Bevezetés
A 18 darab, egyenként 24 db Trident típusú SLBM hordozására képes Ohio-osztályú, nukleáris meghajtású ballisztikus rakétahordozó tengeralattjáró (SSBN) az amerikai stratégiai erők nukleáris triászának tengeri ágát testesíti meg.
Az Ohio-osztályú tengeralattjárók az USA legnagyobb és valaha épített legcsendesebb SSBN tengeralattjárói, melyeket világviszonylatban is csak az orosz Typhoon-osztály képes maga mögé szorítani – legalábbis méreteit tekintve.
Az eredetileg megépített 18 egységből ma már csak 14 szolgál eredeti szerepkörében, hiszen az első 4 egységet egyenként az elmúlt pár év során Tomahawk robotrepülőgépek hordozására képes SSGN-é építették át.
Az SSBN szerepkörben megmaradt 14 Ohio együttesen megközelítőleg, az USA stratégiai robbanófej készletének 50%-t hordozza! Természetesen pontos számot nehéz lenne mondani, mivel titkos adatokról van szó.
E hajóosztály egységeit is elsősorban elrettentés céljából küldik járőrözni. Jó lehet induláskor nem határoznak meg konkrét célpontokat, de a tengeralattjárók gyors reagálásuk folytán könnyen támadhatnak többféle célpontot.
A U.S. Navy szokásának megfelelően a tengeralattjárókhoz is két személyzetet – Blue (kék) és Gold (arany) – osztanak be. A két személyzet 100 naponta váltja egymást. Hogy szükség esetén a tengeralattjárók a lehető legrövidebb idő alatt felkészíthetőek legyenek az újabb bevetésre a törzsön három nagy logisztikai célokat szolgáló nyílást helyeztek el, melyeken keresztül gyorsan feltölthetőek a készletek és a fegyverzet. Az Ohio-osztályt ezen felül úgy tervezték, hogy akár 15 évig is szolgálhassanak időigényes nagyjavítás nélkül.
Története
Már az 1967-es STRAT-X tanulmány rávilágított arra, hogy az SLBM rendszerek (tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták) a leghatékonyabb és legnagyobb túlélőképességű egységei az amerikai nukleáris triászának. A fenti lényeges tényen felül, az Egyesült Államok nukleáris elrettentőerejével kapcsolatban három kulcsfontosságú tényre is felhívta a figyelmet.
A haditengerészet tanulmányozni kezdte egy új nagy hatótávolságú, tengeri rakétarendszer megvalósíthatóságát. Az ún. ULMS program lényegében egy hosszútávú modernizációs elképzelés volt, melynek keretében egy a meglévőknél nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéta és egy új tengeralattjáró fejlesztését is célba vették.
Az eredeti Poseidonhoz képest dupla hatótávolságúra növelt változat (5 280 km) a SECDEF döntése alapján túl kevésnek bizonyult az új tengeralattjáróhoz. A második rakéta (ULMS II) hatótávolság és teljesítmény szintjén is felülmúlta a megnövelt hatótávolságú Poseidont. 1972 májusában a megnövelt hatótávolságú Poseidont átkeresztelték Trident-re (C4), míg a nagyobb hatótávolságú változat a Trident II elnevezést kapta.
A SECDEF még 1971. szeptember 14-én jóváhagyta mind a Trident I rendszert, mind pedig a Haditengerészet új nagy sebességű tengeralattjárójának a terveit.
A Haditengerészet 1971 novemberében pénz átcsoportosítás révén, elhatározta az ULMS program felgyorsítását. A SECDEF 1971. december 23-án született döntésével jóváhagyta a program felgyorsítását és az új tengeralattjáró hadrendbeállítását 1978-ra tűzte ki.
Az elnök 1973. november 15-én aláírta a pénzügyi támogató határozatot, így a Haditengerészet 1974. július 25-én, megbízta a General Dynamics Electric Boat részlegét az első Trident SSBN megépítésével.
