|

UAV a Szuhoj vadászbombázók gyártójától

A Szuhoj tervezőiroda terveit, elgondolásait a valóságba átültető gyártó a pilóta nélküli légijárművek irányába is érdeklődni kezdett, létre is hozott egy kisebb repülőeszközt.

Az Irkutszki Repülőgépgyár (Irkut) a moszkvai Complex security 2009 kiállításon mutatta be az általa fejlesztett pilóta nélküli eszközt. Irkut-10 elnevezésű UAV (unmanned aerial vehicle) az Irkut reményei szerint minden időjárási viszony mellett alkalmazható lesz majd. Ellátták nappali és infravörös kamerával, valamint felszerelték nagy sebességű adatátviteli rendszerrel is, így „real-time” közvetítheti a felvett eseményeket.

Irkut-10 UAV

A rendszer két pilóta nélküli eszközből és egy földi kezelőpultból áll. A gépek mintegy 2 órát képesek egyhuzamban a levegőben tartózkodni, hatótávolságuk 70 kilométer. Az eszközt katapultról indítják és ejtőernyővel ér földet a bevetés végeztével.
Az eszközt polgári célra fejlesztették ki, de (ahogy az a Mi-8-as helikopter esetében is történt) nem zárható ki a katonai alkalmazása sem, hiszen Oroszország meglehetősen le van maradva a pilóta nélküli járművek fejlesztése, rendszeresítése terén.