|

Venezuelai-orosz hadgyakorlat

Venezuelai haditengerészet szombati bejelentését Washington nem fogadja kitörő örömmel. Mit is jelentettek be a venezuelaiak?

Mindössze azt, hogy november 10-14. között fedélzetén mintegy 1 000 tengerésszel 4 orosz hadihajó érkezik a venezuelai vizekre, hogy ott a helyi erőkkel tartsanak közös hadgyakorlatot.

A venezuelai haditengerészet részéről úgy nyilatkoztak, hogy nagy jelentőségű eseményről van szó, hiszen a térségben ez lesz az első ilyen alkalom. A haditengerészet felszíni egységei mellett tengeralattjárók és a légierő is képviseltetni fogja magát a gyakorlaton.


A két egységból álló  Sabalo-osztály névadója, az S-31 Sabalo

A venezuelai haditengerészet 21 hadihajóból áll, melyből a 6 olasz eredetű, Mariscal Sucre-osztályú (Lupo) rakétás fregatt valamint a két Type 209/A-1300 típusú tengerealattjáró emelendő ki, mint nagyobb harcértékű egységek.


Mariscal Sucre osztályú rakétás gregattok 

Ezzel nagyjából egyidőben az Olaszországban tartózkodó amerikai elnökhelyettes, Dick Cheney emlékeztette a nyugati világot felelősségeire és a Grúziai események óta a legkeményebben bírálta Moszkvát "sorozatos agresszív lépései" miatt.

Cheney éles nyilatkozata néhány órával Dmitrij Medvegyev azon beszéde után érkezett, melyben az orosz elnök közölte, hogy Oroszországgal igenis számolni kell és elsősorban Washingtont vádolta meg Grúzia burkolt felfegyverzésével. Bár az Egyesült Államokat konkrétan nem nevezte meg, az utalás egyértelműbb nem is lehetett volna: az orosz elnök felvetette a kérdést, hogy vajon a Grúziát fegyverzők hogyan vélekednének, ha Moszkva humanitáriánus feladatköreben a mostanában hurrikánok sújtotta Karibi térségbe küldené haditengerészetét. Mint ismeretes az amerikai haditengerészet Földközi-tengeri zászlóshajója, a USS Mount Whitney szeptember 5-én futott be Poti kikötőjébe. A város körüli ellenőrzőpontokon még orosz erők állomásoznak. Moszkva megkérdőjelezte a humanitáriánus segítségnyújtásra kevéssé alkalmas parancsnoki hajó térségbe küldésének létjogosultságát.


A USS Mount Whitney