1974-ben az Ohio program keretében összesen 10, Trident-1 C-4 rakétával felszerelt tengeralattjárót kívántak rendszeresíteni. 1981-re azonban erősen módosult a program, a hajók számát 15-re növelték! 1989-re pedig a Haditengerészet már 21 tengeralattjáróról álmodozott, illetve a következő évre már 24 darabbal számolt. A fenti darabszámok viszont csupán álom szintjén maradtak meg, mivel 1991-ben a Kongresszus 18 megépített hajó után leállította a programot.
Fegyverzet
Rakéták
Az első 8 db Ohio-osztályú tengeralattjárót (SSBN-726 – SSBN-733) 24 Trident-I C4 rakétával szerelték fel. A 9. hajótól (USS Tennessee) kezdve viszont már Trident-II D5 rakétákat helyeztek a tengeralattjárókra (SSBN-734 – SSBN-743). A rakéták tárolására és indítására 24, két sorban elhelyezett indító tubus szolgál. A rakéták természetesen az ún. „cold-launch” elven indulna útra, azaz a tubusból sűrített levegő löki ki őket, majd az első fokozat rakétamotorja csak a felszínre érkezéskor indul be.
A Trident-II SLBM akár 12, egyenként 100 kT hatóerejű robbanófejet is szállíthat (MIRV), de a SALT-egyezmény korlátozása miatt csak maximum 8 visszatérő egységet telepítenek ezen rakétákra. A MIRV tulajdonság és jóval nagyobb pontossága (körkörös szórását számos forrás 90 m körül adja meg) folytán nagyobb elrettentő erővel bír, mint elődje. 2000 és 2008 között egyébként valamennyi Trident-I C4 rakétával felszerelt hajó D5 rakétát kapott.
Ohio-osztályú SSBN nyitott indítócsövekkel ,
Torpedók
Az osztály tagjait egyenként 4 db 533 mm-es torpedóvető csővel szerelték fel. A Gould mk48 torpedókat mk118 digitális torpedó tűzvezető rendszer segítségével lövik ki.
Az mk48 egy 1972 óta hadrendben álló, 290 kg-os robbanófejjel felszerelt, nehéz torpedó, melynek maximális hatótávolsága 50 km, maximális sebessége pedig eléri a 74 km/h-t.
Védelem
Torpedók ellen 8 db mk2 torpedózavaró kilövővel, továbbá WLR-10 veszélyjelző rendszerrel látták el az Ohiokat.
A fentieken túl egy akusztikus elfogó és védelmi rendszert – AN/WLY-1, Northrop Grumman – is beépítettek, melynek köszönhetően mindegyik tengeralattjáró automatikusan képes reagálni egy esetleges torpedótámadásra.
Szenzorok
Felszíni keresés, navigáció és tűzvezetés céljaira egy BPS 15A I/J-band radar van használatban. Passzív szonárként az IBM BQQ 6 és Raytheon BQS 13 szolgál. Nagy frekvenciájú aktív és passzív szonárként a BQS 15 van beépítve.
Meghajtás
A tengeralattjáró meghajtásáért felelős két, együttesen 60 000 LE leadására képes turbina meghajtásához a gőzt az S8G jelű, nyomott-vizes reaktor biztosítja. Érdekességképpen megemlítjük, hogy a U.S. Navy reaktorainak könnyen áttekinthető jelölése utal felhasználási területére és gyártójára. Az S8G-*ről így egyből ,átható, hogy a General Electric által szállított, a szállító vonatkozásában 8. generációs reaktormaggal rendelkező, tengeralattjáróhoz tervezett reaktorról van szó. S8G:
S: submarine (tengeralattjáró)
8: a reaktormag generációja a szállító vonatkozásában
G: General Electric
A hajók felszíni csúcsebessége 18 csomó, a habok alá merülve pedig eléri a 25 csomót.
A nagy átalakítás (SSBN -> SSGN)
A Hidegháború végén elhatározták az osztály névadóját, az Ohio-t és későbbiekben három testvérhajóját is nyugdíjba küldik. A nyugdíjazás határidejét 2002-ben határozták meg. Ám a tervezett nyugdíjazás helyett módosították a négy hajót (Ohio, Michigan, Florida, Georgia), így továbbra is szolgálatban maradhattak, mint hagyományos robbanófejjel szerelt robotrepülőgépeket hordozó tengeralattjárók (SSGN).
