|

Június elején orosz Kilo süllyed el Spanyolország partjainál

Míg az idei év januárjának végén csak feltétes módban beszélhettünk az orosz Fekete-tengeri Flotta egyetlen aktív tengeralattjárójának, az Alrosa-nak a NATO Bold Monarch nevezetű tengeralattjáró mentős gyakorlatán történő részvételéről, addig most már biztosra mondhatjuk.

A B-871 2007-ben

A B-871 2007-ben. 2009-ben tűz keletkezett a motortérben, azóta javítás alatt állt, így a Bold Monarch-on való részvétele kérdéses volt. Úgy tűnik azóta ez az akadály elhárult. | Fotó: flot.sevastopol.info ,

Ugyanis most már megerősített, hogy a spanyol partok mentén május 25. – június 14. között esedékes NATO gyakorlaton a svédek mellett egy másik nem NATO tag is aktívan részt fog venni.

A Bold Monarch egy nagyszabású NATO gyakorlat, mely bajba jutott tengeralattjárók, illetve legénységük mentését szimulálja. A mintegy 2 000 fős gyakorlat keretében olasz, spanyol, francia és holland tengeralattjárók fognak teljes legénységükkel a tengerfenékre süllyedni, vészhelyzetet szimulálva. A „mentésben” portugál, spanyol, francia, olasz, görög, holland, svéd, angol, amerikai és kanadai résztvevők fognak segédkezni – vízen és a levegőben egyaránt. A gyakorlat utolsó felvonásaként az egyik „elsüllyedt” tengeralattjáróból hoznak fel sok tengerészt, köztük “sérülteket” is.

B-871 Alrosa

Szárazdokkban az Alrosa. Az előtérben lévő kövület a Tango-osztályú B-380-es. A fotó ha minden igaz 2011 februárjában készült. | Fotó: alrosa.net ,

Mivel nem csak az említett nemzetek üzemeltetnek tengeralattjárókat, így az érdeklődés mondhatni globális – és itt jöttek a képbe az oroszok. A Fekete-tengeri Flotta által közöltek szerint a múlt hét folyamán NATO szakértők technikai szempontból megvizsgálták az 1990-ben hadrendbe állított tengeralattjárót a mentőberendezések lehetséges illesztése végett. A 2004-ben Oroszország legnagyobb, gyémántbányászattal foglalkozó vállalata után Alrosa-ra keresztelt tengeralattjáró lesz az első orosz tengeralattjáró, mely hivatalosan is NATO gyakorlaton vesz részt. Az úton kísérője lesz az Epron nevezetű mentőhajó, illetve a Shakhter nevezetű vontatóhajó.

A Fekete-tengeri Flotta Shahter nevezető vontatóhajója

A Fekete-tengeri Flotta Shahter nevezető vontatóhajója ,

Az Epron neveztű mentőhajó

Az Epron neveztű mentőhajó ,