Befejeződött az S-80 fejlesztési szakasza

Mint arról mi is írtunk már egy hosszabb szösszenetet a Scorpene-osztályú tengeralattjárók előállításán egykoron együttműködő francia DCNS és spanyol Navantia viszonya 2004-ben megromlott, köszönhetően annak, hogy a spanyolok visszamondták a 4 db AIP-es Scorpene szóló 1,7 milliárd eurós rendelésüket és helyette egy, a Scorpene-re alapozó, de annál potensebb, a harci rendszer kapcsán a Lockheed Martin bevonásával, de amúgy saját fejlesztésű tengeralattjáró mellett tették le a voksukat. A közös megállapodású szakításra tavaly ősszel került sor, mikor a spanyolok exportra is felajánlották az akkor már a tervezési szakaszának legvége felé tartott S-80-t.

Jelenthetjük, hogy a Navantia közlése szerint a közelmúltban befejeződtek az S-80 tervezési munkálatai. A Navantia igazgatójának, Manuel Filgueira-nak, illetve az S-80 program vezetőjének, Donato Martinez-nek elmondása szerint a program, melybe 7 évet, 2 millió mérnöki munkaórát, és 100 millió eurót fektettek az elmúlt 50 év legnagyobb technikai kihívása volt spanyol szinten.

Az S-80 program elérte tehát az első nagy mérföldkövet, amit a tervek szerint 2013 májusában követ a második, mely nem lesz más, mint a Spanyol Haditengerészet első S-80-asának tengeri tesztjeinek kezdete. A program ütemezése szerint rá 2 évre, 2015 májusában kerül sor az addigra teljes harcértékű, leendő S-81 oldalszámú tengeralattjáró hadrendbe állítására. Jelenleg mind a 4 tengeralattjáró építés alatt áll Cartagena-ban – a leendő S-84-en 2010 januárjában kezdődtek meg a munkálatok.

S-80A render

S-80A látványterv | Navantia ,

Mint korábban, és ezen hírben is említve lett a Navantia nem csupán hazai játékszerként tekint az S-80-ra, hanem vérmes tervei vannak export vonalon is. Házon belüli számításaik szerint 2020-ig 140 tengeralattjáró kerül eladásra a világpiacon, melyből ők mintegy 10 százalékot szeretnének lecsippenteni az S-80-assal.

A tradicionális, jól bejáratott szállítók – Németország, Oroszország, Franciaország – mellé Dél-Korea és Kína mellett besorolni igyekvő spanyolok természetesen már korábban megtették az első lépéseket, hiszen az S-80-assal megkeresték az újabb körös beszerzése előtt álló Indiát, illetve Ausztráliát, akiknek akár egy XXL változatot is kifejlesztenének.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Spanyolország újabb adag Eurofightert rendelt

Spanyolország újabb adag Eurofightert rendelt

Spanyolország is Masterre válthat

Spanyolország is Masterre válthat

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 6. rész

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 6. rész

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 5. rész

A Projekt 949 osztályú, szovjet SSGN és változatai, 5. rész