A ballisztikus rakéták és/vagy a hidegháború történelme iránt érdeklődő olvasóink közül talán többen is tudják, hogy a Szovjetunió 1953-64 közti első számú vezetőjének, Nyikita Hruscsovnak volt egy ezen hír címéhez igen hasonló nyilatkozata, mely szerint ugyebár a Szovjetunió úgy gyártja a ballisztikus rakétákat, mint más a kolbászt.
Akik ezt ismerik, azok nyilván azt is tudják, hogy ezzel az 50-es és a 60-as évek fordulóján a Washington által nagyon is rettegett, ún. „missile gap”-re kívánt rájátszani. A „missile gap” megnevezés amerikai barátaink egykori azon félelmét takarta, melyben komoly vita volt annak kérdése, hogy a szovjetek egyre csak fokozódó ütemben megelőzték (megelőzték-e?) őket a telepített interkontinentális ballisztikus rakéták mennyiségében.
Ennek persze – egy ideig az amerikaiak tudta nélkül – pont az ellenkezője volt igaz, ám míg ez ki nem derült, addig a téves, a szovjet ICBM arzenál méretét messzemenően eltúlzó hírszerzési források végett a hideg futkározott az illetékes amerikai vezetők hátán. Ennek az egész félelmüknek egyébként a túlzó hírszerzési becslésekkel kombináltan az adott valósnak hihető alapot, hogy az Egyesült Államok a szovjetekkel szemben az 50-es évek első felében igencsak mellőzte az interkontinentális ballisztikus rakéták elképzelését, eleinte kivitelezhetetlennek is tartva azokat. A sorra befuccsoló, nagy hatótávolságú robotrepülőgép programok után persze csak előtérbe kerültek az ICBM program és a tengeralattjáróról indítható kuzinjaik, az SLBM-ek.
Persze az első generációs amerikai ICBM-ek, az érthető okokból csak pár szolgálati évet megért Atlas és a Titan I fejlesztése rengeteg problémát és bukdácsolva haladó programot eredményezett, miközben a szovjetek meg fellőtték a Szputnyikot, Washington orra alá törölve, hogy csúnyán elvesztette az első bevethető ICBM-ért folytatott versenyt.
Az időpontbeli első helyet ugyan valóban a szovjetek söpörték be, ám a mennyiség vonalán a későbbiekben a gyakorlatban gyökeresen más volt a helyzet, hiszen míg a világot a nukleáris világégés szélre sodró kubai rakétaváláség idejére a szovjeteknek a nagyobb mennyiségű közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta mellett inkább csak egy maréknyi ICBM-jük volt, (de a legjóindulatúbb becslések szerint is csak maximum 70-80 körül) addig ellenfelük „kissé” jobban fel volt szerelkezve már. Hadrendben és telepítés alatt állt az Atlas és a Titan I, sőt 1962 októberére a Malmstrom légierőbázis körzetében aktívvá váltak az első szilárd hajtóanyagú ICBM-ek, a Minuteman I első darabjai, amikre Kennedy elnök „Ace in the Hole” megnevezéssel hivatkozott. Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni a Polaris SLBM-ről és az azok hordozására alkalmas boomerekről, a George Washington és az Ethan Allen SSBN osztályok első egységeiről, melyek 1961-ban már hordozták a szovjetek által felmutathatónál fejlettebb rakományukat.
Ez elvileg a LIFE magazin egy 1959-es illusztrációja a missile gap vita kapcsán, melyben azt szemléltették, hogy az USA mivel is tudja ellensúlyozni a ‘túlparton’ állítólagosan gombamód megjelenő szovjet ICBM-eket. Jóféle rajz, nemde? :) ,
Most hogy ezen kis rögtönzött történelemórán mindenki átrágta magát közölném, hogy ezen hír igazából 2 friss orosz nyilatkozat végett született. Melyek kapcsán a Hruscsovnak az amerikaiakat riogató nyilatkozata jutott eszembe és mely ezen, a tervezettnél kissé hosszabb bevezetőt eredményezte… sorry! :)
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök március 21-én, hétfőn ugyan nem dobálózott kolbászokkal, ám bejelentette, hogy 2013-tól Oroszország megduplázza a ballisztikus rakéták gyártási ütemét.
„A fegyveres erők olyan új hadászati és harcászati rakétarendszereket kapnak, mint az RS-24 Jarsz, a Bulava és az Iszkander M.” – jelentette be az orosz miniszterelnök Udmurtföldön tett látogatása során. És hogy mit keresett arra? Nos az Oroszországi Föderáció szerves részét alkotó Udmurt Köztársaság területén található Votkinszk városa, ahol úgymond acélkolbászok gyártására specializálódtak, a városban található gyárüzemben születnek meg a manapság rendszeresítés, vagy rendszeresítés előtt álló orosz interkontinentális ballisztikus rakéták. (RS-12M1/M2 Topol M, RS-24 Jarsz, RSM-56 Bulava)
Vlagyimir Putyin beszédében elmondta, hogy 2013-tól muszáj megduplázni a ballisztikus rakéták gyártását és hogy ennek támogatása Moszkva a haderőfejlesztés programjának keretén belül 2020-ig 2,6 milliárd dollárt szán. A Votkinszki Gépgyár a kapacitás bővítésének megvalósítására az elkövetkező 3 évben 500 millió dollárt kap, mely összeg Putyin elmondása szerint fokozatosan emelkedik majd a jövőben.
Orosz barátaink egyébként a ballisztikus rakéta beszerzések vonalán sem kukoricáznak, hiszen Anatolij Szergyukov védelmi miniszter nyilatkozata szerint 2011-ben Moszkva 36 ballisztikus rakétát rendel meg.
Szergej Ivanov miniszterelnök helyettes pedig arról értekezett, hogy a Votkinszki Gépgyárban már annyi Bulava készült el, mely amellett, hogy fedezi az idei tesztek igényét, még a Jurij Dolgorukij teljes felfegyverzéséhez is elegendő. A fokozott termelés pedig lehetővé teszi majd a rakéták készletezését is.
