|

Borej és Delta rövidhírek

Két héttel a „kissé hűvös” időjárás miatt elhalasztott vízre bocsátás után december 13-án már valóban vízre került a Borej-osztály másodikként elkészült egysége, az Alekszandr Nyevszkij.

A Szevmash részéről a Borej program felelőse, Alekszandr Reznyikov elmondta, hogy a 2004-ben megkezdett építésű Alekszandr Nyevszkij építésének költségei nagyjából megegyeznek a Jurij Dolgorukij 23 milliárd rubeljével és a 2. egységet egy kicsivel a határidő előtt sikerült vízbe küldeniük.

A Vlagyminir Putyin által is megszemlélt eseménnyel megkezdődnek Oroszország második 4. generációs SSBN-jének kikötői tesztjei, amit a Szevmash tervei szerint júniusban már a tengeri tesztek követhetnek – ha minden jól megy az Alekszandr Nyevszkij 2011 végén csatlakozhat az addigra már hadrendbe állított Jurij Dolgorukijhoz. Utóbbi hadrendbe állításának függvénye persze a Bulava szereplése, ám a remények szerint a következő év első felében végre megtörténhet már.

A RIA Novosztyi rövid videója – Alekszandr Nyevszkij és Jurij Dolgorukij vegyesen

Vlagyimir Putyin szeverodvinszki látogatására időzített elvileg a Zvezdocska hajógyár is, ám a miniszterelnök a programjának változása miatt a K-407 Novomoszkovszk újbóli, a korábban tervezett december 11-i dátumhoz képest 1 nappal későbbi vízre bocsátásán nem volt jelen.

A 2008 óta szárazdokkban lévő Delta IV-osztályú SSBN átadása csak 2011 utolsó negyedében várható az addig még elvégzendő munkák miatt – azaz a korábbi menetrendhez képest van némi késés. A tervek szerint a legifjabb, utolsóként modernizált Delta IV-es 2021-ig marad majd hadrendben.

17 hozzászólás “Borej és Delta rövidhírek”

  1. Nem előny,ha hangos egy tengó de egy Delta IV Sineva rakétákkal akár olyan hangos is lehet mint egy gőzmozdony,mert a saját kikötőjét sem kell elhagynia Európa/Kína legyalázásához de az USA területének 100%-os lefedéséhez sem kell túl sokat hajókáznia.

  2. Fade

    Ez „a kikötőből is közel ugyanolyan hatásos” csak egy opció amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.Persze,hogy az a legjobb ha az ellenséghez minél közelebbről lövöd ki a rakétát,de ha ez nem megy a tengóid akkor is hatásosak,ha ki sem mozdulnak a jól védett bázisokról.

  3. Az igaz, de egyszer bejutottak és máris ment a tüzijáték!
    Manapság a támadó fegyverek is jobbak mint akkor voltak!
    Nem is kell bemenni a kikötőbe! Elég ha belövünk valami finomságot, mert a halacska úgyis ott van, nem? :D

  4. Ez a lényeg Dudi!!
    Nem mozog és tudod, hogy hol van!
    Manapság azt is tudják a műholdak, hogy mikor van párzási időszak a szibériai pockoknál, vagy azt, hogy Mása mikor menstruált!
    Nem olyan nehéz felfedezni egy sekély kikötőben veszteglő tengót! Aztán mehet a csinnadratta! :D

  5. „Igaz a torpedó nem AMRAAM lehet buta fegyverként is használni.”

    És akkor nézd meg mi robbanhat azon a buta torpedon. Az atomtorpedo egyik eszményi feladata mindig is ez volt, ezért keringtek mindig SSBNek nyilt vizen….

    Chris: tengó hadviselés mindig is a legjobban titkolt, legsötétebb része volt a hadtechnek. Ha nincs vége a hidegháborúnak vszeg még mindig! nem köztudott, hogy egy oscar/delta/typhon csattog mint az istenverése.

  6. Második Борей, alig várom már a többit.

    Látom már megin megy a szokásos „de ha ez meg az a ritka helyzet áll fenn és még napélyegyenlőség is van akkor át lehet játszani az összes védelmet és ki lehet irtani a nukleáris triád egyik harmadát miközben műholdról lézerrel meg lehet vakítani a többi rakétakilövő személyzetet, stb… és akkor win” Igen emberek lehet, ügyeees. Good luck with that. Mérnem történik meg? és akkor 1 egyeduralkodó maradna