Ukrajna és a GLONASS

A globális helymeghatározás, műholdas navigáció alatt a lakosság nagy része érthető okokból az amerikai GPS rendszerre gondol, amin persze nincs is miért csodálkozni, hiszen annak széles körű polgári elterjedésének idejének nagyobb részében az orosz alternatíva, a GLONASS épp „kissé” megroggyant állapotából mászott kifelé, az orosz haderőnek sem tudta kompromisszum nélkül nyújtani amit kellett volna, nemhogy a civil lakosság felé is globálisan lefedettségű legyen.

A helyzet az utóbbi pár évben azonban gyökeres fordulatot vett: az először 1995-re, azaz az amerikai GPS-szel alapvetően fej-fej mellett kiépített globális lefedettség az orosz gazdasági állapotok miatt nagyon gyorsan össze is roskadt – az újbóli globális és már a civil használat előtt is korlátozások nélkül nyitott rendszerré kiépítését 2001-ben tűzte ki célul Oroszország. Az első 2. generációs Uragan-M / GLONASS-M műholdakat 2001-ben lőtték fel, a”civil jel” pontosságának degradálását pedig 2007-ben szüntették meg.

Glonass-M

Glonass-M makett | Forrás ,

A 2004 folyamán a programba bevont Indiával szóló megállapodás szerint Oroszország és India lefedéséhez szükséges 18 holdas konstellációt 2008-ra, míg a globális lefedettséghez szükséges 24 műholdat 2010 végére kell elérni. India a nagy pontosságú jelért cserébe vállalta a 3. generációs, a saját 2 jel mellett már GPS és Galileo kompatibilis jelet is sugárzó GLONASS-K fejlesztési költségeibe történő beszállást és 2 GLONASS-K műhold indiai rakétán – és így persze költségen – történő feljuttatását.

Glonass-K

A Glonassz-K élettartama a Glonassz-M cirka 7 évével szemben 10-12 év, tömege mintegy fele a 2. generációs változatnak: 750 kg. A 2 GLONASSz jel mellett a GPS és Galielo rendszerekkel kompatibilis jelek sugárzására is képes. ,

A hivatalos GLONASS állapotjelentés alapján jelenleg 26 GLONASS navigációs műhold van fent, melyekből jelenleg csak 20 aktív (2 tartalék, 4 karbantartás alatt), így a globális lefedettség perpillanat nem teljes. Azonban ha minden igaz december 5-én további 3 GLONASS-M megy fel és elvileg az első GLONASS-K holdak is decemberben startolnak.

Kvázi megelőlegezhetően újból globális a GLONASS mindenki számára. Moszkva ezzel párhuzamosan jelenleg 2 vonalon lépeget: egyrészt ismét megkörnyékezte Ukrajnát a katonai célokra alkalmas, nagy pontosságú jellel, – értelemszerűen némi anyagi tehervállalásért cserébe – mely alapvetően hírünk apropója és hamarosan szót is ejtünk róla, ígérjük, másrészt igyekszik „finom” nyomást gyakorolni a navigációs készülékek szállítóira a GLONASS használatának terjesztése érdekében:

2010 júliusában Vlagyimir Putyin miniszterelnök a GLONASS-szal nem kompatibilis navigációs eszközök importtilalmát helyezte kilátásba, valamint megemlítette, hogy megkezdődtek a GPS mellett a GLONASS jel használatára is képes belsőséggel rendelkező eszközökről az egyeztetések a nagy gyártókkal. Augusztusban a GLONASS fejlesztésének felügyeletével megbízott Szergej Ivanov miniszterelnök-helyettes már a finomított változatot tálalta: a nem GLONASS képes eszközök – így az ezt nem teljesítő, navigációképes (okos)telefonok – importját 25 százalékos extra költséggel sújtják majd. A csak GPS képes eszközök „25 százalék körüli” vámmal sújtását október 27-én megerősítette, szóval meglehetősen biztosnak tűnik a dolog egyelőre. Hovatovább 2011-től kezdődően az oroszországi gyártósorral rendelkező autógyárat GLONASS képes navigációs rendszer telepítésére kívánják ösztökélni az új autók esetében – egyelőre opcionálisan, ám elmondása ez majd módosulni fog. (Lada gyári navival, hmm… :) Persze például az orosz gyártósorokkal is rendelkező Ford és a Toyota a célpont)

Ezen, a tervezettnél hosszabbra sikeredett bevezetés után akkor talán térjünk is rá a nyúlfarknyi tárgyra… :)

Tehát mint említve lett Moszkva a korábbi puhatolózások után ismételten csak felajánlotta a nagy pontosságú jelhez történő hozzáférést Ukrajna számára:

„Ha az ukrán kormány érdeklődést mutat a nagy pontosságú jel iránt, mi készek vagyunk a dolog megfontolására” – nyilatkozta Szergej Ivanov, egyben példálózva Indiával, akikkel épp márciusban kötöttek a GLONASS védelmi célú használatáról szerződést. (GLONASS jel használatára képes például a közös fejlesztésű robotrepülőgép, BrahMos, mely kapcsán India állítólagosan igen elégedett az orosz navigációs rendszerrel.)

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Végrehajtotta szűzrepülését a Tu-160M első példánya

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Mianmar bevásárolt orosz légvédelemből és drónokból

Elindult a MiG-41 fejlesztése

Elindult a MiG-41 fejlesztése

ICBM tárazás orosz módra

ICBM tárazás orosz módra