|

Pakisztán a víz alatt is Kína felé kacsingat?

Sajtóértesülések szerint Iszlámábád tovább kívánja fokozni Kínával való eddig is jó viszonyát, hiszen például a JF-17 és az Al-Khalid harckocsi, illetve a kínai fregattok vásárlása mellé besorolni látszanak a tengeralattjárók is.

A Pakisztáni Haditengerészet víz alatti fronton jelenleg kizárólagosan francia technikával bír az 5 Agosta-osztályú egysége formájában. Ebből kettő Agosta 70-es és eredetileg Dél-Afrikának szánták, csak az ENSZ 1977-ben életbe lépő szankciója végett az 1979-ben és 1980-ban elkészült tengeralattjárók végül Pakisztánban kötöttek ki. A maradék három egység lényegesen újabb, hiszen a Khalid-osztály (Agosta 90B) egy alaposan modernizált változatot takar, melyből kettő Pakisztánban épült meg a DCNS felügyelete alatt – az utolsó AIP rendszerrel (MESMA). A Khalid-osztály tagjainak átadási dátumai: 1999, 2002, 2006.

Agosta 90B / Khalid-osztály

Agosta 90B / Khalid-osztály ,

A franciáknak mindemellett tavaly kijutott némi újabb megrendelés a két öreg Agosta modernizálása kapcsán és elvileg a spanyol-francia románc véget érésével megszülető Scorpene utóddal, a Merlinnel is házaltak a pakisztániaknál. A híresztelések szerint azonban úgy tűnik sikertelenül.

Szerdai lapértesülések szerint ugyanis a védelmi minisztérium arra kérte a kormányt, hogy bólintson rá kínai SSK beszerzésre a növekvő fenyegetettség és a képességbeli rés tágulásnak enyhítése érdekében. A védelmi minisztérium állítólagosan arról tájékoztatta a kormányt, miszerint a Pakisztáni Haditengerészet esetében kritikusan kibillent az erőegyensúly a tengeralattjárók és a hadihajók kapcsán és ez az idő előrehaladtával egyre csak romlani fog, ha nem tesznek ellene.

Az értesülések szerint a kínai tengeralattjárók beszerzése a két fél között már 2009-ben és 2010-ben is párbeszéd tárgyát képezte, illetve a tervek szerint megkezdődnek a tárgyalások a közös fejlesztésről is.

Kínának az SSK vonalon a jelenlegi legpotensebb portékája az amerikai hírszerzés által kínai vonásokkal rendelkező Kilo-nak, vagy orosz vonásokkal rendelkező Song-nak (Type 039) is nevezett Type 041 Juan-osztály, mely kapcsán meglehetősen halk üzemet feltételeznek. A Type 041 papíron természetesen AIP képes, azonban a tényleges kivitelezés módjáról és annak teljesítményéről már eltérő információk keringenek.

4 hozzászólás “Pakisztán a víz alatt is Kína felé kacsingat?”