Új helikoptereket mutattak be az oroszok

Az amerikai Sikorsky és az európai Eurocopter után a moszkvai HeliRussia 2011 kiállításon az oroszok is előálltak olyan koncepcióval, mely lehetővé teszi a helikopterek végsebességének növelését. (A két típust már 2008-ban bemutatták, ám financiális háttér csak most került az elképzelések mögé, így inkább újbóli bemutatásról beszélhetünk.)

A nagysebességű szállítóhelikopter beszerzésére indított programot a kormány finanszírozza 1.3 milliárd dollárnyi összegből, de a két pályázó, a Kamov és a Mil körül csak az egyik nyeri majd el a megrendelést.

Kamov Ka-92 ,

A Kamov által bemutatott Ka-92-es az orosz konstruktőrtől megszokott koaxiális főrotort kapott, míg a sebesség növelését a hátul elhelyezett, szintén koaxiális tolólégcsavar biztosítja.

A másik világhírű tervezőiroda, a Mil is tolólégcsavaros gépet mutatott be, ám az Mi-X1 jelzésű ő masinájuk főrotorja hagyományos kialakítású, a forgószárny tehermentesítésére egyfokozatú csőlégcsavart alkalmaztak.

Mil Mi-X1 ,

A hasonló elrendezéssel, ám jóval vékonyabb törzzsel a Sikorsky X2 elérte a 250 csomós (460 km/h) sebességet, tehát az oroszok bizakodók, mindkét koncepciótól hasonló eredményeket várnak, ám míg az amerikai vállalat harci helikopterekbe menti át az X1 demonstrátorral szerzett tapasztalatokat, addig az oroszok az európaiakhoz hasonlóan nagysebességű szállítóhelikoptereket kifejlesztésére törekednek. A két cégnek 2013-ig kell elkészíteni egy-egy működő prototípust, melyek tesztelése után választják ki a győztest.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra