Anglia kész csökkenteni nukleáris csapásmérő erejét

Igen! Aki a cím alapján arra tippelt, hogy új fejezetéhez érkezett a Vanguard-osztály és a Trident D5 SLBM páros alkotta angol nukleáris elrettentő erő megújításának kérdése, az helyesen tippelt. A Downing Street által megerősített értesülések szerint Gordon Brown angol miniszterelnök által a napokban kommunikált bejelentés az ENSZ BT előtt is elhangzik. Elhangzik, hogy…

Hogy a 4 egységből álló Vanguard-osztályt a 2020-as években elképzelhető, hogy a korábbi tervektől eltérően mindössze csak 3 SSBN váltja majd. Brown nyilatkozatában elhangzott, hogy a korábbi tervek szerint 2024 – 2026 között rendszeresítendő 4 új generációs SSBN számának 3-ra csökkentésével a teljes program költsége bő 20 milliárd fonttal is csökkenthető lenne.

Korai elemzések meglepő fordulatnak tekintik a miniszterelnök nyilatkozatát, hiszen bár a kérdés nem új keletű, hiszen még Blair idejében született döntés a nukleáris elrettentő erő megújításáról, a Vanguard-osztály utódlásának biztosításával az Egyesült Királyság önálló nukleáris csapásmérő erejének fenntartásáról, a kérdés tényleges rendezését azonban mégiscsak az elkövetkező Strategic Defence Review-től várják. Az új SDR-től, melynek előkészítését ugyan már elkezdték, ám befejezése már a következő kormány feladata lesz a 2010 májusában esedékes választások után. Ezek ismeretében sokakban felmerülhet a gyanú, hogy Brown kinyilatkoztatásával, miszerint a britek, még ha csökkentett formában is, de megtartják nukleáris elrettentő erejük hordozását biztosító SSBN flottát olyan helyzetet igyekszik előteremteni, melyből a következő kormányok igen komplikáltnak találnák a későbbi visszatáncolást.

Brown mindezek mellett egyébként továbbá arról is beszélt, hogy tervezik a jelenleg mintegy 200 aktív nukleáris töltet számának mintegy 20%-os csökkentését is, ezzel is ösztökélve a többi atomhatalmat hasonló lépések megtételére, illetve a nukleáris fegyverprogramot dédelgető államokat terveiktől történő elállásra. Ez egyébként összhangban van Obama elnök által szintén a napokban bejelentettekkel, miszerint Washington is jelentős csökkentésekre készül a nukleáris arzenáljának vonatkozásában. Mindkét nyilatkozat összhangban van az Atomsorompó-egyezménynek, megkötése után még jó két évtizedekig mellőzött azon cikkelyével, miszerint az aláíró atomhatalmak minden tőlük telhetőt megtesznek a nukleáris leszerelés megvalósítása érdekében.

Azaz Anglia látszólag továbbra is úton van a miniszterelnök által már korábban hangoztatott, minimális szükséges elrettentő erőre történő visszalépés útján Azonban valóban csak ez áll a 4. tengeralattjáró várható szanálása mögött, avagy az angol pénzügyi deficit is? Hiszen Brown nagyon is jól tudja, hogy a költséges védelmi programok megfarigcsálásával akár komoly pénzeket is sikerülhet az államkasszában tartani. Mint nyilatkozatában elhangzott, adott esetben akár 20 milliárd Fontot is. 20 milliárd Font lefaragása a programból egyetlen tengeralattjáróval gyanúsan sok, ha belegondolunk.

Soknak tűnik, hiszen a fejlesztés költsége nem lesz kevesebb attól, mert csak 3 tengeralattjáró épül. Rövidtávon nyilván sikerülhet néhány milliárd megtakarítása – elemzők szerint cirka 4 milliárd Fontról lehet szó maximum – hosszabb távon azonban visszaüthet a dolog az üzemeltetési költségek oldaláról – vélik a Királyi Haditengerészetnél. Kevesebb tengeralattjáró esetén – legalábbis a jelenlegi nukleáris policy fenntartása esetén – az egyes egységeknek gyakrabban kéne tengerre szállniuk, mely a karbantartási költségek emelkedését hozná maga után. Hovatovább a döntés kedvezőtlen kihatással lesz a egységek leendő szülőhelyére, a Barrow-in-Furness hajógyárra – ezt is bele kell kalkulálni.

Hogy konkrétan hogyan alakul a brit nukleáris erők hosszabb távú sorsa, az legkésőbb pér éven belül kiderül, de addig is, mi kicsit pótoljuk be egy adósságunkat! Arra gondoltunk, hogy mivel a mostani fejleményeket leszámítva legutóbb tán akkor foglalkoztunk a brit nukleáris elrettentő erő megújításának kérdésével, mikor a HTKA még pattintott kőbaltával hasította az atomot, itt az ideje, hogy kicsit bepótoljuk lemaradásunkat.

