|

Orosz hadihajók tartanak a Földközi-tenger irányába

No nem arról van szó, hogy egy újabb kötelék futott ki valamelyik orosz kikötőből, hanem hogy a november közepén esedékes venezuelai hadgyakorlat előtt az Északi-flotta néhány hajója bekukkant a térségbe.

A Nagy Péter vezette kötelék indulásról korábban már részéletesen beszámoltunk, így ezen vonatkozását nem fejtenénk ki újra, a linkre kattintva bárki elolvashatja.

A manőver célja nyilvánvalóan kapcsolódik Moszkva tavalyi bejelentéséhez, melyben közölte, hogy növelni kívánja az orosz hadihajók jelenlétét a nemzetközi vizeken.

A szeptember 22-én Szeveromorszk-ból kifutott nukleáris meghajtású Nagy Péter, kísérője a modern tengeralattjáró elhárító a Csabanenko Admirális és ellátóhajóik jelenleg az északi Atlanti-óceán vizeit hasítják és a bejelentés alapján már mintegy 2 000 kilómétert tudhatnak a hátuk mögött. A tervek szerint október 5-én hajóznak át a Gibraltári-szoroson. A venezuelai vendégszerepléssel együtt pedig mintegy 30 000 kilométert teljesítenek majd.

Csabanenko Admirális
A Csabanenko Admirális a 2008 januári útján a FGöldközi-tengeren. Előtérben az amerikai USS San Jacinto (CG 56) cirkáló

A 2008-as kiképzési program keretében a Földközi-tengeren (is) nem részletezett feladatokat hajtanak végre, valamint több kikötőlátogatást ejtenek majd meg. Egyelőre azonban csak a líbiai Tripoli lett megnevezve.

Tripoli kikötője
Tripoli

A Nagy Péter vezette köteléken kívül nemsokára a Kalinyingrádból indult és a szomáliai vizek felé tartó Neustrashimy fregatt is megérkezik a térségbe.