Némiképp különleges acélcápa került vissza feldarabolásra egykori születésének helyére, a szeverodvinszki Zvezdocska hajógyárba. Bár a Papa-osztály egyetlen egységére, az eredetileg a K-162 jelölést viselő, majd K-222 megnevezés alatt nyugdíjazott “Aranyhalra” nem is igazán illik az acélcápa megnevezés, lévén törzse titán ötvözetű.
Ugyanakkor ezen bontás különlegessége nem csak az, hogy az első titán ötvözetű törzzsel rendelkező tengeralattjáró válik múlt idővé, hanem hogy a reaktorban még ott lapít a hasadóanyag is.
K-222 – a Szovjetunió egykori büszkesége – ekkor még a vízben
“A kormányzat megrendelte a megsemmisítést. A tengeralattjáró bontása éppoly egyedi, mint a tengeralattjáró maga. A tengeralattjáró bontása feltöltött rektor mellett megy majd végbe” – nyilatkozat a szeverodvinszki városvezetés egyik illetékese, hozzátéve, hogy a biztonsági intézkedések már megtörténtek. Ez igen megnyugtató, tesszük hozzá, lévén az elmúlt pár évben 2 tengeralattjáró szétvágása során is tűz keletkezett a fedélzeten, az egyik nem is olyan régen…
Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozó forrás ugyanakkor nem tért ki arra, hogy miért nem várták meg, míg az ilyen jellegű “takarítást” az Északi Dimenzió Környezeti Együttműködés (Northern Dimension. Environmental Partnership – NDEP) program keretén belül támogató Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kiválasztja a nemzetközi szaktanácsadót a hasadóanyag kiemeléséhez, mely természetesen része a Federal Nuclear and Radiation Security Center által megrendelt megsemmisítési folyamatnak.
A források egyébként megoszlanak abban, hogy a NATO berkekben csak Papa néven ismert hajóra miért is ragadt az Aranyhal név. Mindenesetre mindenképpen köze van a titánhoz – bár míg egyes helyeken a titán ötvözet törzs miatti csinos árcédulát jelölik meg a becenév forrásnak, addig mások a törzs aranyhoz hasonlító színének tulajdonítják. Utóbbi esetben az ötvözet talán titán-nitrid bevonatot kaphatott. Aki tudja a konkrét okot kérjük ossza meg egy komment formájában…
Annyi bizonyos, hogy az 1980-ban reaktorbaleset miatt kivont K-222 szétvágására, annak titán ötvözet törzse miatt jelenleg csak a Szevmash képes.
Mit érdemes még tudni a K-222-esről? Nos annyit mindenképpen, hogy a Papa-osztály egyetlen, 1969. december 31-vel hadrendbe állított egysége 44,7 csomó (82,8 km/h) csúcssebességgel a mai napig birtokolja a világ leggyorsabb tengeralattjárója címet.
A K-222 története azonban 1969 végénél régebbre, szűk egy évtizeddel korábbra, 1960 májusáig nyúlik vissza. Ekkor kezdődött meg egy 1957-es kiírás alapján egy kis méretű, nagy sebességű támadó tengeralattjáró tervezési folyamata, mely a Project 661 / Papa-osztály egyetlen egységén, mint prototípuson keresztül a nyugati világban egy ideig komoly félelmet ébresztő Project 705 / Alfa-osztályban teljesedett ki a 70-es második felére.
Az új tengeralattjáró osztállyal szemben támasztott fő elvárások egy kis méretű, mindössze 1 500 tonna körüli és 40 csomó feletti sebesség elérésére képes, jól manőverezhető tengeralattjáró-osztályt vizionáltak, melynek egységei sebességük és manőverezhetőségük végett képesek bármely felszíni hajóval kényelmesen tartani a tempót, valamint az ellenséges tengeralattjárók által indított torpedókat lemanőverezni.
Az igen ambiciózus követelmények végett a dupla törzs vonatkozásában titán ötvözetre esett a választás, mely akkoriban a megmunkálás nehézsége miatt igen bátor döntés volt. Ugyanilyen merész döntés volt a folyékony fém hűtésű reaktor választása is. Utóbbinak bár például a biztonság terén és a tömeg-teljesítmény vonalon vannak előnyei, nem a legegyszerűbb az üzemeltetése – pláne nem volt könnyű megbízhatóra megvalósítani a kor technikai szintjén. Pár reaktort haza is vágtak az Alfák karrierje során. Nagyfokú automatizálás terve mellett az elképzelés szerint akár 16 magasan képzett tengerész is képes lett volna a tengeralattjáró üzemeltetésére.
