|

Líbia fegyverkezik

Az október 5-e és 8-a között zajló líbiai LAVEX-2009 repülőnap és haditechnikai bemutató és vásár apropóján a rendező belefogott a vásárolgatásba.

A rendezvényre népes orosz tábor érkezett, és úgy tűnik, be is jött nekik a dolog, mivel Líbia a várakozásoknak megfelelően ki is szemelt magának egy-két portékát. A Rosoboronexport közleménye szerint öt nagyobb volumenű szerződés van aláírás közeli állapotban.

Alexander Mikheyev, az említett ügynökség egyik vezető személyisége elmondta: a líbiai szárazföldi erők és a haditengerészet számára is szállítanak majd fegyvereket a jövőben. Amit konkrétan meg is nevezett, azok T-72 harckocsik és hozzájuk tartozó felszerelések és utánpótlás-alkatrészek lesznek.
Szintén esélyesek az orosz termékek egy repülőgép- és légvédelmirakéta-tenderen, de erről többet sajnos nem árultak még el.

Líbiai T-72 harckocsi díszszemlén

Líbiai T-72 harckocsi díszszemlén ,

A líbiai katonai vezetés elmondása szerint azért érezték szükségesnek haderejük megerősítését, mert a közelmúltban a szomszédos országok (itt elsősorban Egyiptomot értették) jelentős mennyiségű új haditechnikai eszközt rendszeresítettek, így az erőegyensúly megtartása miatt most ők is így tesznek.

6 hozzászólás “Líbia fegyverkezik”

  1. Aim-120 (szerző)

    Szerintem amíg repül még 23-as, addig tartanak néhány „bérelhető” oktatót…
    Bár Ivánékat ismerve nem lennék meglepve, ha valami föld alatti raktárban lekonzerválva lenne egy pár száz (v. ezer) darab :-D

  2. Biztos, hogy van Flogger-pilcsijük, mert pl. az indiaiak részére erőltetnek (erőltettek?) a MiG-27-esre valami tuningot, amivel repültek is. Ettől függetlenül kétlem, hogy a leesett gépet oroszok repülték volna.