2002 és 2010 között, a 24 rakétatubusból 22-t módosítanak. Mindegyik csőbe függőleges kilövőrendszereket helyeznek, melyek egyenként 7 Tomahawk rakétát képesek kilőni, így a 4 átalakított egység egyenként 154 robotrepülőgépet hordozhat majd.
A Tomahawk-okon kívül egyéb rakétákat is szállíthatnak köztük tengeralattjáróról indítható közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat is (SLIRBM).
Az átalakított rakétacsövekben ezen felül akár extra ellátmányt is raktározhatnak, növelve a tengeren tölthető idő tartamát.
A megmaradt két rakétacsövet elárasztható, zárt tartállyá alakítják. Elsősorban különleges küldetések alkalmával fogják alkalmazni. Például a továbbfejlesztett SEAL szállító rendszer is az egyik megmaradt csőbe helyezhető. Az átalakítás során továbbfejlesztett kommunikációs rendszerrel szerelik fel ezen tengeralattjárókat, hogy szükség esetén előretolt parancsnoki állásként is szolgálhassanak.
A haditengerészet 2002. szeptember 26-án megbízta az Electric Boat céget az SSGN átalakítás első fázisának végrehajtásával. A megbízási pénzekből csupán az első két hajó részleges átalakítására futotta, így még a 2002-es költségvetési év során további 355 millió dollárt fordítottak az átalakításokra. Az elkövetkező években jelentős összegek mentek el az átalakításokra:
A hajók teljes átalakítása hajónként épphogy 700 millió dollár alatt maradt.
Az Electric Boat 2006. január 9. napján bejelentette az átalakítási program sikeres lezárását. Az átalakított USS Ohio 2006 februárjában csatlakozott a flottához, a USS Florida 2006 áprilisában követte. Az USS Michigan 2006 novemberében merült a víz alá ismételten. Az USS Georgia azonban csak 2008 márciusában csatlakozott újból a haditengerészet aktív kötelékéhez.
Az Ohio osztály jövője…
A jelenleg hadrendben szolgáló osztály első tagját várhatóan legkésőbb 2029-ben nyugdíjba küldik, így a haditengerészetnek új tengeralattjárókra lesz szüksége. Két lehetséges út közül választhatnak: egyik a Virginia osztályú támadó nukleáris tengeralattjáró, másik egy vadonatúj hajóosztály megalkotása.
A haditengerészet már 2007-ben költségelemzéseket végeztetett, majd 2008 decemberében az Electric Boat közel 600 millió dolláros megbízást kapott egy, a jövőben az Ohio osztályt felváltó tengeralattjáró tervezésére.
Alig száradt meg a tinta az Ohio-osztályt leváltó új tengeralattjáró tervezésére irányuló megegyezésen, Robert M. Gates védelmi miniszter 2009 áprilisában megerősítette, hogy a haditengerészetnek legkésőbb 2010-ig neki kell kezdenie az új osztály létrehozására irányuló programba, mivel 2029-ben már az új tengeralattjáróknak kell járőrözniük a világ óceánjain és tengerein.