Praktikusság vonalon 1963-ra azonban tagadhatatlanul kiütköztek a design hiányosságai, mely egy alapos, kevésbé radikális elképzelések mentén történő áttervezést követelt. Ennek következtében a hajó mérete és tömege is megugrott – utóbbi cirka 800 tonnával. A szükséges személyzet mérete pedig majd háromszorosára növekedett.
A prototípusnak szánt Project 661 Anchar / Papa-osztály egyetlen egységének építési munkálatai 1963. december 28-án kezdődtek meg a Szevmash szeverodvinszki hajógyárában. A vízre bocsátásra majdnem pontosan 5 évvel később, 1968. december 21-én került sor, majd 1969 utolsó napján sor került a hadrendbe állításra is. A hosszúra nyúlt építési folyamat nagyban köszönhető a menet közben felmerülő hiányosságoknak, problémáknak.
Az akkor még (és konkrétan 1978-ig) K-162 jelölés alatt futó egységet alapos teszteléseknek vettették alá és később néhány átépítést sem úszott meg. Ezen tesztek alatt érték el a 44,7 csomós sebességet is. Azonban ennek a magas sebességnek – amit később az Alfa-osztály tagjai is nagyrészt hozni tudtak – meg volt az ára. Elsősorban az akusztikus vonatkozásban, de a törzsnek sem tett jót a nagy sebesség. A hangos üzemért cserébe egy nagy sebességű, jól manőverezhető, a kor torpedói elől jó eséllyel eliszkolni képes tengeralattjáró-osztály született.
Nyilván senkinek nem okoz meglepetést, ha azt mondjuk, hogy ezen orosz fejlemények okoztak némi álmatlan éjszakát nyugaton, ahol tartottak attól, hogy az Alfa-vonal, azaz a nagy sebességű, nagy mélységekbe lemerülni képes tengeralattjárók felé mozdul majd el a Szovjetunió. És bár ez végül nem így történt a nagy ijedtségben a tengeralattjárók ellen irányuló fegyverzetek fejlesztésére fordított emelt költségvetés olyan torpedók megjelenését hozta el, mint az amerikai Mk-46, Mk-48 illetve utóbbi továbbfejlesztett, ADCAP jelölésű változata, avagy a brit Spearfish.
A K-222 karrierjének egyik negatív állomásaként egy 1980 őszén végrehajtott karbantartás során az egyik reaktorja megsérült. 1988-ban került tartalékállományba, mióta is a szeverodvinszki Belomorsk haditengerészeti támaszponton várakozott sorsának lezárására.
Érdekességképpen – és ha már az Alfa-osztály – szóba került megjegyeznénk, hogy reaktor vonatkozásban az Alfák sem szerepeltek fényesen. Olyannyira nem, hogy az elsőként befejezett Alfát, a K-377-est már a hadrendbe állítása előtti tengeri tesztek során veszteséglistára kellett írni, lévén egy reaktor meghibásodás miatt ki kellett vágni a teljes reaktor szegmenst.
Project 705 Alfa
Az esetre 1972 folyamán került sor: a reaktorban használt folyékony fém megszilárdult, teljesen ellehetetlenítve a hasadóanyag kiemelését. A tengeralattjárót szétvágták, a teljes reaktor szegmenst furforol és bitumen keverékével töltötték fel és azt tervezvén, hogy majd jól eltüntetik a Kara-tenger mélyén. Aztán a szovjet környezetvédelmi hivatal az “Egyezmény a tengerek hulladékok és egyéb anyagok szennyezése elleni védelméről” értelmében közbeszólt – lévén azt menet közben Moszkva is aláírta Londonban. Az egykori K-377-es reaktorszegmense így kötött ki a Zvezdocska hajógyár melletti Yagry-szigeten, ahonnan egy 1994-es döntés értelmében került átszállításra Gremikha-ba – ahol egyébként több Alfa reaktora is kikötött..
A további Alfa-k közül az 1977. decemberében hadrendbe állított K-123 esetében kellett cserélni a reaktorszegmenst, miután az egy 1982-ben bekövetkező primer kör sérülés miatt szennyezetté vált. A K-123 kivételével az összes Alfa ki lett vonva 1990 vége előtt. A K-123 reaktorszegmensének cseréje jó 8 évbe került – egy nyomott vizes rendszerű reaktort tartalmazó került az eredeti helyére. Az 1991-ben újra hadrendbe állított egység 1995-ig kiképzési feladatokat látott el.
