akkor sem, és most sem lehet túl sokat tudni, bár a frissebb információk alapján tisztult a kép. A Makajev tervezőiroda egy másik jelentése szerint a Liner a Bulava-nál 1,5-2-szer több robbanófej célba juttatására lesz képes. Mivel a Bulava kapcsán 6 visszatérő egység várható, ez 9-12 töltet közti mennyiséget jelent. A gyakorlatban várhatóan tízet. A Szinyeva, alias R-29RMU kiindulási alapját adó R-29RM ugyan 4 visszatérő egységgel állt hadrendbe, de a 80-as években tesztelték 10 visszatérő egységgel is. A tervezőiroda vélhetően – de nem megerősítetten – ezt a képességet adaptálja az alapos ráncfelvarráson átesett utódrakéta kapcsán.
A Szinyeva kapcsán a hordozható töltetek számát korábban – az R-29RM-nek megfelelően – 4-10 db közt adták meg. Elképzelhető, hogy a 10 visszatérő egység képesség csak mostanra realizálódott a modernizált rakéta esetében. 10 darab visszatérő egység esetében a várakozások szerint kis tömegű, kis hatóerejű (75-100 kT) töltetről lehet szó – ám mivel az orosz SLBM-eknek soha nem is volt feladata a silóbontás, ez vélhetően nem is lenne/lesz majd probléma. Úgy tűnik, most elsősorban a rakétánkénti robbanófejek számára gyúrnak az oroszok: Topol-M helyett a MIRV-esített változat, az RS-24, illetve a Szinyevánál nagyobb töltetszámúnak ígérkező Liner.
Nem írtuk meg, akkor de Szinyeva vonalon most hozzácsapjuk ezen kis szösszenethez, miszerint a K-84 Jekatyerinburg fedélzetéről július 27-én újabb sikeres Szinyeva indítást hajtottak végre.