Mentségünkre legyen mondva, a szigetországban heves vitákat szító kérdéssel kapcsolatos folyamatok csak egy részéről hallgattunk. Úgy bizony, hiszen például 2005 májusában a HTKA egyik elődoldalának hasábjain egy aprócska szösszenetben megemlékeztünk arról, hogy Tony Blair akkori miniszerelnök cáfolta az Independent azon értesüléseit, miszerint titokban már eldöntötték a kérdést. De valamikor ezidőtájt vélhetően néhány kiló dúsított urán kerülhetett a kőbalta alá, mert mindössze egy hírfoszlányt sikerült előkaparnunk az egyre hűvösebbé váló őszi estéken még mindig kellemes meleget sugárzó radioaktív kihullás pora alól, melyben az állt, hogy 2005 júniusában tüntetők egy csoportja bemászott a Skóciában található HMNB Clyde részeként funkcionáló Faslane tengerészeti támaszpontra, mely úgy nem mellesleg a Vanguard-ok támaszpontja.

A Faslane elleni, amúgy rendszeres, időnként tettlegességig is elfajuló tüntetés mellett persze történtek nagyobb horderejű fejlemények is azóta. Ezek egyike volt a védelmi minisztérium által 2006 decemberében kiadott whitepaper, melyben körvonalazta, hogy botorság lenne a nukleáris csapásmérő képesség feladása és felvázolt egy lehetséges menetrendet az elrettentő erőnek a 2040-es évekig történő fenntartására. A nukleáris arzenál megújítása kapcsán nem meglepő módon a tengeralattjárókon telepített ballisztikus rakéták jelentette megoldás megtartását ajánlotta.

Egyrészt mert a potenciális ellenségnek a brit nukleáris erő kiütését célzó esetleges támadásával szemben érthető okokból a leginkább védett, másrészt – az Egyesült Királyság tekintetében legalábbis – mindenképpen a legolcsóbb megoldás. A legolcsóbb, hiszen ne feledjük, hogy az arzenáljában korábban fellelhető WE.177 nukleáris töltető gravitációs bomba 1998-as kivonása óta az angol nukleáris csapásmérő erő már csak egy lábon áll. Ehelyett/e mellé újat kiépíteni valóban igen drága mulatság lenne. Nem beszélve arról, hogy így legalább védekezhetnek azzal, hogy nem fejlesztik a nukleáris csapásmérő képességüket, nem fejlesztenek ki nagyobb hatóerejű, pontosabb, stb. megoldásokat, „csak” szinten tartják a korábbi arzenált.

A haditengerészeti láb megújításához igencsak leegyszerűsítve pusztán „csak” egy új SSBN osztály, meg a robbanófejek néminemű felújítása kell. No persze ez így nem igaz, hiszen bár az UGM-133 Trident II (más néven: Trident D5) helyett nem kell új célba juttató platform, hogy az új tengeralattjárók is még sokáig hordozhassák a Tridenteket, azokat az angoloknak az amerikaiakhoz hasonlóan élettartam hosszabbító kezelésben kell részesíteniük. A 2006 végi dokumentumban az alábbi – ki tudja mennyire óvatos – kalkulációk szerepeltek a várható költségek tekintetében:

• 0.25 milliárd Font a Trident D5 élettartam hosszabbító programra
• 11-14 milliárd Font 4 új SSBN-re
• 2-3 milliárd Font a robbanófejek felújítására
• 2-3 milliárd Font a kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére

Ebben a még 4 SSBN-nel számoló, 15-20 milliárd összköltségben azonban még nem volt benne a Vanguard-osztályú rakétahordozók 5 évnyi extra szolgálati időt biztosító élettartam hosszabbító programjának költsége. Apropó, miért is van ezen utóbbira szükség?

Elsősorban azért, mert az aktuális kalkulációk alapján a Vanguard-ok utódlását biztosító SSBN osztály első tagjának érkezése nem várható, csak úgy 15-17 év múlva, amikorra azonban közbelépés nélkül a Vanguard-ok már nagyon szeretnének nyugdíjba menni. Az élettartam növelő munkálatok ellenére azonban a Vanguardokba várhatóan csak egy relatíve rövid, 5 évnyi extra szolgálati idő rakható bele. Ez azt eredményezheti, hogy a következő generációs SSBN érkezésekor már csak 3 Vanguard lubickol majd. Főleg akkor, ha megoldható lesz, hogy a jelenlegi policy-nek megfelelően, elrettentő szerepkörben egy Vanguard még ebben az esetben is mindig a mélyben ólálkodhasson.

Mint olvasóink egy része talán tudja, a Munkáspárt által 1998-ben megalkotott Strategic Defence Review-nak a nukleáris elrettentő erőre vonatkozó részében az áll, hogy egy Vanguard-osztályú rakétahordozó folyamatosan tengeren van. Az indítótubusukban lapuló 16 Trident D5-ön pedig összesen 48 nukleáris töltettel. Egyszerű matekozással kijön, hogy ez természetesen messze elmarad attól a mennyiségtől, amit a Vanguard-ok maximálisan hordozhatnának, hiszen a Trident D5 maximálisan 12 visszatérő egység célba juttatására is képes ha arról van szó. De nincs arról szó, hiszen még az amerikaiak sem használják ki ezt a képességet. Nem mintha a START I vagy a SORT ezt megengedné: előbbi 8, utóbbi rakétánkénti 4-5 visszatérő egységes limitet ír elő. De mielőtt nagyban elkalandoznánk más vizek felé, meg kell említenünk, hogy korábban, az SDR életbe lépése előtt a tengerre szálló Vanguard 96 visszatérő egységgel indult útnak.