A hajóosztály tagjai
Robotrepülőgép-hordozók
– USS Ohio (SSGN-726)
– USS Michigan (SSGN-727)
– USS Florida (SSGN-728)
– USS Georgia (SSGN-729)
Ballisztikus rakétahordozók
– USS Henry M. Jackson (SSBN-730)
– USS Alabama (SSBN-731)
– USS Alaska (SSBN-732)
– USS Nevada (SSBN-733)
– USS Tennessee (SSBN-734)
– USS Pennsylvania (SSBN-735)
– USS West Virginia (SSBN-736)
– USS Kentucky (SSBN-737)
– USS Maryland (SSBN-738)
– USS Nebraska (SSBN-739)
– USS Rhode Island (SSBN-740)
– USS Maine (SSBN-741)
– USS Wyoming (SSBN-742)
– USS Louisiana (SSBN-743)
Az osztály specifikációi
Vízkiszorítás: 18,700 tonna – alámerülve
Hossz: 198 m
Legnagyobb szélessége: 12,8 m
Maximális sebesség: 25+ csomó (46,3 km/h) – alámerülve
Maximális merülési mélység: 245 m
Rakétakilövő-csövek: 24 db TRIDENT C-4 (vagy D-5) rakétakilövő-cső
Torpedővetők: 4 db 533 mm-es (21 hüvelyk) vetőcső
Építő: General Dynamics, Electric Boat Corporation
A névadó és az SSGN-k
USS OHIO
Az USS Ohio (SSGN-726) az osztály zászlós hajója, a 4. hajó a Haditengerészet történelmében, mely a 17. állam, azaz Ohio nevét viseli. Az USS Ohio-t három testvérhajójával együtt átalakították SSGN típusú tengeralattjáróvá (SSGN-726).
1974. július 1-jén bízták meg a General Dynamics Electric Boat részlegét a tengeralattjáró megépítésével amit követően közel 5 év múltán, 1979. április 7-én bocsátották vízre.
A hajó tengeri próbáira, melynek során a tengeralattjáró rendszereit tesztelték, 1981 nyarán került sor. A sikeres teszteket követően, 1981. október 28-án a Haditengerészet birtokba vehette vadonatúj tengeralattjáróját. George H. W. Bush (az USA alelnöke, későbbi 41. elnöke), a 8 000 meghívott vendég előtt, úgy mutatta be a hajót, mint a nemzeti stratégiai elrettentő erő új dimenzióját. Hyman G. Rickover admirális pedig kifejtette, hogy az új tengeralattjáró félelmet kelt majd Amerika ellenségeinek szívében.
A végrehajtott tesztek és az átadást követően az USS Ohio új szolgálati helyére, a Washington államban található Bangor kikötőbe hajózott. Igaz út közben még tettek egy kis kitérőt Cape Canaveral-ba, ahol a rakétakilövő rendszert tesztelték.
1982 augusztusa és szeptembere során végrehajtották az első bevetés előtti karbantartásokat és behelyezték a Trident C-4-es rakétákat is. Az USS Ohio, a kék személyzettel, 1982 októberében kihajózott az első járőrözésére.
1993 júniusától 1994 júniusáig a Puget Sound tengerészeti kikötőben nagyobb javítási és szerelési munkálatoknak vetették alá, melynek során modernebb szenzorokat helyzetek a hajóra, javítottak a tűzvezető és a navigációs rendszereken is. 1995 januárjában indulhatott ismételten őrjáratra, továbbra is a Csendes-óceáni flotta tagjaként.
Eredetileg 2002-ben nyugdíjazni akarták a hajót, de inkább három társával együtt átalakították és hagyományos fegyverekkel szerelték fel, így azóta SSGN-ként szolgálja Amerika érdekeit.
Ennek kapcsán 2002 novemberében vonult szárazdokkba, ahol elvégezték a szokásos nagyjavításokat továbbá a 36 hónapig tartó átalakítást. Az Electric Boat 2006. január 9-én jelentette be az átalakítások befejeztét. Az Ohio ezután 2006. február 7. napján csatlakozott a flottához ismételten. 2007. január 21-én az Arany személyzettel együtt kihajózott Kitsap tengerészeti kikötőjéből Hawaii felé.
Az USS Ohio 2007. október 15-én indult első küldetésére mint SSGN. A küldetés során – valamikor december folyamán – a Kék személyzet irányítása alatt, több tesztet is végrehajtottak.
Specifikációk
Építő: General Dynamics Electric Boat Division.
