A 90-es évekre jól láthatóvá vált, hogy pár éven belül elavulttá válnak a haditengerészet fegyveres elektronikai felderítésre – zavarásra alkalmazott EA-6B típusú gépei. A feladat azonban megkövetel egy új gépet, melyre az ezredforduló után a haditengerészet mindenesének számító F/A-18E/F típust választották ki. Az elektronikus ellentevékenységre szolgáló változata az EF-18G Growler nevet viseli.

A fejlesztéseket még a McDonell Douglas cég kezdte el 1993-ban. Akkor volt vadonatúj fejlesztés a Super Hornet és a gyár kitűzte maga elé ennek a sárkányának, valamint az EA-6B rendszereinek az integrálását. 1997-ben a Boeing felvásárolta McDonell Douglas gyárat és ezzel átvette a fejlesztés irányítását is. Több elképzelést is kidolgoztak a zavaróelektronika kialakítására a különböző konténeres megoldásoktól egészen a fedélzeti integrált rendszerekig. A gépnek alkalmasnak kellett lennie teljesen önálló feladat végrehajtásra, vagy a harctéri információs hálózat elemeként együttműködni a tengerészet többi egységével.

Az ezredforduló környékén született a döntés, hogy az EA-6B ICAP III verziójának AN/ALQ-99 és AN/ALQ-218-as rendszereit kell használni az új gépnél is. Ezek beépítése azonban nagyon bonyolultnak bizonyult. Újabb céget – ezúttal a Northrop Grummant – vonták be a munkálatokba. Ők végezték az elektronika fejlesztését, míg a Boeingnél maradt a gép szerkezetének a kialakítása. Komoly probléma volt megoldani, hogy az egyes zavarórendszerek egymás teljesítményét ne rontsák, illetve a gép személyzetére ne jelentsenek veszélyt. A gép veszélyeztetett részeit, így például a kabintetőt árnyékoló elemekkel kellett bevonni.

Az első EF-18-as repülésre 2001. november 15-én került sor. Ekkor még egy átalakított E/F-18F végezte el a felszállást 3 db ALQ-99 konténerrel és 2 db póttartállyal. A Boeing tervei szerint a Navy teljes, 123 gépes EA-6B flottáját 90 db EF-18G géppel lehetne leváltani. A technikai korszerűsítés mellett természetesen az üzemeltetés terén is nagy előrelépés történt. A Prowlerek minden repült órája 17 ezer dollárba kerül, míg a Growlerek esetében ez az érték mindössze 7 400 dollár. A hordozók fedélzetén egységes Hornet – Growler flotta pedig még egyszerűbbé teszi a logisztikát.
A gépeket a 2005-ös tervek szerint 10 repülőszázadban helyezik majd el, egyenként 6-6 géppel, míg a flotta készenléti légiereje egy ötgépes századot kapna. Ugyanekkor a tengerészgyalogság még nem döntött a saját Prowler gépeinek a felváltásáról.
A gépek ára 15-18%-kal magasabb lesz, mint az alap F-18E/F változatoké és legoptimistább becslések szerint is el fogja érni az 57 – 60 millió dollárt.

A tesztrepülések első fázisa 2002. augusztusáig tartott. Ennek keretében összesen ötször szállt fel a korábban említett F-18F azonos függesztménnyel. Ezek során minden sebességtartományba tesztelték a gépet.

Nagy előrelépés volt a projekt életében, amikor 2003. március 27-én a Boeing elnyerte a haditengerészet 27,6 milliárd dolláros pályázatát. Egyben a NAVY megfogalmazta a gép rendszereivel kapcsolatos igényeit is. Ugyanezen az év decemberben a cég aláírta a szerződést 56 db gép legyártására. Ezt a darabszámot a következő év júniusában 90 db-ra emelték. Az előzetes gyártási tervek szerint 2008-ban 4 db, 2009-ben 12 db, 2010-ben 16 db, 2011-ben 33 db, míg 2012-ben 25 db összeszerelését tervezik.