Hovatovább azt is meg kell említenünk, hogy az SDR egy másik intézkedése is kihatással volt/van a Tridentekre szerelt visszatérő egységekre nézve. Az SDR, mely egyébként a korábbi 300 azonnal rendelkezésre álló, aktív töltet mennyiségét 200 körülire csökkentette, egyben sürgette a WE.177 kivonását. Utóbbi alapvetően olyan helyzetekben került volna bevetésre, melyekben nem egy egész országot kell annihilálni, nincs szükség a visszatérő egységekkel megrakott Trident-ek össztűzére. Ezen opció fenntartásához azonban egy, kis(ebb) hatóerejű töltet szükséges. Ezt az elérhető információk alapján úgy oldották meg a britek, hogy a Tridentjeik egy részére egyetlen visszatérő egységet szereltek, mely egy redukált hatóerejű töltet került. (vélhetően a nagy hatóerejű változatról van szó, azonban csak az első fokozat kerül „begyújtásra” – a kívánt hatóerő függvényében akár „boosting” nélkül.)

Hogy ezen „szub-stratégiai” célnak mennyi Trident van alárendelve, illetve milyen a hatóerő arról nem igazán lehet tudni semmit. Biztosat meg aztán pláne nem. Egyébként ez erősen jellemző az angol nukleáris elrettentő erőre, így azt sem tudni pontosan milyen töltet lakik az angol Tridentek visszatérő egységeiben. Annyi bizonyos, hogy mivel az angol nukleáris fegyverek fejlesztése a kezdetek óta összefonódott az amerikaival a Trident I (C4)-hez és Trident II (D5)-höz egyaránt használható W76-os robbanófejen alapszik, esetleg nagyon is hasonlít rá.

És ha már megint a Tridenteknél tartunk. Anglia eredetileg 65 Trident D5-öst vásárlása mellett döntött, amiből aztán végül csak 58 lett. Mondjuk a vásárlás kicsit csalóka kifejezés ez esetben, ugyanis a Trident II-esek nem kerültek angol tulajdonba. Nem, Anglia úgymond csak kivehet 58 Trident II-est a Georga államban található Kings Bay-i tengeralattjáró bázison található Strategic Weapons Facility-ben tárolt készletből.

Megint csak kis matekozás után adódik, hogy az 58 Trident nem elég mind a 4 Vanguard teljes felfegyverzéséhez, hiszen ahhoz 64 rakétára lenne szükség. A valószínű felállás, hogy 48 rakéta képzi 3 Vanguard fegyverzetét (1 úgyis mindig felújítás alatt áll), míg a maradék 10 tartalék illetve tesztelési célokat szolgál. A korábban már említett, az amerikaiak által a D5-ösökhöz kidolgozott élettartam hosszabbító felújításba a britek is bekapcsolódnak majd, mellyel a 2040-es évekig megoldott lesz a rakétakérdés. Ugyanakkor a robbanófejek kérdése nem.

Azok ugyanis az elérhető információk alapján csak a 2020-as évekig húzzák ki, addigra döntést kell hozni felújításukról, avagy egy új fejlesztés beindításáról. Akármi is lesz a döntés, azt az Atomic Weapons Establishment, az Egyesült Királyság nukleáris fegyverzetének fejlesztéséért és karbantartásáért felelős szervezete fogja megvalósítani. Megjegyzendő, hogy 2005 – 2008 között az AWE évi cirka 350 millió Font támogatásban részesült a Tridenteken található robbanófejek megbízhatóságát ellenőrző vizsgálatok lebonyolítására. Ezt alapvetően vélhetően az indokolta, hogy 2005 tavaszán egy egykori Los Alamos-ban a nukleáris robbanófejeken dolgozó mérnök és három kollégája azt állította, hogy a W76-osnak van egy súlyos hiányossága, mely adott esetben azt eredményezheti, hogy a töltet csak redukált hatóerővel robban, ha robban egyáltalán. Ugyan ezt következetesen cáfolták több oldalról is, azért a W76 csak átesett egy képességfejlesztő módosításon az Egyesült Államokban. Mivel vélhetően az angol robbanófejek nagyfokú rokonságot mutatnak a W76-ossal, így London is eltapsolt erre egy kis pénzt.

Nos, jelenleg valami ilyesmi tehát a felállás brit barátainknál. Hogy konkrétan hogyan alakulnak a dolgok, az persze még a jövő zenéje, de a jelenlegi helyzet alapján várhatóan a 3 SSBN + 160 aktív nukleáris töltet lesz a csapásirány.