|

Biztosnak tűnik a PAK FA MAKSZ 2011-es debütálása

Alaptétel, miszerint a repülőnapokra beígért gépmadarak tényleges jelenlétével kapcsolatban biztosat csak a show lezajlása után lehet mondani, de akik esetleg azért vacilláltak azon, hogy kilátogassanak-e a Zsukovszkij légitámaszpontra az idei MAKSZ közönségnapjainak valamelyikén, mert nem voltak biztosak a PAK FA szereplésében, azoknak azzal a hírrel szolgálhatunk, hogy úgy tűnik ideje lefoglalni a repülő-, esetleg vonatjegyet, hiszen a szalon szervezését végző cég, az Aviosalon igazgatóhelyettese így az augusztusi rajthoz közeledvén megerősítette a tavaszi híreket, miszerint az Orosz Légierő leendő csúcsragadozója, az egyelőre vad fejlesztés alatt álló Szuhoj T-50 alias PAK FA bemutatkozik a nagyközönség számára augusztusban.

Szuhoj T-50 PAK FA

Szuhoj T-50 PAK FA | Fotó: Szuhoj ,

No persze nyilvánvalóan a Szuhoj T-50 lesz a méltán híres repülési és űrhajózási szakkiállítás dinamikus programjának favoritja, azonban egyéb vonalon is igyekeznek a szokott módon a legtöbbet kihozni az esemény közönségnapjaiból az oroszok. Idén ebben – 4 év kihagyás után – az amerikaiak is segítségükre lesznek, akik számos típusukat viszik el statikra, vagy dinamikus programra. Így lesz C-5 Galaxy, A-10 Warthog, KC-135R Stratotanker, B-52H Stratofortress, P-3 Orion, F-16 Fighting Falcon és F-15E Strike Eagle is. PAk FA-val kötelékező Raptor azért nem… pedig érdekes látvány lenne :)

Természetesen az orosz bemutatókötelékek elmaradhatatlan szereplése éppúgy színesítik majd a kiállítást, ahogy az Orosz Légierő jelenlegi merev- és forgószárnyas gépei, illetve az orosz repüléstörténet korábbi madarai közül néhány. A közönségnapok látnivalóiból további ízelítő a hivatalos oldalon található.

14 hozzászólás “Biztosnak tűnik a PAK FA MAKSZ 2011-es debütálása”

  1. A MAKSz-on a rövidebbik pályán szokták kilakítani a statikus sort, ez általában úgy 1600m. De a pálya két oldalán, egymással szemben állnak a gépek, ami 3.2km-nyi madárkiállítást jelent, plusz a pavilonokban kiállított érdekességek. Túlzás nélkül állítom, hogy élőben egy nagygépes gyülekezetnél egy Tu-160-as vagy egy B-52-es teljesen átlagosnak hat, melletük pl. egy MiG-31-es a „kis vadászgépek” kategóriáját képviseli.
    A MAKSz egyszerűen óriási.

  2. Való igaz, hogy nem annyira harcias madár a Jak-130-as mint a jókora, dübörgő Szu-27-es, de valljuk meg, ezzel a madárral 20 éven keresztül fenntartani egy demo köteléket, elég abszurd dolog. A csoport 27-esei eléggé leamortizálódtak, a gyár nagyon sok korlátozást írt elő a példányokra. Amúgy is, hatalmas a tehetetlensége a gépnek, mindez párosul a kormányok főleg csűrőirányban jelentkező holtjátékára, „megfontoltságára”. Ilyen gépekkel szűken kötelékezni, egymás turbulenciájában embert próbáló mutatvány volt, különösen a 90-es évek repülési lehetőségeinek fényében.

    A Jak-130-as egy teljesen más világ. A gép kisebb, halkabb ugyan, de kialakítása esztétikus, a manőverezőképessége nagyon jó, a vezethetősége kifinomult, a kezelőszervek ergonómikusak és most nem csak orosz viszonylatban értem. A kilátás pedig messze jobb mint a vadászgépekből. (különösen a 29-essel összevetve)
    Végül pedig nem hanyagolhatjuk el azt a tényt se, hogy a 130-as üzemeltetése lényegesen olcsóbb, mint a nagyvasaké.

  3. Az I-15-ös és a Mig-3-ast szívesen megnézném a levegőben, igazi kuriózumok.
    Érdekes a franciák Rafale bemutatója és a US A.F. ismételt jelenléte.

    Az orosz légierőnél van pénz, egyelőre a gyártási kapacitás még nem az igazi. A rendőröknek nemrég emelték 4-szeresére(!) odakint a fizetésüket.

    Ez már egy egész más Oroszország.