Energiaforrás: 1 db S8G reaktor
Meghajtás: 2 db turbina, 1 hajócsavar, 60 000 LE
Hossz: 170.69 méter
Átmérő: 10.06 méter
Vízkiszorítás: 16 764 tonna (felszínen), 18 750 tonna (alámerülve)
Sebesség: 20+ csomó (36.8+ km/h) – hivatalos adat, 25 csomó, alámerülve – tényleges adat
Maximális mélység: „800 lábnál több” – hivatalos, ténylegesen 1 000 lábnál több
Fegyverzet: 24 Trident I és II; 4 torpedóvető, Mk48 Torpedókkal
Legénység: 15 tiszt, 140 tengerész
Működési költségek: 50 000 000 dollár évente [1996 költségvetési év]
Hadrendbeállítás: 1981. november 11.
USS MICHIGAN
Az USS Michigan (SSBN-727/SSGN-727) volt a második Ohio-osztályú SSBN az amerikai haditengerészet kötelékében, mellesleg a 3. hajó, mely Michigan állam nevét viseli.
E hajót is a General Dynamics Corporation Electric Boat Groton-i kikötőjében építették. A vizrebocsátásra 1982. szeptemberében került sor és 1983. március 16-én érkezett Bangor-ba (Washington). Összesen 66 járőrözésen vett részt.
2007. júniusára a Michigan-t is átalakították SSGN típusú tengeralattjáróvá.
2007-től a Michigan napjait a Csendes-óceánon hajókázva töltötte, miközben gőzerővel készítették fel az aktív szolgálatra.
2008 júniusában minden szükséges engedélyt és jóváhagyást megadtak, így a legénységet lázasan képzik, hogy a hajó megfeleljen a csendes-óceáni flotta minden elvárásának.
Specifikációk
Vízkiszorítás: 16 765 tonna (felszínen); 18,750 tonna (alámerülve)
Hossz: 170.69 méter
Átmérő: 12.8 méter
Meghajtás: 1 db S8G reaktor
Csúcssebesség: 20+ csomó (37+ km/h)
Legénység: 13 tiszt, 140 matróz
Fegyverzet: 4 db 21 hüvelykes torpedóvető; 154 db BGM-109 Tomahawk.
USS FLORIDA
Az USS Florida (SSGN-728) a 6. hajó az USA haditengerészetének történelmében, mely a 27. állam nevét viseli. Eredetileg SSBN-728 számot kapta, melyet az átalakítás után SSGN-728-re változtattak.
A hajó építésére irányuló szerződést 1975. február 28-án írták alá, melyben szintén a General Dynamics Corporation, Electric Boat Division-t bízták meg.
A hajó kerincét az USA függetlenné válásának 200. évfordulóján, 1976. július 4-én fektették le (ekkor még nem adtak nevet a készülő tengeralattjárónak).
Az USS Florida-t 1981. november 14-én bocsátották vízre. A reaktor tesztelésére 1982. november 13-ig várni kellett, majd a tesztek és a szokásos karbantartás után 1983. január 21. napján a személyzet birtokába vehette a hajót.
A hajó tengeri tesztelésére 1983. február 21-én került sor. Végül 1983. május 17-én átadták a kész hajót a Haditengerészetnek.
Az átadás után mindkét legénységnek meg kellet ismerkednie a hajóval, mely gyakorlatok során Trident C-4 rakétákat is kilőttek. A Florida 1984 március végén érkezett Bangor-ba, állomáshelyére. Első éles járőrözéséről 1984. július 25-én érkezett haza.
2002 novemberében már a 61. járőrözésén is túl volt. A legénység felkészültségét bizonyítja, hogy 1989-ben, 1991-ben, 1994-ben, 1999-ben, és 2002-ben is elnyerték a Battle „E” elismerést (Battle Efficiency Award, Battle „E”, évente kiosztásra kerülő elismerés, azon egységek számára, melyek megnyerik saját kategóriájuk részére rendezett hatékonysági gyakorlatot).
1991-ben elnyerte a Marjorie Sterrett Battleship Fund Award-t is (évente 2 darabot osztanak ki; egyet a csendes-óceáni, egyet az atlanti-óceáni flotta egyik tagjának, általában a Battle „E”-n legtöbb pontot elért egység kapja).
Érdekességként megemlíthető, hogy 1997-ben Michael J. Alfonso parancsnokot felmentették a hajó parancsnoksága alól a legénység megfélemlítése, tisztjei véleményének figyelmen kívül hagyása és zsarnokoskodás miatt.