A fejlesztés utolsó fontos lépésére, egyben tulajdonképp lezárására 2003. december 29-én került sor, amikor az Amerikai Haditengerészet Tengerészeti Légi rendszerek Parancsnoksága közel 980 millió dolláros pályázatán a Growlert hirdette ki győztesnek.

A gyártás 2004 októberében indult be, míg az első Growler felszállásra 2005. augusztus 15-én került sor.
A haditengerészet 2006 szeptemberében vette át az első F/A-18G gépét, amely ekkor az EA-1 jelzéssel illettek. A Patuxent River légibázison a haditengerészet azonnal szigorú teszteléseknek vetette alá a gépet, amelyhez még ebben az évben csatlakozott a második példány is. A VX-23 „Salty Dogs” repülőszázad keretén belül 2008 júniusáig összesen öt Growler vett részt a kísérleti repüléseken.

Az első harci egység, amely kipróbálhatta a Growlereket a VAQ-129 Vikings század volt 2008. júniusában. A tavalyi évben a VAQ-132 „Scorpions” század kezdte meg az átállást az új típusra. Az egység átképzése jelenleg is tart és várhatóan 2009-ben el is érik a hadrafoghatóságot. Őket a tervek szerint a VAQ-141 „Shadow Hawks” követi majd.
Mivel a gép feladatköre elsősorban a földi célok ellen irányul, így a típusjelzését EA-18G Growlerre módosították.

2008-ban az ausztrál légierő részéről is felmerült az igény az EA-18G gépek rendszeresítésre. Ha megkapják az amerikai beleegyezést, akkor a 24 db F/A-18E/F vadászbombázójuk mellé 6 db Growlert is rendelnek.

A rövid életút ismertetése után lássuk miben nyújt többet a Growler a Prowlertől és miben különbözik a Super Hornettől.

Az F-18F és EF-18G rendszerei között 95%-os azonosság van, amely a tengerészet karbantartóinak hatalmas könnyebbséget jelent. Repülési tulajdonságaikat tekintve szinte teljes az azonosság a csapásmérő és az elektronikai változat között. Ez különösen jól jön a kísérő feladatoknál, amikor a két változatnak közös kötelékben kell repülnie.
Ennek ellenére a két típus szemmel könnyen megkülönböztethető. Az elektronikai változat nem hordoz gépágyút, annak helyére is zavaróeszközöket építettek be. Az elektronikai gép közel 590 kg-mal nehezebb, mint a csapásmérő változat. Ugyanakkor tartályaiba kb. 30 kg-mal kevesebb tüzelőanyagot lehet tankolni, belső tartályainak űrtartalma 7 798 l. Arról is döntés született, hogy a 30. legyártott F-18F géptől úgy építik a kétüléses gépeket, hogy azok a későbbiekben átalakíthatóak legyenek „G” változattá. Tervezik ugyanakkor egy új zavarókonténer kifejlesztését, amelyből elég lenne kisebb mennyiség egyidejű hordozása is.

A gépben a kétüléses típusoknál megszokott módon elől ül a pilóta, mögötte pedig az EWO (Electronic Warfare Officer) tiszt, aki a rendszerek kezelését végzi.
Az első sorozatú Block1-es repülőgép legfontosabb rendszerei között megtalálható az AN/APG-79 AESA típusú fázisvezérelt radar, az AN/APX-11 IFF azonosító rendszer, kommunikációs rendszerei között titkosítással ellátott műholdas kommunikációs rendszer és többfeladatú taktikai adatátviteli rendszer. A radar földi és légi üzemmóddal, lefelé néző (looked-down) funkcióval, és mozgótérkép lehetőséggel is rendelkezik. Ezeken kívül passzív üzemmódban érzékeli a beérkező elektromágneses hullámokat. Önvédelmi rendszerei között szerepel az AN/ALE-47 zavarórendszer, vontatott lokátoros csalicélok, AN/ALR-67(V)3 besugárzásjelző – zavaró rendszert. Speciális magasságmérője nagyon vékony sugárnyalábbal dolgozik, ezzel is megnehezítve a gép felderíthetőségét.