A USS Florida 2003. júliusában hajózott be Norfolk Tengerészeti Kikötőjébe, hogy 2006. áprilisában már, mint SSGN hajózhasson ki.
Specifikációk
Vízkiszorítás: 16 765 tonna (felszínen); 18,750 tonna (alámerülve)
Hossz: 170.69 méter
Átmérő: 12.8 méter
Meghajtás: 1 db S8G reaktor
Csúcssebesség: 20+ csomó (37+ km/h)
Legénység: 13 tiszt, 140 matróz
Fegyverzet: 4 db 21 hüvelykes torpedóvető; 154 db BGM-109 Tomahawk.
USS GEORGIA
_1997.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}
_Boat_Enh.jpg){kind=link}
.jpg){kind=link}
Az USS Georgia (SSBN-729/SSGN-729) a második hajó a Haditengerészet állományában, mely a 4. államról kapta nevét.
1976. február 20. napján bízták meg General Dynamics Corporation-t a tengeralattjáró megépítésével. A hajó gerincének lefektetésére 1979. április 7.-éig kellett várni.
A Georgia-t 1982. november 6-án bocsátottál vízre. A kék legénység parancsnoka A.W. Kuester, míg az aranyé M.P. Gray lett.
A tengeren történő teszt kilövéseket 1984. márciusa és májusa között hajtiották végre. 1984 novemberében hajózott be állomáshelyére Bangor-ba.
1985. januárjában kezdte meg első őrjáratát. 1983 szeptemberetől 1986 májusáig, mint a Task Unit 14.7.1 tagja tevékenykedett, mely szolgálatért a legénység elnyerte a Meritorious Unit Commendation-t (Az Egyesült Államok hadseregének közepes szintű elismerése, melyet azon egységek részére adják, melyek kimagaslóan példaértékű teljesítményt nyújtanak hősiesség, szolgálat és egyéb bátor cselekedetek terén).
Második Meritorious Unit Commendation elismerését az 1986 februárjától augusztusig tartó tengeralattjáró hadműveletért zsebelhette be.
1986. március 22-én Midway szigetek közelében az USS Secota (YTM-417) közreműködése révén végrehajtották a legénység cseréjét, mikor a Secota elektromos rendszere felmondta a szolgálatot, mely a két egység összeütközéséhez, valamint a Secota elsüllyedéséhez vezetett. A Georgia sértetlen maradt.
A hajó arany legénysége 2001-ben tovább növelte a hajó által begyűjtött elismeréseket, ezúttal egy Battle Efficiency Award-val.
2003. október 30. napján a Georgia hazatér 65. – egyben utolsó – SSBN őrjáratáról.
2003. november 7-én állandó állomáshelyén megfosztották C-4 Trident I rakétáitól. A művelet során kinyitották az összes cső fedelét és leengedték a létrákat, melyeket lemásztak a tengerészek, s a rakétákra erősítették azon kábeleket, melyek segítségével kiemelték azokat. A lefegyverzés simán ment, egészen a 16. kilövőcsőig. Miután hozzárögzítették a rakétához a kiemelésnél használt kábelt és a tengerész kimászott, a legénység szünetet tartott, de a létrét benn felejtették. Miután vissztértek a szünetükről és elkezdték kiemelni a rakétát, a bennfelejtett létra majd 23 cm-es rést vágott a rakéta fej részébe, szerencséjükre nem szabadult ki radioaktív anyag.
Az incidens után a kiemelésben közreműködőket hadbírtóság elé állították, továbbá Keith Lyles parancsnokot december 19. felmentették. A hajó elsőtisztje, Phillip Jackson követte. A felelősségre vonás nem állt meg a két leváltott személynél! Millett és Petty fegyvermesterek sem kerülhették el a történtek hatásait, őket is felmentették.
2005 márciusában a Georgia behajózott Norfolk Tengerészeti kikötőjébe, hogy 2008. februárjában, mint SSGN hajózhasson ki.