Mindenképpen fejlődésnek számít az INCANS (Interference Cancellation) rendszer megjelenése a fedélzeten. Ez lehetővé teszi, hogy a gép hangkommunikációt végezzen miközben zavarást folytat. Ez a Prowler esetében még nem volt megoldott.

A különböző rendszerek által vett és kibocsátott jeleket és adatokat a legkorszerűbb taktikai számítógép gyűjti össze, valamint sugározza a személyzet kijelzőire. A különleges jelgyűjtő komputer biztosítja a mozgótérkép üzemmód használatát és kiszolgálja a JHMCS sisakkijelzőket is.

A Prowlerhez képest komolyabb fegyverzet hordozására képes. Önvédelemre az AIM-120 AMRAAM aktív radar önirányítású rakétákat lehet függeszteni, és természetesen rendelkezésre áll az AGM-88 HARM lokátorok elleni rakéta is. Érdekesség, hogy a legelterjedtebb AIM-9 Sidewinder légiharc rakétát nem integrálták a fegyverzetben.

A lokátorok zavarására az ALQ-99 konténerek szolgálnak. Ezzel az eszközzel 64 MHz és 40 GHz közötti tartományban képes zavarni. Ezt a sávot 10 alsávra osztották, melyen belül több csatornán is képes dolgozni a konténer. A Block 1-es sorozatú gépek három ALQ-99-es konténert fognak hordozni, amelyeket korszerűsítettek az EA-6B ICAP III sorozatú Prowler gépek hasonló eszközeihez képest.

Másik fontos eszköze az AN/ALQ-218 észlelő és zavarórendszer. Ez alkalmas irányított zavarásra, valamint a célpont pontos helyének és a típusának meghatározására, így konkrét adatokat tud átadni a HARM rakétáknak csapásmérés előtt. Mindezek ugyanis az optimális indítási üzemmódot tudják meghatározni. Antennáit a gép különböző részein szerelik fel. Ezek közül a legszembetűnőbb a szárnyvégi Sidewinder indítósínek helyére szerelendő egységek.
A két rendszer segítségével a Growler le tudja fogni a jelenlegi földi és repülőgép fedélzeti radarok működési tartományát.

Az EWO tiszt hátsó kabinját egy hatalmas 203 x 254 mm-es kijelző uralja, amely körül nyomógombokat helyeztek el, de maga a kijelző is érintőképernyős. A képernyő szolgál az elektronikai feladatok levezénylésére. Mellette két oldalt egy-egy 127 x 127 mm-es hagyományos kijelzőt találhatunk, amely a gép rendszereiről szolgáltat információt (fegyverzet, hajtómű, üzemanyag, stb.). A műszerfal felső részére került a holografikus HUD, amely térhatású képet szolgáltat.

A későbbi Block 2/3 sorozatú gépeknél bővítik a radar funkcióit, így például zavarásra is alkalmas lesz. Természetesen finomítják a zavaróeszközöket és új fegyverrendszereket is integrálnak. Ezek között megtalálható lesz az AGM-154 JSOW típusú siklóbomba is.

A Growler bevetési profiljai között megtalálhatjuk az önálló felderítő küldetést, a söprögető járőrözést, a teljes spektrumú lefogást és a kötelékeket kísérő feladatokat egyaránt. Leggyakoribb függesztménye 3 db ALQ-99-es konténer, 2 db póttartály, fegyverzetként pedig kettő-kettő AIM-120-ast és AGM-88-ast hordoz.

Felhasznált irodalom

– http://www.globalsecurity.org/military/systems/
– aircraft/f-18g.htm
– http://en.wikipedia.org/wiki/EA-18_Growler
– http://www.naval-technology.com/projects/ea-18g-growler/
– www.boeing.com